Politikai „farokméregetés”: Orbán, vagy Magyar tud nagyobb számot mondani?

A kormányhoz közeli, magát civilnek mondó civil szervezet, a CÖF-CÖKA épp a napokban jelentette be, hogy levédetik a Békemenet kifejezést. Ezeken a rendezvényeken rendre nagyon sokan vannak, kicsiny, ám nem elhanyagolható szépséghiba, hogy a résztvevők nem kis hányadát – ki tudja, milyen forrásokból finanszírozott – buszokkal szállítják az ország minden részéről. Évekkel ezelőtt a tervezett internetadó elleni tüntetésen is nagyon sokan voltak – a kormány amiatt visszavonulót fújt a főleg a fiatalok körében népszerűtlen adónem bevezetésétől. Hatalmas tömeg volt tavaly februárban az influenszerek által a bicskei pedofilbotrány kapcsán szervezett tüntetésen is, ám a rekordot minden bizonnyal az idei, a kormány által betiltott – de fel nem oszlatott – Pride jelentette, ahol ugyancsak több százezren vonultak.

Magyar Péter színre lépésével a politikai számháborúban is új fejezet kezdődött. A Tisza Párt elnökét rendre tömegek várják, országjáró körútjain még a kisebb településeken is sokan szeretnék látni és hallani a magyar politika új, Orbán trónjára törő fénylő csillagát. A Fidesz igyekszik lépést tartani az újonnan feltűnt ellenféllel, ám ez nem könnyű feladat. Ma már – a 65 év fölötti korosztályt nem számítva – a Tisza minden korosztályban kedveltebb a kormányzó pártnál, és ez a népszerűségi mutató a közönség létszámában is érződik. A fideszes politikusok fórumain rendre kevesen vannak, még Orbán megjelenése vonzza a legtöbb embert, de már a miniszterelnökre sem kíváncsiak annyian, mint néhány évvel ezelőtt.

Magyar országjárása, nyilvános megjelenései sikeresebbnek látszanak, bár náluk sem minden fenékig tejfel. Épp a napokban szivárgott ki egy hangfelvétel, amelyen a pártelnök arra ösztökéli a rendezvényüket megörökítő operatőrt, hogy igyekezzen olyan felvételeket készíteni, ahol nem látszik, hogy kevesen vannak. Merthogy a látszat nemcsak néha csal. Jól emlékszünk a 2012-es, Operaház előtti tüntetésre, ahol a civil szervezetek és demokratikus ellenzéki pártok az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték. A Köröndig állt a mintegy százezres tömeg, ám az akkor már kormánypártivá silányított köztévé képes volt olyan penetráns tudósítást készíteni, ahol csak néhány lézengő látszott, ezzel azt sugallva, mintha csak annyian tiltakoztak volna. 

Persze a Tisza tündöklése sem csupa diadalmenet. Bár a Fideszhez képest jó helyzetben vannak, a közönség folyamatos érdeklődését egyre nehezebb fenntartani. Ráadásul, időnként provokátorok is megjelennek a helyszínen, s botrányt kavarva próbálják szalonképtelenné tenni az Orbán Viktor helyére kívánkozó Magyar Pétert. Legutóbb Gyulán érte atrocitás a Tisza Párt elnökét, ahol egy férfi szotyolás zacskót (az első, tévesnek bizonyult sajtóhírek szerint sörös dobozt) dobott a szónok felé. Magyar jól kezelte az ügyet, „tapsoljuk meg a digitális harcost!”, mondta a közönségnek, az őt megdobni próbáló férfinak pedig azt üzente, hogy legközelebb célozzon jobban. Utóbb a Tiszához közeli sajtó megpróbált többet kihozni a történetből, s ha már Tisza, arra emlékeztették az olvasókat, hogy annak idején Tisza István miniszterelnök is ezekkel szavakkal reagálta le, amikor rálőttek a parlamentben. Ez azonban nem igaz: az említett mondás Charles de Gaulle leleménye, aki az ellene sikertelen merényletet megkísérlő személynek annyit mondott: „Uram, Ön nem tud célozni.” (Tisza Istvánra is rálőttek a parlamentben, ám ő a következő szavakkal intézte el a sikertelen merényletet: „Uraim, ez gyalázat!”)

Ami pedig a politikusok számháborúját illeti: mindenki a saját lovát dicséri. Ezért inkább emlékeztetnénk arra, a Winston Churchill angol miniszterelnöknek tulajdonított mondásra (egyébként nem biztos, hogy tőle származik, viszont így jobban hangzik), miszerint „csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam.”