Orbánt dicsérték a tüntetők

HírKlikk 2018. december 9. 11:08 2018. dec. 9. 11:08

Új politikai programot vázolt Olaszország és Európa számára több mint egyórás beszédében Matteo Salvini, a Liga vezetője, az olasz kormánypárt Rómában tartott tömegdemonstrációján szombaton.

Matteo Salvini kijelentette: miközben Rómában békésen tüntetnek, Párizst tűzzel-vassal pusztítják, mivel a francia elnök, Emmanuel Macron szegénységet teremtett, és ezért erőszakkal találja szemben magát. Az erőszakot soha nem szabad igazolni, de aki szegénységet vet, erőszakot arat - jelentette ki a Liga vezetője.

Salvini hangsúlyozta, hogy Macronnal ellentétben a római kormány ismét naggyá akarja tenni Olaszországot. Gyűlölet helyett mi egységet teremtünk Olaszországban - jelentette ki.

Nem vagyunk másodrendűek senkihez képest, ne Párizs vagy Brüsszel mondja meg, mit tegyenek az olaszok - jelentette ki a Róma egyik legnagyobb terét megtöltő, 80 ezresre becsült tömeg előtt.

A közvélemény-kutatások adatai szerint a márciusi parlamenti választásokon 17,4 százalékkal teljesítő párt jelenleg 34,7 százalékon áll. Ezzel a Liga a legnagyobb olasz párttá vált, maga mögé utasítva a márciusi 32,7-ről 24,9 százalékra visszaesett M5S-t.

Az északi tartományokból érkezett Liga-szavazók mellett a többség Közép- és Dél-Olaszországból csatlakozott. Jelen voltak az Északi Ligába 1989-től belépett északolaszok a Velencei Köztársaság függetlenségét hirdető zászlókkal és az utódpártra, a 2013-ban alakult Ligára szavazó huszonévesek is.

A Stop az invázióra! feliratú óriástranszparenst vivő Lazio tartománybeli Liga-csoport vezetője elmondta, hogy nem a háború elől menekülőkre mondanak nemet, hanem a bűnöző migránsokra. Hangsúlyozta, hogy követik és elismerik Orbán Viktor magyar miniszterelnök migrációs politikáját - írja a Privátbankár.

Forrás: Privátbankár