Parragh támogatni fogja Parragh újrafutózott ötletét

Ha valaki, Parragh László mélyen át tudja érezni a kisemberek által üzemeltetett kisvállalkozások problémáját. Ismeri a mindennapi gondjaikat, ami ha máshonnan nem, abból is kiderül, hogy 2018-ban, amikor a feleségét havi három millió forintos fizetéssel a Monetáris Tanács tagjává választották, a HVG kérdésére azt válaszolta, hogy a három millió forint az ő háztartásukban csak konyhapénz, náluk nem a felesége, hanem ő a családfenntartó.

Mindez persze nincs összefüggésben azzal, hogy Parragh augusztus végén az országos szakmai tanévnyitón arról beszélt, hogy nehezen viselné, ha a kilencéves fiát egy meleg tornatanár segítené fel a létrára. Parragh feltehetőleg a gyermekvédelmi törvénynek nevezett, valójában homofób törvénytől kuszálódhatott össze annyira, hogy összekevert két fogalmat: a homoszexualitást és a pedofiliát. Utóbbi nem a tornatanárokra jellemző, nem az esetlegesen meleg tornatanárok szokták molesztálni a rájuk bízott gyerekeket. Parragh amúgy egy olyan szakmai kamara élén áll, mely kamara tagjának lenni az érintett vállalkozások számára nem ingyenes, viszont kötelező. Ezért az évi ötezer forintért – amelyet szintén javasolhatott volna elengedésre a kamara elnöke – a vállalkozások zöme gyakorlatilag semmit sem kap. Tisztességesebb volna az ingyenes kamarai tagság, vagyis, ha az amúgy sem könnyű helyzetben lévő vállalkozásokat nem köteleznék arra, hogy eltartsák Parraghot és kamaráját. Lehetne persze tagsági díjat szedni, de csak abban az esetben, ha a tagság önkéntes, és a vállalkozók azért lépnek be a kamarába, mert a Parragh által vezetett szervezet kecsegtető programokat és anyagi előnyökkel is járó projekteket biztosít a számukra. Vagyis, úgy lenne korrekt, ha Parragh nem Orbán Viktor szoknyája mögé bújva, erőből hajtaná be a kamarai tagdíjat, hanem versenyhelyzetben is megméretné magát. Ha jó, vonzó programokat ajánlana a vállalkozások számára, azok bizonyára nem sajnálnák a pénzt arra, hogy eltartsák a Parragh által elnökölt kamarát.

Visszatérve az iparűzési adóra, Parragh azzal indokolja kedvenc ötletének újbóli hasznosulását, hogy szerinte az iparűzési adó „felére csökkentése jövőre is segítené a vállalkozásokat, hiszen többet költhetnének fejlesztésre, ráadásul az önkormányzatok sem utasították el egyhangúan. Ha újra terítékre kerül a kérdés, akkor iparkamarai elnökként nem is tehetnék másként, minthogy támogatom az erre vonatkozó javaslatot.” Lefordítjuk ezt a mondatot magyarra: ha Parragh újból elővezeti (terítékre keríti) a kérdést, akkor Parragh támogatni fogja az általa javasolt elképzelés megvalósítását.

„A jelenlegi iparűzési adórendszer nem igazságos. Van egy ipari centrum, amely egymaga fölözi le az ott megtelepedett gyárból származó nyereséget, miközben az ott dolgozók nem csupán ott élnek, hanem a közeli településeken is, de azok mégsem kapnak semmit.” – mondta Parragh a Népszavának. Az érvelés mögött nehéz nem észrevenni a politikai szándékot. Elsősorban azt, hogy az ellenzék (ellenség?) kezébe került Budapesten akar ütni a kormány lelkes híveként Parragh, de kijut a jóból a többnyire szintén az ellenzék irányítása alatt álló nagyvárosoknak is. Ezek működését kell a lehetőség szerint mind jobban gátolni, működésüket ellehetetleníteni, hogy az ott lakók a következő önkormányzati választáson jobban meggondolják, hogy kire szavaznak.

Mindez nem feltételezés, hanem a magyar valóság. A Világgazdaság írta meg, hogy a 25 ezer fő alatti települések számlájára hamarosan megérkezik az iparűzési adó megfelezése miatti, összesen 50 milliárdos kompenzáció második részlete. A huszonötezer főnél nagyobb települések közül 32-nek összesen 23 milliárd forint támogatást ad a kormány, míg a nagyvárosok esetében egyéni döntések születtek. Ez utóbbi a Népszava korábbi beszámolója szerint azt jelenti, hogy, „a fideszes vezetésű települések pénzükhöz jutottak, az ellenzékiek többsége – beleértve Budapestet – hoppon maradt.”

Ez Parragh László újrafutózott mesterterve, amelyet, ha terítékre kerül, Parragh László támogatni fog.