Párton belüli bizalmas felméréssel teszteli a Fidesz az EU-ból történő kilépés lehetőségét
Orbán Viktor az uniós kilépéssel kokettál – így kemény feladat elé néz ma Budapesten az Európa Tanács első embere. A magyar vezetés ugyanis odahaza titokban azt igyekszik kipuhatolni, hogy hívei támogatnák-e a Huxitot. A cél, hogy kizsarolja a visszatartott alapok folyósítását. Charles Michel ugyanakkor azon van, hogy ne kudarccal érjen véget a december közepén esedékes EU-csúcs – mutatott rá a Die Presse.
Az osztrák konzervatív lap szerint a házigazdának azonban a vétóval jelentős ütőkártya van a kezében és semmi sem utal arra, hogy hajlandó volna engedni. Éppen ellenkezőleg. Egy hete plakátkampánnyal támadja von der Leyent, emellett a nemzeti konzultáció során a magyaroknak az Unió és Ukrajna elleni, sugallt válaszokat kell adniuk.
Ám a politikus a háttérben már a régóta tartó vita fokozására készül. A VSquare oknyomozó portál egy Fideszes forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a párton belül bizalmas felmérés zajlik: mi lenne, ha Magyarország jövő júniusban felmondaná a tagságot, ha nem sikerül jobb belátásra bírni a partnereket a befagyasztott pénzek ügyében?
Vagyis becsapná maga mögött az ajtót, hacsak Brüsszel nem oldja fel a milliárdokat, függetlenül az igazságszolgáltatás bedarálásától és az Orbán-család meggazdagodásától. A fenyegetéssel egyrészt a híveket igyekszik szavazásra mozgósítani, másrészt ily módon próbál nyomást gyakorolni a Bizottságra.
A magyar gazdaság ugyanis rosszul áll. Az infláció a múlt hónapban majdnem elérte a 10 százalékot, a GDP negyedévről negyedévre kisebb lesz. Ám ettől még a miniszterelnök jóformán az EU minden geopolitikai vetélytársának a karjaiba veti magát. Hogy mennyire a Kremlhez húz, az köztudomású.
De van más is: miközben az unió a Hegyi-Karabah bekebelezése után megkísérel egyensúlyozni Azerbajdzsán és Örményország között, Szijjártó Bakuban üdvözölte a terület erőszakos elfoglalását. Egy magyar vállalat pedig – a stratégiai partnerség jegyében – közreműködik az újjáépítésben.
(A cikk csak előfizetők számára olvasható.)