Pilz Olivér: a kormány érdeke, hogy minél tudatlanabb legyen az ország

Vasárnap vették át a Magyar Civil Becsületrendet (MCB) közösen, és semmiképpen sem „megosztva” az Egységes Diákfronttal, amivel az Ars Humanica Hungarica Kuratórium ismerte el tevékenységüket. Az Európai Parlamenttől pedig megkapták az Európai Polgár díjat, amit Törley Katalin vett át. Segít a Tanítanék Mozgalomnak, hogy több díjat is kapott?

Abból a szempontból igen, hogy sokan látják, van, ahol odafigyelnek az oktatásra, vagy, hogy oda kellene figyelni rá. Ugyanakkor ezek a díjak az elfogadottságunkat is visszajelzik. Látják, hogy hosszú ideje nem mondunk mást, nyolcadik éve ugyanazok a követeléseink. De azt, hogy minket is észrevesznek, mi úgy értelmezzük, hogy odafigyelnek a magyar oktatás helyzetére. Illetve az összes többi szervezetre is, hiszen az egész oktatási mozgalom – amelynek sok tíz tagja van – is kapott egy európai díjat, a Civil Büszkeség Díjat. Néhány hete vették át a Pedagógus Egység tagjai. 

Egyébként a Tanítanék Mozgalomnak szüksége van segítségre? 

Arra nyilván szükségünk van, hogy a működésünk feltételeit megteremtsük. Köszönjük is azoknak, akik támogatnak bennünket. Már most tízezerre tehető azoknak a száma, akik mikroadományokkal támogatják a Tanítanék Mozgalmat azért, hogy megfelelően tudjunk működni. Ez alapját is képezi annak a tervünknek, amit már el is kezdtünk megvalósítani: valamilyen módon javítani akarunk az oktatásban maradó pedagógusok élethelyzetén. Ennek első lépése volt, hogy már másfél éve létrehoztuk a sztrájkalapot, most pedig olyan programokat próbálunk szervezni, ahol a pedagógusok saját magukkal, a saját képességeikkel, a lelkükkel tisztába jöhetnek. Illetve olyan programokat szervezünk számukra, amik a tanításban is segítik őket. Például az ország több helyén is filmvetítés lesz, ingyenesen vetítjük le az ország nagyobb városaiban az Oppenheimer című filmet a természettudományos tárgyak tanárainak. Tanítanék Filmnapok lesznek október 26-28 között Budapesten, ahol az oktatásról szóló filmek láthatók majd, demonstrálva, hogy a kollégák nincsenek egyedül a problémáikkal. Ezen kívül a hálózat résztvevőinek különböző programokat ajánlunk fel, ilyenek például az irodalomterápiás foglalkozásaink, illetve a szupervízorok által vezetett csoportterápiák is. Fogunk olyan képzéseket is tartani, hogy megnézzük, mit lehetne átvenni más országok jó példáiból. Lesznek pedagógiai színházi programjaink, például az Örkény István Színházzal együttműködve oktatási vitaszínházakat szervezünk, hogy biztonságos körülmények között, a művészeten át beszélgethessünk az oktatási rendszer hibáiról. Terveink szerint sok mindent szervezünk még ezen kívül is a jövőben. 

A Tanítanék sok mindent vállalt, de mi különbözteti meg a szakszervezetektől? 

Mivel már lassan nyolc éve „partiban” vagyunk, főleg az elején volt nagy különbség közöttünk. A szakszervezetek kezdetben a klasszikus szakszervezeti témák mellett álltak ki, ami nyilvánvalóan a munkavállalók érdekképviseletét jelentette. Mi pedig az első pillanattól kezdve a diákok, illetve a pedagógusok élethelyzetével kapcsolatosan is felemeltük a szavunkat, például a tantárgyi követelményekkel, a leterheltséggel kapcsolatban. Azután egy kicsit kezdtek elmosódni a határok, de a polgári engedetlenségi mozgalom elindulásánál megint előjött egy kis különbség. A szakszervezetek a hivatalos sztrájkot szervezhették csak, a Tanítanék pedig próbálta koordinálni a polgári engedetlenséget. Azt hiszem, hogy a rugalmasságunk is nagyobb, mint egy szakszervezeté, ahol tagdíj van, és a tagoknak nyilván vannak bizonyos elvárásai. De ez egyben azt is jelenti, hogy a tagokkal folyamatosan kommunikálni kell arról, hogy jóváhagyjanak bizonyos dolgokat. Szerintem mi ettől gyorsabban tudunk dönteni egy élethelyzetben. Most már nekünk százezres levelezőlistánk van, ők nem mind pedagógusok, vannak köztük szülők, diákok, nagyszülők, sőt, oktatáson kívüliek is, akikkel azért rendszeresen szoktunk beszélni. 

Ön szerint nagyságrendileg hány ellenálló szervezet lehet már az oktatásban? 

Ha megnézzük a Civil Közoktatási Platformot – nem azt mondom, hogy ők szervezik az ellenállási formákat, de azért a tapasztalat és a tudás ott csúcsosodik ki – ott mintegy 60 szervezet van. Nem feltétlenül azok, amelyek beleállnak sztrájkokba, vagy polgári engedetlenségbe, vagy tüntetést szerveznének, de nyilván azért vannak ott, mert elégedetlenek az oktatásnak a helyzetével. Így összesen már az ötvenen is túl vagyunk, inkább már a 100 felé közelítünk. 

És mennyire közös a tevékenységük?

Van együttműködés. Mi, konkrétan „ellenálló szervezetek” heti rendszerességgel szoktunk egymással egyeztetni. Most is az október 23-át együtt szervezzük az Országos Közös Akarattal, és minél több embert próbálunk mi is bevonni, hogy lássák, tényleg együtt vagyunk. Az utóbbi másfél évnek pont az volt a nagy újdonsága, hogy az oktatás minden szereplője kinyilvánította a nemtetszését, és kifejezte az akaratát arról, hogy merre szeretnénk haladni. 

Mi volt a Tanítanék eddigi legnagyobb akciója? 

Amit mi szerveztünk, az konkrétan még 2016-ban, egy hatvanezres tömeget megmozgató tüntetés volt. Az volt a legnagyobb. Több tízezres azóta is volt, az elmúlt évben is szerveztünk 20-30-40 ezres tüntetést. 

A Tanítanék országos hálózatot épít. Mi ezzel a céljuk?

A hálózatunkat már az idei tanév előtt, június-július fordulóján elkezdtük kialakítani, ahogy azt is, hogy milyen szempontok szerint szeretnénk ezt csinálni. Az indító lökést ehhez az adta meg, hogy úgy éreztük, az utcai megmozdulásokkal egy időre legalább is elértük azt a határt, ami elérhető ezzel a módszerrel. Ezért az alapokhoz kell visszanyúlni, az alapokat kell kiszélesíteni, hogy minél többen lássák, mi a helyzet az oktatásban.

A Tanítanék Mozgalom még 2016-ban jött létre, amikor a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nevelőtestülete – amelynek ön is tagja volt – nyílt levelet adott ki a közoktatás válságáról. Gondolta volna akkor, amikor a közoktatás fejlesztése és a pedagógusok helyzetének javítása érdekében megfogalmazták ezt a levelet, hogy egyszer még díjakat fognak kapni? 

Egy díjról sem gondoltam azt, hogy megkaphatnánk. Hozzáteszem, én még abban az évben rögtön megkaptam az RTL Klub Év embere díját. Azt gondolom, hogy 2016-tól sikerült a közbeszéd tárgyává tenni az oktatást. Addig hiába voltak már előttünk is az oktatásért küzdő szervezetek, valahogy az nem törte át a közvélemény falát, és nem vált köztémává az oktatás. Most pedig, ha megnézzük akármelyik sajtóterméket, akkor szinte nap sincs, hogy ne lenne szó róla. Tehát a közbeszéd tárgyává vált az oktatás, és amikor az utca emberével beszélnek, sokszor a mi mondatainkat halljuk vissza. Én ezt tartom az egyik legnagyobb eredménynek azon kívül, hogy az elmúlt évben a diákok is kiálltak, és továbbra is kiállnak a tanáraik mellett. 

Csakhogy a kormányt ez egy fikarcnyit sem zavarja, úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Rétvári Bence parlamenti államtitkár is azt mondja, a pedagógusok 99 százaléka elfogadta a jogállásváltást, nincs semmi probléma az oktatással, csak fölöslegesen hőbörögnek a szakszervezetek és egyéb szervezetek…

Csak az a baj, hogy itt több százezer diák van, akikhez milliós nagyságrendű szülő tartozik. Tehát mondhat Rétvári amit akar, a diákok meg a tanárok napi szinten szembesülnek a problémákkal, vagyis lehet a zöldre azt mondani, hogy kék, de mégsem az.  

Rétvári mégis azt közölte, hogy csak 1205 pedagógus hagyta el a pályát a státusztörvény miatt, és lehet, hogy a problémákat már a társadalom is érzi a bőrén, de mégsem történik semmi…

A társadalomnak fel kell ismernie, hogy amíg ez a kormány lesz, az oktatással nem is fog történni semmi. Mert úgy tűnik, hogy ezt a kormányt nemhogy nem érdekli az oktatás, hanem éppen az az érdeke, hogy minél tudatlanabbnak tartsa meg ezt az országot, és két kiló krumplival lefizethető legyen akkor, amikor a szavazólapon az x-et oda kell rakni egy név, vagy párt mellé. Ez a kormány érdeke. Ők a saját pecsenyéjüket sütögetik, a saját zsebeiket tömik azzal is, amit az oktatásból kivesznek, és azzal is, amit az EU-tól lenyúlnak. De látjuk az eredményét, most már teljesen elszigetelt ország vagyunk itt, Európában.