Óvatosságra intenének az orosz trükkök

A hivatalos magyar politikát képviselő és támogató médiumokban jól látható, hogy Oroszország státusza napjainkban olyan, mint a halott emberé: vagy jót kell mondani róla, vagy semmit. Vagyis a jelenlegi hatalom rendkívül tartózkodóan foglal állást, ha olyan incidens történik, vagy probléma merül fel, amiben Oroszország érintett. Az a hadakozási kedv, amely például az unióval kapcsolatban jellemzi a Fidesz politikáját, kelet felé elillan és szinte nem is létezik. Így összegezte a magyar-orosz kapcsolatok helyzetét Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértővel a legfrissebb ukrajnai fejlemények kapcsán beszélgettünk arról, meddig tartható fenn ez a budapesti hintapolitika. 

A kérdés azután merült fel, hogy az ortodox húsvét vasárnapján fenyegető, magyarellenes falragaszok jelentek meg Beregszászon. Ezeken halállal fenyegették meg az ott élő magyarokat, ha egy héten belül nem távoznak „az ukrán földről”. Az ukrán biztonsági szolgálat kisvártatva megállapította, hogy a plakátokat három ember orosz megrendelésre tette ki május 3-án hajnalban a kárpátaljai város több pontjára. A cél pedig – már nem is először – az volt, hogy egymásnak ugrasszák a magyar közösséget és az ukrán nacionalistákat.

Ezek után egyértelmű, hogy a magyar külügyminisztériumnak lépnie kellene az ügyben – vélte Sz Bíró Zoltán, aki azt sem tartaná túlzásnak, ha berendelnék a budapesti orosz nagykövetet és kérdőre vonnák. Normális esetben ezt kellene tenni, de a helyzet egyáltalán nem az. A kelet-ukrajnai szakadár területeken 2014 óta Moszkva rendelkezik és minden az ő akaratuknak megfelelően történik. Az a három ember, aki – amúgy rossz ukrán helyesírással – kitette a plakátokat, onnan érkezett és lehet, hogy formálisan ukrán állampolgár. De az sem kizárt, hogy azok közé tartoznak – számukat 5-600 ezerre becsülik –, akik már kaptak orosz személyi igazolványt. Mindennek ellenére, az orosz értelmezés szerint ők tulajdonképpen ott sincsenek a térségben, ami történik, az ukrán belügy, semmi közük hozzá. Budapesten pedig – a jelek szerint – elfogadják ezt az interpretációt, és nem akarnak konfliktust Putyin rendszerével. Erre utal a külügyminisztérium rövid válasza, amelyet a Népszava kérdésére adott. Eszerint „a magyar kormány a leghatározottabban elítél bármilyen, a magyar nemzeti közösség ellen elkövetett támadást, és elvárja az ukrán hatóságoktól, hogy a magyar közösséget védjék meg”. Pedig akár csak egy fél mondattal utalhattak volna arra, hogy tisztában vannak vele, más a retorika és más a valóság – mondta az elemző.

A magyar külpolitika nem először adta világos jelét annak, hogy vitás ügyekben sosem foglal állást Moszkvával szemben. Sz. Bíró Zoltán is felidézte, hogy nemrég Csehországnak támadt komoly konfliktusa Oroszországgal. Bizonyítást nyert ugyanis, hogy hét éve orosz ügynökök robbantottak fel egy csehországi lőszerraktárt. Ezt a súlyos bűncselekményt egy másik ország titkosszolgálata követte el egy szuverén állam területén. Európa jelentős részén ennek megfelelően értékelték a történteket. A visegrádi négyek is kifejezték szolidaritásukat – a szlovákok és a lengyelek komoly lépésekkel is –, ám az ügyben született közös nyilatkozatot a magyarok jelenősen enyhítették. A szakértő szerint Budapesten nem a súlyának és jelentőségének megfelelően foglaltak állást az egyik szövetségesünket ért támadás ügyében, noha az elemi tisztesség is azt követelné, hogy a szolidaritás határozott és látható legyen. Ám már egy jó ideje nem ez történik az Oroszországgal kapcsolatos magyar politikában – tette hozzá Sz. Bíró Zoltán.    

Pedig ebben a történetben Magyarország közvetlenül is érintett volt, hiszen kiderült, a robbantók Magyarországon keresztül jutottak el úti céljukhoz. Erről is meg lehetett volna kérdezni az orosz nagykövetet – vélte a történész, aki felidézte, hogy az egyik kormányzati propagandista úgy nyilatkozott, annyira nem lehetett dilettáns az orosz katonai hírszerzés, hogy saját nevükre kiállított útlevéllel utaztatta volna át hazánkon a két felderítőtisztet. Csakhogy a profizmus néha erőteljes csorbát szenved, ami magyarázza az orosz titkosszolgálat utóbbi években elszenvedett kudarcait. Sz. Bíró Zoltán elmesélte, hogy néhány éve például, amikor az orosz hírszerzés a nemzetközi doppingellenes ügynökség, a WADA számítógépeit próbálta feltörni, hogy információkhoz jusson az orosz sportolókat érintő egyre terebélyesebb botrány idején, Svájcban elfogtak két katonai hírszerzőt. Az irataik között pedig megtaláltak egy moszkvai taxiszámlát, amelyből kiderült, hogy kiinduló pontjuk a GRU, vagyis az orosz katonai hírszerzés moszkvai címe volt.

Sz. Bíró Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy hiába a túlzott magyar lojalitás, ha érdekei úgy kívánják, Oroszország semmibe veszi a szívélyesnek mondott viszonyt. A magyar kormány már többször megbizonyosodhatott róla, hogy ha Moszkva olyasmit lát, amit ki tud használni az Európai Unióval szemben, akkor nem korlátozza az egyik tagállammal állítólag meglévő különleges kapcsolata. Erre példa egy másik, szintén pár évvel ezelőtti történet, amikor egy portál arról számolt be, hogy a magyarok nyíltan harckocsikat szállítanának Ukrajnába. Az oroszok megfelelőnek találták az alkalmat arra, hogy ebből kiindulva, azt bizonygassák, az unió kétkulacsos politikát folytat Ukrajna ügyében és hozzájárul a feszültség eszkalálódásához. Egy pillanatig nem zavarta őket, hogy a budapesti vezetés mennyiszer kiállt mellettük.

Ez a magyar külpolitika számára figyelmeztetés lehetett volna, hogy érdemes óvatosnak lenni Oroszországgal kapcsolatban, mert Moszkva eszközül használhatja. Egyáltalán nem arról van tehát szó, hogy egyenrangú partnerként kezelik Magyarországot és a kölcsönös tisztelet alapján alakítanák a kapcsolatokat. Az elemző szerint nem kellene egyből az orosz-ellenes európai politika élharcosává válni, de az is biztos, hogy Magyarország számára előnytelen, ha folyamatosan kibeszél a közösségből. Oroszország ügyében is abban az esetben lehetne hatékony a fellépés, ha az unió egységet mutatna. A visegrádi négyek jelentőségét is gyengíti, ha az egyik tagállam rendszeresen akadályozza a közös álláspont kialakítását – mondta Sz. Bíró Zoltán.