Orbánt ünnepelték a Fradisták
„A Groupama Aréna nézői vastapssal jutalmazták a brutális zakót, de ez legyen az ő dolguk” – ezt írja Dávid Ferenc a Hírklikken a Ferencváros kedd esti Bajnokok Ligájában elszenvedett vereséget elemző írásában, s persze bizonyos szempontból igaza van, ám mégis vitatkozom vele. No, nem az elemzés egyéb részeivel, inkább csak a nézői reakciókra koncentrálva.
Hasonló élményben valamikor Madridban volt részem; a szurkolók ünnepelték csapatukat, a Real Madridot, noha az kikapott, igaz csak 1-0-ra. Ha emlékeznek rá a Videoton volt az ellenfél, az UEFA Kupa döntőjét vívták, és a fehérvári csapat otthonában verte a legendás klubot. Az ünnep azonban indokolt volt: a Real idegenben nagyon megverte (3-0) a Videotont, így a trófeát elhódították, ezért az ünnep.
Kedd este azonban az FTC simán kiesett a BL-ből, méghozzá úgy, hogy semmi okot nem adott az ünnepre. Akkor viszont mi a magyarázata az önfeledt hangulatnak? Félreértés ne essék, nem azt kifogásolom, hogy nem fütyültek, sípoltak, követelték az edző fejét, kívánták a pokolba a játékosokat, szóval nem az a bajom, hogy nem hozták vissza a magyar pályákon általános hangulatot. Egyszerűen csak keresem a magyarázatát annak, ami történt, amit láttunk, és ami eléggé felfoghatatlannak tűnik. Láthatóan maguk a játékosok is zavarban voltak a jelenettől, mert bármennyire is fanatikus a közönségük, még ők sem tartják természetes dolognak, ha egy ilyen megalázó vereség után tombol a közönség, vastapssal jutalmazza őket. A Fradi futballistái zavart pillantások közepette viszonozták a tapsot, amely egy ilyen eredmény után semmiképp nem dukál nekik.
Nem szeretnék úgy járni, mint Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, de ugyanakkor kivédeni sem tudom, hogy ne kössem össze a tapasztaltakat a történtekkel. Tudjuk jól, hogy Orbán Viktornak nem az FTC a kedvenc csapata, de azt is, hogy a favorizáltak közé tartozik. A klub szinte számolatlanul kapja az állami pénzeket, márpedig az ilyesmi nem történhet meg a miniszterelnök egyetértése, sőt akarata nélkül. Orbán tehát sokat tett azért, hogy a pályaavatón elszenvedett füttykoncertet elfeledtesse, és bizonyítsa a fanatikus szurkolók számára, hogy ő is a család tagja.
Aki a Népliget környékén jár, az láthatja, milyen hatalmas beruházásokkal fejlődik az ottani sportkomplexum, hogyan válik egyre kézzel foghatóbbá a Fradi város. A Fidesz tehát nem pusztán elnököt ad a Ferencváros sportolóinak (Kubatov Gábor), hanem sok-sok pénzt is. Emellett pedig ragaszkodást is mutat, folyamatosan jelzi, hogy a magyar kormány számára milyen fontos közösség a Fradi tábora. Ehhez a táborhoz tartozni mindig is egyfajta politikai állásfoglalás is volt, vagy lehetett, a B-közép soha nem tartozott a megfontolt urak birodalmához.
A politika egyes szereplői, ismerve ennek a csoportnak az erejét, összetartását, hangulatát, igyekeztek is mindig kifejezni szimpátiájukat, Torgyán Józseftől Orbán Viktorig. Elfogadom: az egymásra találás nem ment könnyen, de bekövetkezett. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a Fidesz sokszorosan kifejezze azt, hogy támaszkodik a Fradi-világra, legyen szó Gyurcsány-ellenes tüntetésről, vagy éppen a párt székházának védelméről. Cserébe megkapták azt, ami mindig is fontos volt e közösség számára: legyen kit gyűlölni, de mégis dédelgessék őket, lehetőleg forintban kifejezhetően.
Nem történt tehát más kedd este, mint a közönség szimpátia tüntetést tartott a kormány futball-politikája mellett. Tette ezt annak ellenére, hogy külön-külön minden szurkoló tudja, hogy sem a Fradi, sem pedig a magyar futball általában nem érdemli meg az elismerést; semmivel sem tartanak előbbre, mint harminchárom évvel ezelőtt, amikor utoljára járt a válogatottunk világbajnokságon. És mégis: a kormányfő a vastapsban saját koncepciójának visszaigazolását láthatta az Üllői úton; érdemes a fociba sok-sok pénzt tenni, a közönség akkor is hálás lesz neki, ha hülyére verik a csapatukat.
Csak csendesen mondom: nem lesz mindig így.
