Ötszörösére emelkedett a nyugdíjas szegénység

A Fidesz elkötelezett hívein kívül elhiszi bárki, hogy ez a kormány nem hagyja magára a nyugdíjasokat? 

Ma már nagyon szűk az a tábor, amelynek ebben a kérdésben nincsenek aggályai. A napokban a sajtó gyakran megszólítja az idősebb járókelőket, a bevásárlásból éppen haza induló idős embereket, hogyan jönnek ki a havi ellátmányukból? Mire elegendő az a néhány százalékos emelés, amire a kormánypropaganda olyan gyakran hivatkozik? A válaszok kiábrándítóak. Mindenki arról panaszkodik, hogy az élelmiszerárak drágulása köszönőviszonyban sincs a KSH hivatalosan kimutatott hét százalékos inflációjával. Az utca embere pontosan tisztában van azzal, hogy a nyugdíjasokat magukra hagyják, ettől a kormánytól semmi jóra nem számíthatnak. Persze a választások előtt mindig fontosak lesznek a nyugdíjasok, akkor némi többlet juttatás csurran-cseppen, ígéretekben sincs hiány, de többségük aztán feledésbe is merül. 

Mennyire lehet elvárni a jelenlegi nyugdíjrendszertől, ettől a kormánytól, hogy az idős emberek életük végéig meg tudják őrizni korábbi életszínvonalukat?

Pusztán az inflációt követő nyugdíjemelések erre alkalmatlanok. A szakszervezetnél úgy gondoljuk, hogy a nyugdíjrendszernek fontos feladata volna nemcsak az, hogy éhen ne haljanak az idős emberek, hanem az is, hogy mindenki, aki egy élet munkájával valamilyen pozíciót vagy szintet elért magának a társadalmi ranglétrán, azt meg tudja őrizni élete végéig. Erről keveset beszélnek a kormányoldalon, mert a Fidesz narratívája csak a „nyugdíjak vásárlóerejének” megőrzésére terjed ki. Ez pedig önmagában a legnagyobb becsapás, amit hallhatunk. Az idén is a miniszterelnök mintegy jó hírt jelentette be a 3,2 százalékos emelést, de nem gondolom, hogy ennek minden idős kortársunk örülni is tudott. Azt soha nem teszik hozzá a kormány megszólalói, hogy mikori vásárlóerőről beszélnek? A tavalyiról? A tavaly előttiről? Vagy a még régebbiről? Ha ezen a soron végigmegyünk, eljutunk odáig, hogy ma a nyugdíjasoknak legfeljebb arra van esélyük, hogy azon az életszínvonalon élhessenek, ami a nyugdíjazásuk pillanatában megvolt. Hol van mondjuk a jelenlegi árszínvonal a 15, vagy a még több évvel korábbihoz mérten?  Ez azt jelenti, aki másfél évtizede nyugdíjas, aligha tudja tartani a korábbi életszínvonalát, mert a kormány valójában befagyasztja a nyugdíjakat. Mit jelent ez? A nyugdíjasok folyamatosan elszegényednek. Előbb csak relatíve, később ez az abszolút elszegényedéshez vezet. 

A jelenlegi magas kezdő nyugdíjak és a korábbiak között meglehetősen szélesre nyílott az olló…

A jelenlegi nyugdíjrendszer egyik legnagyobb hibája, hogy az aktívak és a nyugdíjasok jövedelme között nem csak kinyílt az „olló”, mára valóságos szakadékká szélesedett. Az elmúlt 15 évben nem egyszer két számjegyű volt a béremelés, a nyugdíjemelés meg jó, ha meghaladta a három százalékot. Van még egy másik negatív hatása is a jelenlegi a nyugdíjemelési rendszernek: nyugdíjas és nyugdíjas között is óriási szakadék keletkezik, amiatt, hogy az induló nyugdíjak viszonylag jók, a régiek meg lemaradnak. Ezen kellene sürgősen változtatni, de erre csak egy kormányváltás esetén van remény.

Mi a kiút ebből a csapdából?

A közelmúltban egy 19 pontos javaslatban foglaltuk össze az általunk jónak tartott megoldást. A legsürgősebb a nyugdíjak indexálási rendszerének megváltoztatása lenne, hogy minden idős ember is részesüljön a gazdasági fejlődés eredményeiből. Egyfajta vegyes indexálás jelentené a megoldást, aminek egyik lába az éves infláció, a másik 50 százalék a kiáramló béreket venné figyelembe. El lehetne kezdeni 25:75 százalékkal, aztán később ez emelkedhetne 30:70-re, és így tovább. 

A nyugdíjas parlament mindenkit egyformán érintő átlagos nyugdíj-kiegészítésről beszél például a 13. havi nyugdíj esetében is. Támogatják ezt? 

Ez ellentétes azzal a gyakorlattal, hogy aki életében többet fizetett be a nyugdíjkasszába, az több ellátmányt kapjon idős korában. Ha egy ilyen nivellálás történne, abból megint az lenne, hogy szép lassan visszaszorítanák egy alacsonyabb szintre azokat, akik magasabb nyugdíjat kaptak valamikor, és még esélyük sem lenne megőrizni a korábbi életszínvonalukat. Szerintünk még a papírnak is le kellene vetni magáról az ilyen gondolatokat! Semmiféle egyenlősdiben nem vagyunk partnerek, mert ez több szempontból igazságtalan. A legelső hatása az lenne, hogy ellenérdekelté tenné az érintetteket, hogy lehetőség szerint minél kevesebb járulékot fizessenek a kasszába, ami pedig a nyugdíjnak kifizetésének a forrását veszélyeztetné. Elfogadom, hogy minden ember egyenlő, de az egyéni érdekeltség hiánya zsákutcába vezet, ezt a történelem már bebizonyította. Sok formában megjelenik ez a javaslat, de a differenciált nyugdíjemelés eltérítené a nyugdíjrendszert az alapokat képező biztosítási elvtől.

A járulékplafon eltörlése nyitotta ki az ollót a sokmilliós nyugdíjak és a kisnyugdíjak között. Vissza lehetne ezt „csinálni”? 

Valóban emiatt lehetnek most akár többmilliós havi nyugdíjak is. Úgy gondoljuk, ezen mielőbb jó volna változtatni, még azon az áron is, hogy ezzel csökkenne a költségvetés bevétele. Egy társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek nem feladata befogadni milliós nyugdíjak kifizetését, ami hosszú távon a nyugdíjak kifizethetőségét is veszélyezteti. Egy másik probléma, ha a nyugdíjemelés rendszerét eltérítjük a százalékos emeléstől. Azzal egyrészt a biztosítási elvet rúgnánk fel, másrészt igazságtalan volna, hogy a nyugdíjasok felétől elvennének valamennyit, hogy azt a pénzt odaadják másoknak. Gondoljunk bele, valakinek most éppen fölötte van a jövedelme a szegénységi küszöbnél, még meg tud élni a nyugdíjából, de ha később nem kapja meg azt az őt megillető százalékot, vagy annak csak egy részét, mert a többit a kisnyugdíjasoknak adják oda, akkor ők is nagyon gyorsan a szegénységi küszöb alá süllyednek, ez pedig nem lehet cél. Ezzel csak növelnénk a nyugdíjas szegénységet, ami az elmúlt 14 évben arányaiban amúgy is az ötszörösére emelkedett. Több százezer embert még gyorsabban elszegényítenénk.