Egy kispesti gimnázium diákjai most még nem érezhetik magukat otthon

Föld S. Péter 2026. április 7. 07:00 2026. ápr. 7. 07:00

Egyelőre nem nézhetik meg a kispesti Deák Ferenc gimnázium diákjai iskolájukban az Itt érzem magam otthon című filmet, mert az intézmény igazgatója nem engedélyezte, hogy a filmklubjukban levetítsék. Pedig ment volna a filmmel a rendező is, a vetítés után beszélgetett volna diákokkal, ám az igazgató úr szerint a film, aktuálpolitikai vonatkozásai miatt, a választás előtti felfokozott helyzetben nem szolgálná a diákság épülését. Arról nem rendelkezett, vajon az iskola tanulói moziban megnézhetik-e a filmet, azt viszont engedélyezte, hogy a választás után, májusban levetíthessék az iskolai filmklubban.

Tömpe László igazgató nem látta a filmet, de van véleménye, mert olvasta a róla szóló kritikákat. Hogy milyen portálok kritikáit olvasta és azokban mit írtak a filmről, azt nem tudjuk, az igazgató úr mindenesetre úgy ítélte meg, hogy a gimnázium tanulóit távol kell tartani a politikai küzdelmektől, ezért nem volna hasznos, ha még a választás előtt láthatnák a filmet és beszélgetnének róla a rendezővel. A film két főszereplője, Lovas Rozi és Molnár Áron szégyennek nevezték az igazgató intézkedését és felajánlották a diákoknak, hogy rendeznek számukra egy vetítést, amelyen velük, valamint a film rendezőjével, Holtai Gáborra, is beszélgetnének a látottakról.

A film történetét nem mesélnénk el, eddig mintegy 250 ezren látták, a készítésének körülményeiről pedig annyit érdemes tudni, hogy állami támogatást nem kapott és minden bizonnyal már ez is jó marketingnek bizonyult. A filmnek egyébként, szemben a Deák Ferenc iskola igazgatójának véleményével, nem aktuálpolitikai, hanem általános emberi üzenete van. S bár, kevés kivételtől eltekintve, egy budapesti lakásban játszódik, mégis azt érezzük, hogy egész Magyarország benne van, és nem a film, hanem a nyomasztó magyar valóság lehet veszélyes a felnövekvő ifjú emberek mentális egészségére. Akik közül többen, életkoruknál fogva még nem szavazhatnak április 12-én, akik pedig igen, azok nem egy film alapján fogják eldönteni, hogy melyik politikai pártot támogatják.

Lesz tehát vetítés, igaz, nem az iskolában komoly hagyományokkal rendelkező filmklub Mozimaraton című rendezvényén, hanem valahol máshol és csak remélni lehet, hogy nem éri retorzió azokat a fiatalokat, akik élnek a lehetőséggel, hogy a film megtekintése után az alkotókkal is beszélgethetnek.

Májusban is érdemes lesz megnézni az Itt érzem magam otthon-t, mert akkor is rólunk, magyarokról fog szólni. Nem lőném le a poént, ezért visszafogottan fogalmazva csak annyit jeleznék, hogy nem egy milliárdokért forgatott kurzus-film, és a megtekintése után nem leszünk boldogok. Igaz, nem is az volt az alkotók célja, hogy vidám órákat szerezzenek e NER-től sújtott ország polgárainak, köztük a tankerületek szorításában dolgozó, nekik megfelelni kénytelen iskolaigazgatóknak.

A KlikkTV Mélyvíz című műsorának 2026. április 5-i adása: