Politikai adok-kapok takarja el az egészségügy problémáit
A kormányzat az egészségügyben csak olyan döntéseket enged át, amelyek nem szolgálják a valós szakmai fejlesztéseket, emiatt pedig az államtitkár egyre idegesebbé válik. Ezzel (is) magyarázta a Hírklikknek Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter azt, hogy Takács Péter, az állami egészségügy válságáról, a forráshiányról és a strukturális problémákról szóló kérdésekre leginkább támadóan válaszol. A bírálók szerint az államtitkár megszólalásai gyakran a kormányzat általános sikerkommunikációját ismétlik és kevés konkrétumot tartalmaznak arról, hogyan javítanák érdemben az ellátórendszer működését. Ez aláássa a szakmai hitelességet, és azt az érzetet kelti, hogy az irányítás elsődleges célja a politikai imázs védelme, nem pedig az ágazati problémák kezelése.
Amikor a problémákkal szembesítik az egészségügyi irányítást, a mögött mindig politikai támadást áll?
Az egészségügyért felelős államtitkár helyzete cseppet sem irigylésre méltó. Takács immár negyedik éve tölti be a posztot a Belügyminisztérium alárendeltségében, ami önmagában is jelzi, hogy az egészségügy nem önálló tárcaként, hanem egy nagy, belügyi konglomerátum egyik alrendszereként működik. Az államtitkár egyre inkább azzal szembesül, hogy számos, korábban bejelentett szakmai terve nem valósul meg, és ez fokozódó frusztrációhoz, valamint egyre ingerültebb nyilvános reakciókhoz vezet. Nem állítom, hogy egy ilyen poszton álló közhivatalnok munkájának megítélésekor ne volna jelen a politika, de azt nem szabad elfelejteni, hogy amikor kinevezték, szakmai államtitkárként kapta a jelenlegi megbízatását és nem klasszikus politikai szereplőként. Mégis egyre látványosabban lép be a politikai küzdőtérre, a kommunikációjában, a stílusában, a konfliktuskezelésében egyre inkább a kormányzati propaganda „harcos” szerepfelfogásához igazodik.
Mi lehet ennek az oka? Csalódások? Kudarcok? Belső csatározások?
Amikor kinevezték, Takács Péter néhány fontos egészségügyi reformot is beharangozott, amelyek azonban elmaradtak. Kiemelt ügynek tekintette a reproduktív orvoslás köréből a petesejt-donáció szabályozását. Azt ígérte, hogy Magyarországon is lehetővé teszik az eljárást, így a meddő pároknak nem kell külföldre utazniuk azért, hogy ilyen kezeléshez jussanak. A konkrét törvényjavaslat azonban végül elakadt, a katolikus egyház közbelépése nyomán a beterjesztett anyagot elnapolták, félretették, és nagyon valószínű, hogy nem is fog megvalósulni. De a petesejt-donáció csak az egyik ilyen szakmai kudarca, a reformtörekvések sorra nem jutottak el a megvalósításig. A kormányzat az egészségügyben gyakorlatilag csak a centralizációval kapcsolatos, a kontrollal és az irányítással összefüggő hatalmi szempontú döntéseket engedi át, de ezek egyike sem szolgálja a valós szakmai fejlesztéseket. Ebben a helyzetben érthető, ha az államtitkár egyre idegesebbé válik, és ez a kommunikációjában is megmutatkozik. Példaként a legutóbbi, Szent János kórházi esetet említem, amikor egy szülő szóvá tette, hogy a beteg kisgyerekét az ügyeleten fűtetlen szobában vizsgálták, mert elromlott a kazán. „Békésebb” körülmények között egyetlen magas rangú köztisztviselő sem engedne meg magának olyan durva kirohanást, mint ahogyan azt Takács tette.
Ez a hangnem valóban szokatlan volt, de korábban is hajlamos volt „keményebben” fogalmazni…
Ezúttal nem kemény, egyenesen alpári volt. A szakmai szervezeteket, elsősorban az orvosi kamarát is sértegette már, de a munkájával és az általa vezetett ágazattal kapcsolatos kritikákat egyre gyakrabban az ellenzék „ügynökeinek” lépéseként hárítja. Most azonban a lakosságra, a betegekre, a hozzátartozókra „dörrent rá” személyeskedő hangnemmel, s ezzel a politikai konfliktusaiban magasabb szintre lépett.
Vannak, akik ezt a szokatlan ingerlékenységet szakmai hiányosságai leplezésének tartják.
Ezt sem lehet kizárni. Az államtitkárnak gyakorlatilag nincs befejezett, releváns orvosi szakvizsgája. Törvényszéki orvosként kezdett, de nem tudta, vagy nem akarta letenni a szükséges szakvizsgát. Ezután különféle egészségügyi menedzseri, politikához közeli körökben tűnt fel, ahol főként lojalitása és „szolgálatkészsége” révén lépkedett felfelé a ranglétrán. Viszonylag rövid időket töltve mindenütt, lett az ágazat első embere. „Államtitkári szakvizsga” nem létezik, de egészségügyi menedzseri szakképzés a Semmelweis Egyetem egyik intézetében folyik, ahol posztgraduális diplomát lehet szerezni. Nincs arról tudomásom, hogy ezt elvégezte volna Takács Péter.
Korábban ön is állt az ágazat élén, mennyire aggasztóak a jelenlegi állapotok?
Az egészségügy jelenlegi pénzhiánya rendkívül súlyos. Kórházi osztályok kényszerülnek szüneteltetni a működést, van, ahol télen leáll a fűtés, nyáron a légkondicionálás hibája miatt nem lehet műteni, elromlanak a liftek, a képalkotó diagnosztikai eszközök javítása is elhúzódik, mert nincs rá keret. Ezek a problémák nem egyedi „üzemeltetési hibák”, hanem a tartós alulfinanszírozás következményei. Magyarország az uniós átlagnak nagyjából csak a felét költi közpénzből egészségügyre. A kormányzati kiadások arányát tekintve, az uniós országok sorának legvégén állunk, gyakorlatilag Romániával versengve az utolsó helyért. Az ágazat legtöbb gondja – a kórházi adósság-halmozódástól a nővérhiányig – ezzel a krónikus forráshiánnyal függ össze. Attól tartok, Takács vagy beletörődött ebbe a helyzetbe és csak megpróbál manőverezni a rendelkezésre álló szűk mozgástérben, vagy esetenként az éjszakai kormányrendeletekben elosztott kisebb összegekkel próbálja befoldozni a lyukakat. Így vagy úgy, de minden kísérlete visszapattan a politikai realitásokról.
Ez mennyiben személyesen Takács Péter hibája, és mennyiben fakad a minisztériumi struktúrából?
Példátlan, hogy az egészségügy egy hatalmas belügyi konglomerátum részeként működik. Egyre inkább úgy látszik, hogy az egészségügynek nincs szava, a miniszterelnöki megszólalásokban alig jelenik meg az ágazat, a kormányzati napirenden a politika más területei kapnak elsőbbséget. Államtitkárként kénytelen megfelelni annak a miniszterelnöki elvárásnak, hogy a kormányzati szereplők is a digitális és nem digitális harcosokhoz hasonlóan, kemény, konfrontatív stílusú szereplőként jelenjenek meg
Egy esetleges kormányváltás esetén min kellene elsősorban változtatni, hogy az egészségügy ne ilyen kiszolgáltatott helyzetben működjön?
Ennek két elemét emelném csak ki. Az első: egészségbarát közpolitikára volna szükség, amelyben az egészségünk a politikai döntéshozatalban a súlyának megfelelő helyre kerülne. A másik: jelentős mennyiségű közpénzt kellene az ágazatba pumpálni. Az egészségbarát közpolitikához ismét önálló egészségügyi minisztériumra volna szükség, valamint olyan szabályokra és eljárásokra, amelyek kikényszerítik, hogy minden nagyobb politikai döntésben érvényesüljenek az egészségszempontok. A finanszírozás területén pedig elengedhetetlennek tartanám, hogy a hazai ráfordítások legalább megközelítsék az uniós országok átlagát, mert enélkül sem az infrastrukturális problémák, sem a humán erőforrás-válság nem lesz kezelhető.
