Oroszországba költözött a volt osztrák külügyminiszter
Orosz katonai géppel vitték Szentpétervárra Karin Kneissl pónijait is.
Karin Kneissl a Szentpétervári Egyetemmel együttműködésben egy agytrösztöt vezet majd, ezért költözött Oroszországba. 2017 és 2019 között Ausztria külügyminisztere volt – írja a Telex.
Kneissl 2018-ban azzal irányította magára a világ figyelmét, hogy az esküvőjére meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki még táncolt is vele. Az osztrák külügyminiszter következő évben távozott a kormányból.
A Guardian cikke szerint Kneissl ezután 2020 őszén Franciaországba költözött, ahonnan vendégszerzőként cikkeket írt a Kreml propagandalapjának tartott Russia Today számára. 2021-ben aztán csatlakozott a Rosznyeft orosz olajipari óriásvállalat igazgatótanácsához, de 2022 májusában lemondott tisztségéről, miután az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelyben szankciókkal fenyegette meg a nagy orosz vállalatok igazgatótanácsában ülő európaiakat.
2022 júniusában Kneissl Bejrútba költözött, ahonnan hathetente Oroszországba ment dolgozni. Végül aztán nemrég Oroszországa költözött.