A vagyonadó miatt papíron milliárdos lehet az is, aki nem él luxusban
Veres János volt pénzügyminiszter szerint a Tisza-kormány vagyonadóra vonatkozó javaslata a jelenlegi formájában jóval szélesebb társadalmi rétegeket érinthet, mint amire sokan számítanak. A volt tárcavezető vitathatónak tartja az ingatlanok és a vállalkozások értékének kiszámítását, és úgy véli, több tízezer ember is abba a helyzetbe kerülhet, hogy milliárdos vagyonúnak minősül. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában a Seszták Miklós körül kialakult ügyekről, a korábbi kormányzati függőségi viszonyokról és az új kabinet gazdaságpolitikai mozgásteréről is beszélt.
Kisvárdán a látványos beruházások helyett munkahelyekre lett volna szükség
Veres János Seszták Miklós korábbi miniszterrel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a vele összefüggő ügyekről személyes tapasztalatok hiányában nem kíván találgatásokba bocsátkozni. Mint fogalmazott, az igazságszolgáltatásnak kell elvégeznie a dolgát, és a bíróság döntését kell mérvadónak tekinteni. Ugyanakkor a kisvárdai fejlesztések irányát már korábban is bírálta, mert szerinte az állami forrásokat nem a helyi lakosság hosszú távú boldogulását leginkább szolgáló célokra fordították.
A sportlétesítményekre, csarnokokra, stadionra, wellnessközpontra és teniszakadémiára költött milliárdok helyett olyan beruházásokat tartott volna fontosabbnak, amelyek tartós munkahelyeket és jobb megélhetést biztosítanak. Saját példáját is felidézte: Nyírbátorban ipari park létrehozásával több mint nyolcezer új munkahely létesült, amelyekre más településekről, köztük Kisvárdáról is járnak dolgozni. Szerinte ez mutatja a különbséget a látványos fejlesztések és a helyi gazdaságot ténylegesen erősítő beruházások között.
A volt pénzügyminiszter azt is kifogásolta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a Fidesz képviselői olyan függőségi rendszereket alakítottak ki, amelyekben az önkormányzatok, intézmények és helyi szereplők döntései sokszor a politikai vezetők jóváhagyásától függtek. Úgy vélte, a közpénzekből támogatott, politikai kapcsolatokhoz kötődő szervezetek a kampányban is a kormánypártot segítették. Ezt a rendszert „feudális függelmi viszonyrendszerként” írta le, amely különösen azokon a hátrányosabb helyzetű településeken tudott megerősödni, ahol kevesebb a biztos megélhetési lehetőség.
A vagyonadó számítási módja okozhatja a legnagyobb problémát
Veres János szerint a jövedelmi és vagyoni különbségek növekedéséhez a korábbi kormány több intézkedése is hozzájárult. Ezek között említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, az öröklési illeték szabályainak megváltoztatását és a nyugdíjak felső korlátjának megszüntetését. A vagyonadó bevezetését ezért önmagában nem tartja indokolatlannak, a jelenlegi javaslat kialakítását és számítási módszereit azonban komoly kritikával illette.
A volt pénzügyminiszter szerint az eredetileg ötmilliárd forintos értékhatár helyett alkalmazott egymilliárdos küszöb már nem kizárólag a szupergazdagokat érintheti. Különösen vitathatónak tartja az ingatlanok értékének meghatározását, amelynél a korábbi vételárat egy meghatározott jegybanki index alapján kell felszorozni. Így előfordulhat, hogy egy évtizedek óta családi tulajdonban lévő ingatlan számított értéke eléri a több százmillió forintot, és más vagyonelemekkel együtt átlépi az adózási határt.
A vállalkozások értékelésénél szintén problémásnak tartja a tervezett képletet. A szabályozás a három év átlagos nyereségét 6,6 körüli szorzóval veszi figyelembe, miközben Veres szerint a tényleges üzleti tranzakcióknál jellemzően alacsonyabb értékelés is előfordul. A földtulajdon esetében pedig a számítás szerinte nem feltétlenül tükrözi a gazdálkodás tényleges jövedelmezőségét. Egy fagykárt szenvedett gyümölcsös tulajdonosának például vesztesége is keletkezhet, miközben a föld értéke alapján mégis jelentős vagyonnal rendelkezhet.
„Ez nem csak a NER-ből meggazdagodott, közpénzből a saját vagyonukat felhizlaló embereket fogja elérni” – figyelmeztetett. Szerinte olyan családok is érintetté válhatnak, amelyek vagyona több generáció alatt halmozódott fel, és nem feltétlenül rendelkeznek könnyen pénzzé tehető vagyonnal. Úgy látja, a javaslatot alaposabban kellett volna előkészíteni, mert a vártnál jóval több ember számára okozhat meglepetést.
A költségvetési hiány csökkentése fájdalmas döntéseket követelhet
Veres János a vagyonadó helyett vagy mellett más adópolitikai változtatásokat is indokoltnak tartana. Szerinte megfontolandó lenne a személyi jövedelemadó valódi kétkulcsossá tétele, a társasági adó kilencszázalékos kulcsának emelése, valamint a helyi iparűzési adó rendszerének felülvizsgálata. Úgy véli, ezekkel a lépésekkel kiszámíthatóbb módon lehetne növelni a költségvetés bevételeit, miközben a vagyonadó jelenlegi formája jelentős társadalmi kockázatot hordoz.
A volt pénzügyminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az új kormánynak egyszerre kellene teljesítenie a kiadások növelésére vonatkozó ígéreteit és jelentősen csökkentenie a költségvetési hiányt. Ha a kabinet tartani akarja vállalásait az egészségügy és a bérek területén, miközben az euró bevezetésének feltételeihez közelítené a gazdaságot, további bevételekre vagy a kiadások átalakítására lesz szüksége.
„Nincs egy ilyen, 16 év után visszatérés a három százalék alatti hiányhoz fájdalom nélkül” – fogalmazott. Szerinte bizonyos támogatásokat és kiadási tételeket akkor is felül kell majd vizsgálni, ha ezek módosítása politikailag kellemetlen. A költségvetési egyensúly megteremtése azonban önmagában nem elegendő: a gazdaságnak tartós növekedési pályára is szüksége van.
Veres János szerint az új kormánynak azt is meg kell mutatnia, milyen ágazatokra és milyen fejlődési irányokra alapozná a magyar gazdaság jövőjét. Bírálta, hogy az elmúlt években az alacsony hozzáadott értékű, összeszerelésre épülő termelés kapott jelentős szerepet, ugyanakkor szerinte egyelőre az sem látszik világosan, milyen új gazdasági modell válthatná fel ezt. A kabinet valódi mozgástere azon múlik, hogy képes-e olyan fejlődési irányt találni, amely egyszerre teremti meg a fenntartható növekedés és a költségvetési egyensúly feltételeit.