Rákay Philip pert vesztett a Hírklikkel szemben

HírKlikk 2021. december 17. 21:18 2021. dec. 17. 21:18

Lehet Rákay Philipet „kormányjobbágynak” nevezni. Sőt, „önfelkent Petőfi-reinkarnációnak” is. Legalábbis ezt állapította meg a Pécsi Törvényszék elsőfokú ítélete. A kormányközeli influenszer egy korábbi cikkünk miatt perelte be a Hírklikket. Nem lehet könnyű ezen a héten Rákay Philpnek lenni. Túl a mostani elmarasztaló bírósági ítéleten, még a Fekete-Győr András elleni kirohanása is rosszul sült el.

A „Rákay az elüldözött művész fiát kommunistázza” című cikkben a többi között ezt írtuk: „a közpénzen kormányjobbágy és önfelkent Petőfi-reinkarnáció Rákay Philip (magyarul Kálmán) annyira műveletlen azért a havi néhány millióért, hogy még arról sincs fogalma, kivel kapcsolatban kapott parancsot, hogy szélsőbalosként le kellene járatnia”.

A történet előzménye, hogy Rákay Philip, aki valójában Kálmán, nekitámadt Berg Dánielnek, a Momentum II. kerületi önkormányzati testület képviselőjének. Utóbbi „azon művészcsoport tagjainak a leszármazottja, akiket a 70-es években kiutasított az országból az akkor még keménykezű kultúrpolitika. Ekkoriban a kis Rákay még Kálmán volt és bizonyára piros vagy kék nyakkendőben énekelte a szovjet-magyar barátságot éltető úttörő dalokat”. 

Rákay nehezményezte, hogy a Hírklikk kifogásolta a Berg Dániel elleni méltatlan és igaztalan kirohanását, ezért íródott a per alapját képező cikk. Az influenszer bírósághoz fordult, ám előtte, 2021. január 26-án jogi képviselője útján felszólította a Hirklikk szerkesztőségét és kiadóját, hogy elégtételadásként küldjenek neki egy sajnálkozást kifejtő levelet – amely kifejezetten tartalmazza azt, hogy a sérelmezett közlések sértik személyiségi jogait – azzal a céllal, hogy azt saját Facebook-oldalán közzétegye. Mint a Rákay keresetét elutasító bírósági végzés megállapította, a Hírklikk kiadója „a megkeresésre nem reagált, a felhívásnak nem tett eleget. A tárgyi cikk egésze változatlanul, valamint a kapcsolódó hozzászólások a mai napig elérhetőek az alperes internetes oldalán.”

Rákay ezután bírósághoz fordult, ám a Pécsi Törvényszék elutasította a keresetét. A bíróság megállapította, hogy „nyilvánvalóan nem barátságos a „kormányjobbágy”, az „önfelkent Petőfi-reinkarnáció”, a „műveletlen”, a „parancsot kapó”, az „öleb”, a „médianyalonckodás” szavak és kifejezések használata az alperes részéről, azonban a felperesnek, mint közéleti szereplőnek ezt, a Ptk. vonatkozó jogszabálya alapján, tűrnie kell.

Ezen túlmenően, a bíróság megjegyezte, hogy a felperes, vagyis, Rákay Philp „maga is tisztában lehet azzal, hogy a tágabb értelemben vett közösséget, a közt érintő, a közvéleményt érdeklő ügyekben megjelenő cikkek, hozzászólások nem minden esetben kíméletesek”. Mint írták, ezzel kapcsolatban ő is többször megnyilvánult például, amikor „te politikai kisegítő iskolás hülye gyerek”-nek nevezett más közéleti szereplőt, „szánalmas”-nak titulálva, vagy éppen a vele egyet nem értőket „ti kis zsúrmarxista ügynökök”-nek nevezte.

A bíróság mindezek értelmében a keresetet elutasította, és arra kötelezte Rákayt, hogy fizessen meg az államnak az illetékes állami adóhatóság felhívására – az abban megjelölt időben és módon – 36.000 (harminchatezer) forint le nem rótt elsőfokú eljárási illetéket, valamint az alperesnek 15 nap alatt 190.500 (egyszázkilencvenezer-ötszáz)  forint perköltséget.

Vagyis, amennyiben nem fellebbez, Rákay köteles a Hírklikknek majdnem 200 ezer forintot fizetni. Nyilván ez az összeg nem fogja megrendíteni a költségvetését, ám az biztosan nem kellemes a számára, hogy ezen a héten alaposan rájár a rúd. Néhány nappal ezelőtt ugyanis Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum volt elnökének esett neki, amiért a fiatal politikus egy olyan képet osztott meg az interneten, ahol újszülött kisfiát egy gyerekhordó kendőben tartja magán. „Szép új világ” – írta gúnyosan Rákay a képhez.

Nem kellett volna. A Facebook népe ugyanis nem Rákay pártjára állt, aki emiatt kapott hideget, meleget: minden lett ő a kommentelők szerint, egyedül rendes ember nem. Ami különösen fájó lehetett a számára, hogy Novák Katalin, az Orbán-kormány családügyi minisztere is ellene fordult: a miniszter asszony férjéről és kisfiáról tett fel a közösségi oldalára egy 2004-ben készült fotót, ezzel is demonstrálva, hogy egy apának a gyerekével foglalkozni nem szégyen, hanem épp ellenkezőleg, példamutató cselekedet.

Forrás: Hírklikk