Ötezer forintos oltási fejpénzt követel az MSZP a háziorvosoknak

HírKlikk 2021. február 7. 17:30 2021. feb. 7. 17:30

Minden koronavírus ellen beoltott páciens után ötezer forintos fejpénzt adna a háziorvosoknak az MSZP, a kórházi oltópontokon szolgálatot teljesítők munkáját pedig kötelező túlóradíjjal kompenzálnák – mondta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagja szombaton. Beszélt arról is, hogy néhány kiszivárgott részlet szerint a kormány terveiben az szerepel, hogy a háziorvosi praxisoknak a mostani szakaszban napi húsz, a tömeges oltás idején már napi ötven embert be kell tudniuk oltani.

Ujhelyi István az MSZP politikusa számos egészségügyi érdekképviselettel és szakemberrel egyeztetett az ügyben, az érintettek azonban egyelőre nem tudják, hogy ez a feladat pontosan milyen leterheltséget jelent majd nekik időben és mit jelent majd bérezésben. Személyes példákkal is alátámasztva, katasztrofálisnak nevezte a napokban elindult regisztráció alapú oltás megszervezését, mondván, több olyan háziorvos is van, aki nem akkor és nem annyi vakcinát kapott, mint amennyi az előzetes kormányzati ígérvényben szerepelt. Ujhelyi szerint az egészségügyi intézményrendszer a jelek szerint még nincs arra teljesen felkészítve, hogy napi százezres mennyiségben fogadni és oltani tudja az embereket – olvasható az MSZP honlapján. 

Ujhelyi István hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra sem hozta nyilvánosságra a teljes és átfogó oltási tervet – annak egyes részleteit csak újságcikkekből lehet megismerni –, ennek hiányában pedig sem az egészségügyi dolgozók, sem pedig az állampolgárok nem tudják pontosan, hogyan és mikor kapják meg az oltóanyagot. Ujhelyi hozzátette: a káosz mellett, ráadásul az állam meg sem köszöni az egészségügyi dolgozóknak azt a pluszmunkát, amit elvár tőlük.

A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy míg a kötelező oltásokat a társadalombiztosítás fedezi, a nem kötelező vakcinák beadásáért azonban minden esetben fizetni kell: a koronavírus elleni oltás azonban államilag deklarált módon ingyenes, viszont nem kötelező. Úgy fogalmazott: „Miközben mi, állampolgárok és az állam is elvárja az egészségügyi dolgozóktól, hogy végezzék el a napi nagyszámú oltást, de arról elfelejtettek gondoskodni vagy legalább megkérdezni, hogy miből fedezzék ennek pluszköltségeit”.

Az MSZP EP-képviselője a párt javaslatát ismertetve, azt mondta: arra szólítják fel a kormányt, hogy még a tömeges oltási szakasz megkezdése előtt vállalja ötezer forintos fejpénz kifizetését a háziorvosi praxisoknak minden egyes beoltott ember után, ezzel kompenzálva az érintett dolgozók rendelési időn túli munkáját. „Ugyanez vonatkozik a kórházi és rendelőintézeti dolgozókra is, ahol oltópontokon fogadják majd az embereket. Ha az oltás nem a napi munkaidőben történik majd, nekik fizessen az állam tisztességes túlórapénzt!”. Mindehhez hozzátette, hogy a kormány láthatóan tud bőkezű lenni, ha akar, hiszen idén januárban például több mint egy tucat államtitkár kapott átlagosan 1,5 millió forintos jutalmat a tavaly végzett munkájának megbecsüléseként.

A szocialista politikus online sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy az oltási fejpénzre számos bevált, nemzetközi példa van: Írországban például 25 eurót kapnak a háziorvosok minden adminisztrált oltás után, Romániában 50 lej jár a praxisoknak a beoltottak után, de Franciaországban és Nagy-Britanniában is van fejkvóta, előbbinél 5,40 euró, míg a brit szigeteken 10-12 fontot kapnak a háziorvosok. Németországban az elérhető nyilvános információk szerint fejpénz ugyan nincs, de a háziorvosok kiemelt óradíjat (150 euró) kapnak az oltással töltött munkájukért.