Orbánék csordultig töltik a poharat, de jó lesz vigyázni

– Megszokott-e, hogy az uniós jogállamisági jelentésre, amely erős figyelmeztetésnek is tekinthető, kormányhatározattal válaszoljanak? 

– Nem szokásos, de nem is meglepő. Engem a szovjet időkre emlékeztet a módszer. Nem a dolog lényegéről szól a reakció, hanem önigazolás, magyarázkodás. Egykor ugyanez történt a Szovjetúnióban, s hasonló Ceausescu Romániájában. Ezzel a határozattal önmagáról állít ki bizonyítványt a kormány, ahelyett, hogy megpróbálna válaszolni a különféle véleményekre. Az Európai Unióban erre megvannak a megfelelő csatornák és lépések. 

– Brüsszel négy ponton emelt erőteljes kifogásokat a magyar kormány politikája ellen. Varga Judit igazságügy-miniszter feladatává tették, hogy válaszoljon, ennek a lényege pedig az, hogy itt mindennel minden rendben. Valóban? 

– Aligha. Nehéz kimagyarázni a média feletti kormányuralmat, vagy a fékek és ellensúlyok módszeres kikapcsolását és eltüntetését, nem is beszélve az égig érő korrupcióról. Mégis, szemrebbenés nélkül megteszik. A kijelölt nyilatkozók mondatai épp úgy, mint a már említett kormányhatározat, vagy a tervezett népszavazás is arra szolgál, hogy a hatalmon lévők a saját igazukat igyekezzenek bizonygatni. Ezzel egyúttal elterelik a figyelmet olyan megoldandó problémákról, mint az oktatás és az egészségügy helyzete, vagy éppen a mind inkább terjedő szegénység kérdése. 

– Mindezt pedig még megspékelik azzal az állítással, hogy Brüsszel a pedofil-törvényt ürügyül használja fel, hogy beleszóljon családügyi kérdésekbe. 

– Nem először csavar az Orbán-kormány egy jó nagyot a valóságon és igyekszik úgy beállítani, mintha egészen másról lenne szó. Nyilvánvaló, hogy a jogállami jelentés az Alapszerződés és az Alapjogi Charta legfontosabb téziseit kéri számon a jelenlegi kormányon. Azt tehát, hogy lényeges ügyekben eltérnek az uniós normáktól. Erre – egy ál-konfliktus felrajzolásával – a Fidesz úgy tesz, mintha az unió a pedofil-törvényt sérelmezné, holott erről szó sincs. Van persze egy igazi konfliktus, mégpedig az, hogy a szexuális másságot Nyugat-Európában elfogadják, itt viszont Orbán hergeli a szélsőjobb tábort, hogy száz évvel ezelőtti gyűlölködésbe fojtsa a valóban létező problémákat.

– Mennyire komoly ez az uniós figyelmeztetés? Annyira kijöttek már a béketűrésből, hogy szánhatták akár utolsónak is?

– Lassan betelik a pohár, láthatóan fogy a türelem Brüsszelben. Azt se felejtsük el, hogy az utóbbi egy évben lényeges változások történtek. Az egyik az, hogy a Fideszt korábban óvta az Európai Néppárt, de mióta onnan kirakták, erre a védelemre már nem számíthat. Orbán Viktor eközben elveszítette még egy fontos védelmezőjét. Angela Merkellel ugyan voltak vitáik, de a német kancellár általában mellette állt, csakhogy félig már lelépett a politika színpadáról és a szeptemberi szövetségi választások után teljesen megteszi. Mindez óvatosságra kellene, hogy intse a miniszterelnököt. Jó lesz vigyázni, mert egy-két csepp elég ahhoz, hogy a pohár túlcsorduljon.  

– Csakhogy az uniónak két renitenssel is küzdenie kell, bár Lengyelországhoz azért másképpen állnak, mint Magyarországhoz.  

– Itthon úgy látszanak a konfliktusok, mintha Magyarország lenne a világ közepe. Számunkra valóban az, de az unió szemszögéből Lengyelország sokkal fontosabb. Nagysága, földrajzi elhelyezkedése és történelmi kapcsolatai is indokolják, hogy az unióban elsősorban Varsóra figyelnek. Jellegzetes példája volt ennek az uniós költségvetés ügyében tervezett magyar-lengyel vétó ügye. Nem véletlen, hogy a decemberi csúcstalálkozón elsősorban a lengyel politikusokat akarták – és tudták is – meggyőzni. Orbán Viktor akkor egyedül maradt. Brüsszelben azóta is Lengyelországot szeretnék visszaterelni az uniós együttműködésbe, és ezzel tisztában lehet a magyar kormányfő is. Azért keresi a kapcsolatot a kontinens legszélsőségesebb erőivel, mert nem akar teljesen egyedül maradni. Magyarország esetében az unió elsősorban a rossz példa fertőző hatásától akarja óvni a közösséget. 

– Értsük ezt úgy, hogy az unió Budapesten keresztül Varsónak üzen? 

– Mindkettőnek üzennek természetesen, de főleg Lengyelországra figyelnek. Orbán Viktor azért jelent problémát, mert számon tartják azokat a kormányfőket, akik a csúcstalálkozókon is tudják képviselni az unióval szembeni nézeteket. Márpedig ő ott van az Európai Tanács minden tanácskozásán. A hozzá hasonlóan politizáló szélsőséges pártok – például a német AfD, vagy a francia Marine Le Pen Nemzeti Frontja – nem vehetnek részt a brüsszeli döntésekben, így a hangjuk sem hallatszik messzire.

– Ön szerint a kormányhatározattal és az egyéb ügyekkel a megfigyelési botrányról is el akarják terelni a figyelmet? 

– Nem elsősorban ez volt a cél, bár a háttérben az is ott van, hogy éppen most robbant ki egy gyanús, és a mai napig tisztázatlan ügy. A jelenlegi hatalom működésének egyik alapvető jellemzője, hogy mindig elterelik a figyelmet a valóságról, ami azt is jelenti, hogy a kormányzás helyett látványpolitikát folytatnak. Az ilyen módszerek azonban sokáig nem tarthatók fenn, ez előbb-utóbb kudarchoz vezet.  

– Az is várható tehát, hogy az unió mégis megelégeli a szembeszegülést és ezek után bekeményít?

– Az biztos, hogy az Európai Unió mindenre lassabban reagál, mint kívánatos lenne. Ennek legfőbb magyarázata, hogy a demokratikus mechanizmusok mindig lassúbbak, mint a diktátorok akcionizmusa. Előbb-utóbb azonban Brüsszel is eljut arra a pontra, amikor nem marad más, mint kemény válasz, szankciók alkalmazása. Még törés is elképzelhető, ha a magyar vagy a lengyel kormány nem bizonyul eléggé rugalmasnak és nem hajlandó beilleszkedni abba az uniós mechanizmusba, amely egyébként számukra rendkívül előnyös. Kérdés, meddig játszhatják, hogy learatnak minden előnyt, miközben semmilyen kötelezettséget sem vállalnak. Orbán Viktor már nem mozoghat olyan játéktéren, mint eddig. Szűkül a pálya és az is lehet, hogy éppen a tavasszal esedékes magyarországi választásokhoz közel zárul be.