Pokorni elsírta magát, amikor nyilas nagyapjáról beszélt
Megemlékezést tartottak hétfő este a budapesti Maros utcai rendelőintézetben annak emlékére, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. január 12-én délben, a nyilasok vérfürdőt rendeztek a kórházban, és 84 embert meggyilkoltak.
A MAZSIHISZ beszámolója szerint, a Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán papír nélkül mondott megrendítően fájdalmas beszédet az összegyűlt emlékezők előtt. A nagyapjáról, az 1907-ben Érsekújváron született Pokorni Józsefről beszélt, akit ő maga csak családi elbeszélésekből ismerhetett: melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írták le.
– A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt
– mondta a XII. kerületi polgármester Pokorni Józsefről, aki 1945 januárjában gerinclövést kapott, és két nap szenvedés után meghalt.
Nyolc gyermek maradt utána, köztük Pokorni Zoltán édesapja, János volt a legidősebb.
A férfi – az 1945-ben bekövetkezett halála miatt – nem szerepelt a később felelősségre vont és felakasztott gyilkosok között, ezért kerülhetett fel neve az áldozatok közé a XII. kerületi Turul-szoborra, ahol – mint a polgármester fogalmazott – „valóban nincs helye”.
– Nem ez az a hely, ahol gondolkodnom kell, hogyan válik valaki gyilkossá, és nem dolgom mentegetni a nagyapámat, vagy mentséget keresni – mondta Pokorni Zoltán. – Inkább azt gondolom a holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban, hogy a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt.
– Az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat. És a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá. Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban.
A tudósítás szerint, e szavaknál Pokorni Zoltánnak elcsuklott a hangja, és beszédét sokáig nem tudta folytatni.
