Pesty László: nem mondok neveket, mert nem akarok pereskedni

HírKlikk 2023. szeptember 23. 08:00 2023. szept. 23. 08:00

Én csak selyemzsebkendős producert – ez utóbbit idézőjelbe téve – mondtam ironikusan, és annyit állítottam, hogy ezzel a személlyel összefüggésben a Nemzeti Filmintézet vezető munkatársai azt közölték, tavaly 6 milliárd forint „ki lett varázsolva” egy filmre – idézte fel a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Pesty László. A dokumentumfilmes producer nemrégiben NER-kritikus kijelentéseivel került reflektorfénybe, és azt ígérte, hogy néhány fideszes stikliről lerántja a leplet, nevek nélkül.

A magát ős-fideszesnek valló, korábbi dokumentumfilmes úgy fogalmazott, szerinte decemberre beérik a dolog, hogy néhány ember beismerő vallomást fog tenni, és ez megfékezheti azt, ami a magyar konzervativizmus rákfenéje. Mint mondta, ez olyan, mint amikor sok-sok homokzsák van egy léghajóban, amelyek azt lehúzzák, és ezért elkezdik kidobálni.

Pesty László bármerre nyilatkozik, ráutaló mondataival az őt kérdezővel mondatja ki Rákay Philip nevét ebben az ügyben, mert mint mondta, ő nem nevez meg senkit, mert nem akar pert. „Ebből a 6 milliárdból négy darab, komoly piros szőnyeggyanús film tudna Magyarországon elkészülni, ami még akár Oscar- jelölést is hozhatna. Abszurd az összeg, és abszurd a produktum” – tette hozzá.

„Ha most kiborítanám a bilit, az Brüsszelnek okot adhatna arra, hogy letolvajozza Magyarországot, majdnem 10 millió magyart, és azt mondaná, hogy itt korrupció van, a jogállamiságnak nyomai sincsenek és a Navracsics Tibort hazaküldenék” – mondta Pesty arról, hogy a miniszternek nem akar kellemetlenséget, mert nagyon jól ismerik egymást, nagyszerű embernek tartja, hiszen több mint egy éve próbálja a Magyarországnak jogosan járó pénzt megszerezni.

Pesty László elmondta, nem áll elő az összes történettel, mert komoly kommunikációs stratégiája van, és megismételte, hogy decemberben, a karácsonyfa alá valakinek egy nagyon szép nagy ajándékot szeretne tenni. „Ez négy hónapra be van osztva, addig is adok sok kicsi ajándékot. Lehet, hogy nagyot fog szólni, de úgy, hogy Brüsszel nem tud vele mit kezdeni. Magyarországon a jogalkotás, jogalkalmazás, az igazságügyi mechanizmus úgy működik, hogy azokra, akikről kiderül, hogy törvényt sértettek – például közbeszerzési csalást, zsarolást vagy egyebet követtek el – a magyar törvény teljes erejével lecsap, megbünteti őket, ezáltal kimetszi a rákos daganatot és fényesen bizonyítjuk Brüsszel felé, hogy jogállam vagyunk.”

A médiaszemélyiség az elmúlt hetekről azt mondta, van, aki azt írta, nincs politikai súlyuk a dolgoknak, amikkel előállt, nem fognak ezzel foglalkozni, de „azóta minden héten adok két-három interjút, amiből írnak még három-négy cikket, és ez eltart még három-négy hónapig. Pontosan tudom, hogy a Fidesz legmagasabb szintjein kemény vita zajlik az általam eredetileg kifogásolt, a Tusványoson elmondottakról.” Úgy tudja, Orbán Viktorhoz is eljutott, amit mondott, de nem tudja, mit reagált.

Pesty László idézte G. Fodor Gábort, akit nem tudott vagy nem akart beazonosítani, s aki azt mondta, hogy nem következik a szavaiból semmiféle politikai cselekvés, csak beszéd. „Az cselekvés, hogy a weboldalamat, a budapestitisztakezek.com-ot olyan mértékű DDOS támadás érte, hogy az etikus hekkereink vezetője azt mondta, 20 év alatt ilyen erejűt nem látott. Mintha az orosz és az amerikai teljes légierő szőnyegbombázná Kecelt. Azt gondolom, ez cselekvés, nem dumálás. Feltételez nagyon jelentős ember-állományt, hardware- és szoftverállományt, nagyon komoly a szándék, hogy ne legyen elérhető az oldal.”

Mint mondta, az oldalra nagyon fontos dokumentum bizonyítékok, hangfelvételek, adatok, nevek dátumok érkeznek közbeszerzésekkel kapcsolatos – egyelőre állítólagos – csalások miatt. „öt nap alatt húsz konkrét, egzakt, megfogható, transzparens történet érkezett és ezek száma azóta exponenciálisan nő.”

A Klikk TV műsorát itt nézheti meg.