Orbánnál nagyobb kommunizmust senki sem csinált Magyarországon
„A Fidesztől kiszivárgott dokumentumok alapján 2024-ben megindul a Vatikánban Orbán Viktor szentté avatási eljárása” – ezzel a mondattal indította a Hírklikknek adott interjúját Herényi Károly, aki szerint ő ugyan nem egy humoros alkat, de abban hisz, hogy a diktátorok egy dologtól biztos félnek, az pedig a humor. A volt MDF-es politikus persze a beszélgetés további részében már komoly válaszokat is adott, és részleteiben is kitért egy január elsejétől induló, országosnak szánt tiltakozó akcióra, az üzemanyagvásárlás bojkottjára. 2024 szerinte még nem hoz megváltást az országnak, de optimistán abban reménykedik, hogy az ilyen akciók segítenek abban, hogy a választáson a társadalom rádöbbenjen: igenis van hatalma és beleszólása az ügyekbe. A pártokat rehabilitálni kell, az ellenzéknek pedig össze kell fogni – sürgeti. „A világ történelmét mindig irracionálisnak és hihetetlennek tűnő dolgok viszik előre” – szögezte le, alátámasztandó, hogy akkor is sikerülhetnek dolgok, ha jelek szerint nem állnak túlságosan jól.
Mit vár 2024-től?
A Fidesztől kiszivárgott dokumentumok alapján, a következőkre számítok. 2024-ben megindul a Vatikánban Orbán Viktor szentté avatási eljárása, amit Csád támogatni fog, az örmények pedig ellenzik, de Erdő Péter és Balog Péter átnyomja a kezdeményezést. Ennek alapján, a Bibliát is módosítja a Fidesz: Jézus és az apostolok az új változatban nem Soros-félék, azaz nem zsidók lesznek. Iványi Gábor egyházát rendeleti úton felszámolja a kormány, Iványit megkövezik, majd nyilvánosan, az egyházi méltóságok társaságában máglyán elégetik. Mint a legtöbb stadiont építő miniszterelnök, Orbán Viktor lesz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA elnöke, és ebbéli minőségében kimondja, a világbéke megteremtése a focitól függ, s ezért minden hadban álló országot focimérkőzésre kötelez. A focipálya felezővonala a háborús tűzvonal, a stadiont a fronton Mészáros Lölő cége fogja építeni. A FIFA elnöke arra hivatkozik, hogy az I. világháborúban már volt ilyen: 1914-15 fordulóján német és a francia csapatok fociztak a csatatéren. Az Európai Unióból nem lépünk ki, csak nem járunk el, legfeljebb pénzért. A Türk Tanácsban erősítjük a pozícióinkat, a forint és az euró helyett a Magyar Nemzeti Bank fizetőeszközként a türk batkát vezeti be. Módosul az állampolgárágról szóló törvény, csak az a 18. életévét betöltő ifjú lehet magyar állampolgár, aki élete első titkos országgyűlési választásán igazolhatóan a Fideszre szavazott. Ezért a szavazófülkéket automata fotófülkék fogják felváltani. Az ott – a szavazólappal a kézben – készült fotó kerül a személyigazolványba. A fotófülkéket a Tiborcz-Mészáros páros készíti. Újra lesz oktatási minisztérium: az új miniszter a szép magyar beszéd védelméért Karinthy-díjban részesült Bayer Zsolti lesz. A történelem oktatásáért a kizárólag nagyívű történelmi filmjei alapján Rákay Filip, vagyis Filip Öcsi felel majd. Az ellenzék továbbra is bejárhat a parlamentbe, de a háborús helyzetre tekintettel, szót nem kap, különleges esetekben azonban elmutogathatja a mondandóját, esetleg jeltolmács alkalmazása lehetséges lesz. A rendkívüli háborús helyzet értelmezése nem csak a szomszédos államokra, hanem az egész világra kiterjed, ezért amíg a világ bármely pontján háború, harci esemény zajlik, Orbán Viktor rendkívüli meghatalmazást élvez. A migránskérdést is megoldjuk: minden migráns – kivéve a vendégmunkásokat, hiszen azok nem azok – az egész világra érvényes diplomata útlevelet kap, és mindenki menjen, amerre lát.
Felemás érzéssel hallgattam ezt végig. Miközben jókat kuncogtam rajta, összeszorult a szívem amiatt, hogy bármi abszurdnak is tűnik, amit sorolt, a csírája sajnos él és virul a mai Magyarországon, s lehet, van, aki még el is fogadná, mi több, üdvözölné a fent sorolt, egyes abszurd lépéseket.
Ez nem véletlen. Merthogy irracionális világban élünk. A Fidesz lényege, hogy a rációt felváltotta az irracionális gondolatok sora. Aki racionálisan gondolkodik, az hülyének és lúzernek minősül.
Feketén-fehéren, a normalitás eltűnt idehaza. De meddig maradhat ez így? Meddig marad ön szerint?
Addig, amíg a magyar állampolgárok rá nem ébrednek arra, hogy ezt az orbáni világot senki nem tudja megúszni. Sokan úgy gondolják, hogy vannak kapcsolataik és majd „okosban” megoldják a dolgokat, az életüket – de mindenkinek van/lesz gyereke, unokája, aki a magyar oktatási rendszerben szenved, és minden családban megbetegszik valaki, aki kiszolgáltatottja lesz a szisztémának. A magyarság butul és fogy. Erre előbb vagy utóbb mindenki rádöbben, s arra is, hogy ő is felelős érte. Abban bízom, hogy a 2024-es európai parlamenti választásokon és a – teljesen furcsa módon, fél évvel előbbre hozott – önkormányzati választásokon a magyar polgárság rádöbben a saját jövője iránt érzett felelősségre.
Miből gondolja? Ennek semmi jele nincs.
De a remény az megvan. Először is, a rendszer elkezdett belülről bomlani. Az elosztható pénz híján a pénzmogulok egymásnak estek – ne gondolja, hogy véletlen a harc Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügy- és Nagy Márton gazdaságfejlesztési – pardon, január elsejétől már nemzetgazdasági – miniszter között. Ez azt jelenti, hogy repedezik az orbáni építmény. Emellett a nemzetközi diplomáciában is siralmas Magyarország helyzete, ami amúgy persze minden magyar szégyene.
Világos, az értelmiség java így látja, de a tanulatlanabbak, s főleg a vidékiek szinte szentként tisztelik Orbánt, tapsolnak a rendszerének, amit rendre megszavaznak. Miben látja a reményt?
A remény ott van, hogy mindennek van egy sorrendisége. Elsőként az értelmiség ráébred a társadalmi feladatára, kötelezettségére, annak a fontosságára. Ehhez a járadékvadász szempontokat meg kellene előzze a nemzet jövője iránt érzett felelősség. Az, hogy ide jutott az ország, az, hogy Európa legszegényebb országai közé kerültünk, az, hogy a gazdaság helyzete kilátástalan, az, hogy ma már Európa lenézett páriái vagyunk, nos, ez a magyar értelmiség számon kérhető felelőssége. Nem a valós hírektől elzárt vidéki paraszt néniket és -bácsikat kell felelőssé tenni ezért. Az értelmiségnek van ebben óriási felelőssége.
De az értelmiség a társadalomnak csak viszonylag egy szűk rétege. Hogyan lehet képes elérni – az ön szavaival élve – hírektől, információktól elzárt vidéki paraszt néniket és -bácsikat?
Át kellene gondolni a hívószavakat. A ma alkalmazott módszerek, például a szervezkedés, azoknak a nagyon tiszteletre méltó megmozdulásoknak a sora, nos, ez sokkal inkább a szervezők érdekeit szolgálja és nem szólítja meg a szélesebb társadalmi tömegeket.
És ezen vajon hogyan lehetne, kellene változtatni? Milyen hívószavakkal lehetne előállni? Milyen akciókat lehetne beindítani ön szerint?
Mondok egy konkrét példát – egy olyat, amiről a napokban már beszámoltam a Hírklikknek. Kellenének ellenzéki szerveződések a január 1-jétől a kormány által indokolatlan mértékben megemelt új jövedéki adószint ellen. Mint ismert, a kormány az Európai Unióra hivatkozva, literenként 41 forinttal megemelte január elsejei hatállyal az üzemanyagok árát, holott fele ekkora emelést várt volna el az EU, az emelést egy euróban megadott szinthez kellett igazítani, s a kormány trükközött a forint árfolyamával, így azután dupla annyival emelték meg, mint valójában kellett volna. Nos, ennek apropóján gondoltam ki egy országos akciót: akinek nem tetszik Orbán Viktor és a MOL gazdagodása, egy hónapon keresztül ne vásároljon üzemanyagot. Ilyen társadalmi akciók tudják elindítani azt, hogy a társadalom ráébredjen, igenis van lehetőség és hatalom a kezében!
Egyszóval azt mondja, ha meg tudjuk oldani, egy hónapig ne vásároljunk üzemanyagot. De ettől mi változik meg ön szerint?
Én nagy híve vagyok az ilyen akcióknak. És meggyőződésem, hogy ennek igenis lenne hatása. Ez egyrészt kemény leckét adna a MOL-nak, amely jelentős bevételtől esne el. És persze a költségvetés is nagyon megsínylene egy ilyen kiterjedt akciót. Az emberek pedig meg tudnak tankolni december végén, és aki csak teheti, járhat tömegközlekedési eszközzel. Ami pedig a kérdése második felét illeti, ilyen kitartó akciók nagyon előmozdíthatják a társadalmi ügyeket. Ott voltam Belgádban, amikor megbuktatták Miloševićet. Az emberek egy éven át minden délután fél órát fütyültek a főváros főterén, odamentek, fütyültek egy fél órát, majd mindenki ment a maga dolgára. Tették ezt addig, amíg Milošević bele nem bukott. A tanulság: nem arra kell ösztönözni a tiltakozókat, hogy menjenek a parlament elé meghallgatni mindenféle beszédeket, hanem aktivitásra kell őket ösztönözni, hogy érezzék, rádöbbenjenek arra, hogy ők is részesei, nekik köszönhető az akció maga.
Ami az üzemanyag-vásárlási bojkottot illeti, jól hangzik, de nem túlságosan optimista ön, hogy erre rá lehet bírni az elfásult magyarokat?
Látok erre kezdeményezőkészséget.
Vegyem úgy, hogy akkor ezt ön elindította?
Igen. Elindul egy olyan társadalmi mozgalom, amellyel aktivizáljuk a magyar társadalom sokaságát. Nem kérünk sokat, csak annyit, hogy egy hónapig ne vásároljon üzemanyagot. Nem csak a jövedéki adótartam indokolatlanul megemelt mértékének a visszavonása lehet a követelés tárgya, hogy a forgalmi adó alapjából kivegyék a jövedéki adót, mert különben megvalósul a kettős adóztatás esete.
Az embernek erről az 1990 októberi sikeres taxisblokád jut az eszébe, a brutális benzináremelés elleni országos szintű tüntetés nyomán.
Nekem is az eszembe jutott. De tudjuk, az üzemanyag mindenkit érint.
Kik és hogyan tervezik ennek a propagálását?
A „kik"-re válaszként annyit mondhatok, hogy a beszélgetésünk idején (karácsony előtt) még nem kaptam felhatalmazást arra, hogy mások nevét is megemlítsem. Az akciót egyébként pedig egy-két ember is elindíthatja – ráadásul kezdetben nem is kell nagy társadalmi támogatottság ahhoz, hogy minél többen rádöbbenjenek arra, igenis van lehetőség a kezükben. A „hogyan"-ra amúgy pedig a válasz az, hogy az internet lesz a legfőbb terjesztőeszköz. Meggyőződésem, hogy mindig apró dolgokkal kell kezdeni, nem azzal, hogy meghirdetjük a rendszer megdöntését. Merthogy a rendszer megdől magától is, ha hozzásegítjük.
Ám amíg nem dől meg, megyünk lejjebb. Ön szerint meddig tarthat még a süllyedés?
Karácsony Sándor írja A magyar észjárás címet viselő könyvében, hogy a magyar társadalmat ezer éven keresztül minden pusztítástól a csömör mentette meg. Mi pedig szerintem nagyon közel vagyunk ehhez az állapothoz, aminek a következménye, hogy kilépünk ebből az állapotból. Olyan katarzis kell, ami kinyitja a magyarság szemét arra, hogy áldozat, a saját kormányának az áldozata. Amikor nincs pénz, amikor az ember éhezik és fázik, az eléggé katartikus tud lenni – mi pedig efelé megyünk. A kilátások jottányit sem javulnak.
És ennek ellenére, nem csak a közvélemény-kutatásokból, hanem a névvel-arccal vállalt videós interjúkból is az derül ki, hogy az emberek jó része Orbánban a jótevőjét, majdhogynem egy szent embert lát. Mi az oka annak ön szerint, hogy ez az áhítat felülírja a mindennapos tapasztalásukat?
Valójában ezt használják ki. Orbánnál nagyobb kommunizmust senki nem csinált Magyarországon.
Ön nagyon optimista. Mi végre?
De hát el kell rejtenünk a pesszimizmust magunkban. Mindig azt mondom, hogy Istenben is lehet hinni, bármiben lehet hinni, de leginkább önmagunkban kell hinnünk, abban, hogy többre vagyunk képesek, mint feltételezzük. A feltételezés ugyanis ráció, de az csak a ráció. Mondok egy példát: a magasugróét, aki folyamatosan emelteti a lécet, még akkor is, ha éppen már számára is irracionálisnak tűnik, hogy meg fogja tudni ugrani a magasságot. De akkor is nekifut az ugrásnak. Azaz: akkor is csinálni kell, ha nem hisszük el, hogy meg tudjuk csinálni. Akkor is teljesülhet. A világ történelmét mindig irracionálisnak és hihetetlennek tűnő dolgok viszik előre. Ilyen volt az az 1989-es rendszerváltás is, nem hittük volna el, ha előtte valaki azt mondta volna, hogy az MDF megnyeri az első szabad választást. De megnyertük, mert úgy éreztük, csinálni kell és meg is csináltuk.
És akkor eljutottunk az ellenzékhez. Mit tud az ellenzék tenni a mai beszorított helyzetében?
Először is, meggyőződésem, hogy rehabilitálni kellene ellenzéket. Az egész magyar politikai rendszer a pártokra épült. Az az utálat, ami napjainkban övezi a politikai pártokatm kizárólag a Fidesz malmára hajtja a vizet. Vissza kell adni a társadalmi megbecsülésüket. Persze a pártoknak is temérdek dolguk lenne: nem felülről kell magyarázni és intézkedni, hanem meg kellene kérdezni az embereket, közéjük kellene menni, beszélgetni kellene velük. Természetesen van egy-két képviselő, aki ezt meg is teszi. A helyzet feloldásában a civilek nagyon komoly szerepet játszhatnak. Minden településen van helyi civil összefogás, összejövetelek, de gyakorlatilag nincs kapcsolat a pártokkal, ugyanis a civilek rettegnek attól, hogy a pártok képviselői megjelennek ezeken a rendezvényeken, például a tüntetéseiken. Ez szerintem egyszerűen álcivilség és ostoba álláspont.
Visszatérnék az első kérdésemhez. Mit vár 2024-től?
2024 még nem lesz a gödör alja. Van még van hova süllyednünk. Az abszolút rajtunk, magyarokon múlik, hogy megállítjuk-e, megfordítjuk-e a süllyedést. Hangsúlyozom, ez nem a kormányon, hanem rajtunk, magyarokon múlik. Megvan a lehetősége annak, hogy tovább süllyedünk, s hogy ne így legyen, ahhoz a pártoknak alapvetően változtatni kell a választási stratégiájukon. Mert a Fidesz által összehekkelt választási rendszer megkerülhetetlenné teszi az összefogást. Óriásit tévednek a pártok, ha erőméregetésnek tekintik az uniós választást, s úgy tekintenek rá, mint aminek nincs jelentősége. Már csak azért is, mert most alapozzuk meg a 2026-os parlamenti választások eredményét. Nagyon fontos dolgok dőlhetnek el. Ami pedig az önkormányzati választásokat illeti, bízom abban, hogy a főváros és nagyon sok vidéki település ellenzéki irányítás alatt mard. Azt mondom, hogy a szavazófülkék magányában észre lehet térni.
Megkérdezhetem végül, hogy miért kezdte az interjút iróniával? Csak nem azért, mert január elseje hagyományosan a kabarétréfák napja?
Korántsem! Azért, mert egyvalamitől rettegnek a diktátorok, és az a humor. Én ugyan nem vagyok egy humoros fajta, de azt is vallom, hogy az életünk nem lehet tragédia attól, hogy ilyen tragikus kormányunk van. Attól még őrizzük meg a humorunkat, a derünket, a jókedvünket, az életünk legfontosabb mozgatórugóját.