Orbánék tovább forgácsolják a közbizalmat

Sebes György 2021. március 22. 18:08 2021. márc. 22. 18:08

Komoly törvényességi és adatkezelési problémákat vet fel az az újabb levél, amelynek kiküldéséről nemrég a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt. Így kommentálta Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke Gulyás Gergely bejelentését.

A miniszter azt közölte, hogy a tiszti főorvos külön levélben akarja megkérni azokat a 65 év feletti embereket, akik még nem regisztráltak az oltásra, hogy tegyék meg. Müller Cecília azt kívánja elérni, fontolják meg, hogy érdemes-e beoltatniuk magukat. A miniszter nagy eredménynek nevezte, hogy az érintett korosztályhoz tartozók kétharmada már jelentkezett az oltásra és sajnálatosnak minősítette, hogy több százezer idős ember még hiányzik a listáról. 

Aligha van törvényes jogalap az újabb levél kiküldésére és az is lényegi kérdéseket vet fel, miképpen hozhattak létre egy új adatállományt – a még nem regisztrált idős emberek neveivel. Majtényi László szerint ez az ügy ismét komoly problémákra mutat rá. Hiszen emlékezetes, a regisztráció eleve önkéntes, tehát nem érheti hátrány azokat, akik ezt – bármilyen okból – elmulasztották. Már az is sértette a jogot, hogy az oltásra jelentkezők adatkezelését a propagandaminisztérium feladatává tették. Ez joggal keltette azt a gyanút – amire már sokan rámutattak –, hogy a regisztráció nem is a járványügyet szolgálta, hanem inkább a jövő évi választás előtti adatgyűjtést. 

Az Eötvös Károly Intézet az utóbbi egy évben – a járvány kezdete óta – rendszeresen nyomon követi a kormányzat információs jogi és adatkezelési gyakorlatát. Gyakran fel is hívták a figyelmet arra, hogy az sokszor súlyosan jogsértő és még hazug is. Szembemegy a legalapvetőbb adatvédelmi és információs jogi követelményekkel, amiknek egyik kísérő jelensége a napjainkban nyilvánvaló kormányzati kommunikációs, tájékoztatási káosz. Az intézet egyik legutóbbi elemzése arra is felhívta a figyelmet, hogy az állampolgárokat manipulatív és szelektív módon tájékoztatják. Eközben a kórházak dolgozóit és vezetőit már korábban hallgatásra kötelezték, emiatt viszont folyamatos az adathiány és korlátozták az ellenzéki képviselőknek az egészségügyi intézményeket célzó ellenőrző munkáját is. A nyitásról szóló nemzeti konzultáció, valamint a gazdaság újraindításáról indított propagandakampány egyetlen hatása, hogy tovább növelte a vírusügyekben eddig is súlyosan alulinformált és összezavart lakosság bizonytalanságérzését – állapította meg az Eötvös Károly Intézet. 

A válsághelyzetben még inkább a végrehajtó hatalomra utalt állampolgár joggal érezheti, hogy becsapják, hogy nem bízhat az egészségével kapcsolatos kérdésekben is ködösítő, ellentmondásokkal teli tájékoztatást közlő állami vezetőkben – folytatódik az elemzés. Ez az elfogadott normák olyan gyengítését eredményezte, amilyennel éppen a kormánypárt szokott egy-egy választás közeledtével riogatni, mondván, ha az ellenzék nyer, káosz és anarchia lesz úrrá az országon. Az Eötvös Károly Intézet szerint el sem képzelhető annál veszélyesebb helyzet, mint hogy egy világjárvány kellős közepén központilag irányítva hallgatják el a hatékony védekezéshez, és az ahhoz szükséges helyes állampolgári magatartások, viszonyulások kialakításához nélkülözhetetlen információkat. Márpedig napjainkban éppen ez történik, amikor ellentmondásosan tájékoztatnak, az ezzel kapcsolatos gyakorlatot pedig ellenőrizhetetlenné, megkérdőjelezhetetlenné teszik. Az elemzés végső következtetése, hogy a kormányra a járványkezelés kapcsán saját információs acélkupolája omlik rá, aminek következményeit azonban az egész társadalomnak kell viselnie.

A bizalmat pedig tovább gyengítheti a „levelező tagozat” újabb terve, az oltásra még nem jelentkezett idős embereknek szóló üzenet. Ami egyúttal újabb megnyilvánulása annak, hogy a jelenlegi hatalom a veszélyhelyzet ürügyén nem tartja szükségesnek fenntartani a törvényességnek még a látszatát sem. 

 


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom