Polyák Gábor: eltartott kisujjal nem lehet helyreállítani hazánkban a médiaszabadságot

Az Európai Parlament október 3-án elfogadott egy uniós rendeletet, amellyel a médiaszabadságot védené. Mielőtt belemegyünk a javaslat részleteibe, az a kérdés, hogy van-e különbség a tervezet által használt médiaszabadság és a sajtószabadság fogalma között?

Röviden az a válaszom, hogy semmi. Nagyon régóta ezeket szinonimaként használom. A magyarban, az angolban vagy német nyelven a sajtó fogalma kicsit összekapcsolódik a nyomtatott sajtóval, miközben annak a történelmi korszakán már réges-rég túl vagyunk, ez inkább csak egy szemléletbeli megközelítést mutat, hogy minden, ami a nyilvános, szerkesztett kommunikáció körébe tartozik, az média, legyen az egy YouTube-csatorna, legyen az egy hetilap.

A parlamenti határozatot az Európai Tanács minősített többséggel hagyhatja jóvá. Azaz a magyar kormány nem tudná megvétózni. Így akár el is fogadhatja a testület. Mekkora erre az esély? Mi fog történni most, hogy az Európai Parlament döntött?

Ilyenkor megindul a Tanács és a Parlament között egy párbeszéd. A Bizottság terjesztett elő 2022 szeptemberében egy tervezetet, és ezen elkezdett dolgozni egyidejűleg a Tanács és a Parlament. A Tanácsnak is volt egy módosított verziója, amely nagyon apró javaslatokat tartalmazott. A Parlament két bizottsága, az alapjogokkal foglalkozó és a kulturális bizottság viszonylag szélesebb körű módosítással állt elő. A két intézmény között most meginduló párbeszédnek elvileg nincs határideje. Vannak olyan jogszabály-tervezetek, amelyek ebben a fázisban akár évekig is elakadhatnak. Azt gondolom azonban, hogy a magyar soros elnökség sürgető közelsége elég komoly felhajtó erőt jelenthet. Nem tartom ezért lehetetlennek, hogy a közeljövőben ebből akár európai rendelet szülessen. Megmondom őszintén, hogy erre nem fogadtam volna nagy összegben, mert ez nemcsak a magyar politikai érdekeket sértette vagy sérti, hanem egy nagyon komoly lobbi indult meg nyugat-európai piaci szereplők részéről is. A számukra ez ugyanis egy fölösleges terhet jelent, fölösleges új szabályokkal, amik az ő szempontjukból sem a médiaszabadsághoz, sem a működésükhöz nem tesznek hozzá. Úgy tűnik, eddig a pontig legalábbis ezek a lobbik nem voltak elegendők ahhoz, hogy megállítsák a folyamatot. Ahhoz, hogy Magyarország vagy Lengyelország ne tegye parkolópályára ezt a jogszabályt, talán sürgetve érzi majd magát a Parlament és a Tanács, hogy 2024 nyara előtt megállapodjanak egymással.

A most elfogadott határozat előrelépés lenne Európa médiaszabadságát illetően? Azok a lobbik, amelyek meg akarták akadályozni ennek a jogszabálynak az elfogadását, tényleg csak egy fölösleges új nyűg miatt aggódtak, vagy őket is korlátozná ez a születendő rendelet? 

Én ezt teljesen kettéválasztanám. Azt látni kell, és ezt mondom kezdettől fogva, hogy a nyugat-európai médiarendszerek és nyilvánosság nyilván nem tökéletes, és küzd problémákkal, de egészen apró nyomokban sem lehet összehasonlítani azzal a helyzettel, ami Magyarországot jellemzi. Gyakorlatilag lehetetlen egy olyan médiaszabadságot biztosító jogszabályt kitalálni, amely jól tudja kezelni mind a nyugat-európai szempontokat, mind a speciálisan magyar helyzetet – hozzánk képest ugyanis még a lengyel sajtó állapota is mérföldekkel jobb. Ez egy nagyon nehéz jogalkotási kihívás. Az általam említett lobbierők azok nem voltak kifejezetten a médiaszabadság ellen. Nem arról van szó, hogy az XY nagy német lapkiadók, meg a televíziós vállalkozások csorbítani akarták volna a nyilvánosságot. Van egy jól működő médianyilvánosság ezekben az országokban. Ez a jogszabály-szöveg sosem fog annyira pontosan megfogalmazhatóvá válni, hogy ne érezhessenek magukra nézve bármilyen kockázatot. Én itt nem ördögöt látok a nyugat-európai tiltakozó szereplőkben, sokkal inkább egy teljesen racionális hozzáállást. Ha náluk az eddigi szabályozás bevált, és nem merültek fel olyan problémák, mint nálunk, akkor miért kellene egyetlen pici ország teljesen elképesztő nyűgei miatt egész Európát szabályozni?

Ha az Európai Tanács időben rá is bólint, és európai rendelet születik belőle, feltehetően a magyar médiahelyzetet akkor sem fogja megváltani. Arra azonban alkalmas lehet, hogy más EU-tagállamokban megelőzze azt a folyamatot, ami nálunk végbement?

Azért nehéz kérdés, mert maga a jogszabály is elég fura. Nagyon sok fordulata annyira általános, és inkább meta szintű, már-már költői. Ezekből a mondatokból valójában nehéz kiolvasni, hogy pontosan mi fog történni, főleg, ha arra gondolunk, hogy ezt a jogszabályt közvetlenül át kell majd ültetni, és alkalmazni kell minden tagállamban. A másik az, hogy azzal a furcsa helyzettel szembesít ez a jogszabály – minket már nem először, de a nyugat-európai kollégákat majd amikor életbe lép –, hogy a médiaszabadságot mégiscsak ott lehet biztosítani, ahol az létezik. Ahol nem létezik, ott nem lehet ilyen szabályokkal ezt újrateremteni. Kár beleírni a rendeletbe, hogy a szerkesztőségek meg a tulajdonosok legyenek függetlenek. A magyar médiarendszer már réges-rég átfordult ezen a ponton. Nem lesz egyetlen ország sem, amelyet az ilyen jámbor óhajok tartanak majd vissza egy olyan politikai fordulattól, mint ami nálunk bekövetkezett. Ez a jogszabály számomra sokkal inkább egy deklaráció arról, hogy mit is gondol az Európai Unió a sajtószabadságról, mintsem egy végrehajtható konkrét szabályozás. Sok jószándékú mondattal, de viszonylag kevés tényleges lépessel, amitől bármelyik országnak jobb lenne. Én nagyon mérsékelten vagyok optimista ennek a jogszabálynak a hatását illetően. Ami némi bizakodásra ad okot, az éppen az, hogy Orbán Viktor milyen indulatosan reagált rá egy Twitter-üzenetében. Ő szerintem többet lát bele, mint ami benne van, de abban is van rutinja, hogy aztán az ilyen európai nekifutásokat ügyes taktikával kikerülje, és a végén mindenki azt érezze, hogy csinált valamit, de semmi nem történt.

Amennyiben a magyar polgárok egyszer úgy ébrednek, hogy szeretnének demokráciában élni, és megváltoztatják majd a hazai politikai rendszert, akkor ez az uniós tervezet alkalmas lesz arra, hogy ihletet adjon a hazai médiaszabadság helyreállításához és a megfelelő törvényi környezet kialakításához?

Minden valamire való szerkesztőség tudja, hogy mit jelent a függetlenség. Minden valamire való kormány tudja azt, hogy nem lehet magánmédiumokat közpénzből finanszírozni állami hirdetések és szponzorációk formájában. Nyilván egyre nehezebben megy nekünk, de ha egy demokratikus kormány fejével gondolkodunk, akkor onnan nézve evidenciákat rögzítettek a jogszabályban, amik egy demokrácia keretei között egyébként is megvalósulnak. Azt lehet látni, hogy az Európai Unió már működő médiarendszerekre teszi rá ezt a szabályozást, és inkább az az érdekes, hogy azok hogyan fognak majd erre reagálni. Például a médiakoncentrációra vonatkozó szabályok valamilyen formában ki voltak már találva, akár évtizedekkel ezelőtt. Létrejöttek ugyan médiamogulok Európában, de az azokból fakadó kockázatokat messze meghaladja az, amit mára egy Facebook jelent. Nem gondolom azt, hogy a nyugat-európai vagy magyar kollégák ne tudnák, hogy egy demokratikus politikai rendszerben hogyan kell, és hogyan lehet felépíteni egy olyan szabályozást, amely egy tisztességes nyilvánosságot biztosít. A most elfogadott tervezet inkább egy iránytű. Ha esetleg olyan sokáig tartana az Orbán-rendszer, és nem lenne senki, aki még emlékszik arra, hogy a világ egyszer másmilyen volt, akkor elő lehet venni, és meg lehet nézni, hogy milyen szavak és mondatok szerepelnek benne.

A közpénzből finanszírozandó hirdetések maximalizálásának szükségessége érthető, ha a jelenlegi magyar sajtópiacra tekintünk, hiszen a hatalom visszaél a reklámokkal. Mégis kis nyelvűségünkből fakadóan, a magyar sajtóorgánumok (különösen, ami nem bulvár) sokkal inkább rászorulnak az állami támogatásokra, mert kisebb eséllyel tudják fenntartani magukat piaci körülmények között. Nem nehezíti meg majd az állami hirdetések korlátozása éppen a független műhelyek sorsát?

Határozott nem a válaszom. Ez az aggodalom gyakran fel szokott merülni, de igyekszem mindig eloszlatni. Például amikor az egységes ellenzék kormányprogramjának kidolgozásakor azt képviseltem, hogy minden állami hirdetést legalább egy évre vagy egy hosszú időre be kell tiltani. Ettől senki nem menne tönkre. Ez nem azt jelentené ugyanis, hogy a kulturális szférában működő lapok vagy akár a helyi média számára ne lehetne tisztességes és átlátható támogatási rendszert kidolgozni. Ezek egymástól függetlenek. Az Európai Unió a magyar médiahelyzet hatására szembesült azzal, hogy az állami hirdetések használhatók arra, hogy a médiapiac egyes (akár nagyszámú) szereplőit kivonja a piaci kockázatok alól. Azokat adóforintokból tartsa fenn, és ezáltal megvásárolja a feltétel nélküli lojalitásukat. Ezt próbálja elkerülni egy sajátságos módon ez a jogszabály. Ebben például kifejezetten van előrelépés a Bizottság eredeti javaslatához képest. Érdekesség azonban, hogy az Európai Parlament nem azt mondja, hogy korlátozni kell az egy médium vagy az egy médiavállalat számára juttatható közpénz mértékét, mondván, hogy az a reklámbevételek hány százaléka lehet, hanem azt mondja, hogy egy állami szerv összesen 15 százalékát adhatja egy médiumnak az éves hirdetésekre szánt büdzséjének. Nehéz megmondani, hogy ez mit jelent a magyar piacra nézve. Van nekünk ez a Nemzeti Kommunikációs Hivatalunk. Effektíve minden állami hirdetésnek rajta keresztül kell mennie. Ha innen nézzük, hogy ennek a hivatalnak a büdzséjéből kaphat egy médium 15 százalékot maximum, az ugyan óriási pénz még mindig, de mégis picit előbbre vagyunk. Összességében azonban ennek a konkrétumával kapcsolatban is úgy érzem, hogy nem a magyar valóságra reagáló szabályozást dolgoztak ki az Európai Parlamentben.

Akárcsak 2022-ben az összefogott ellenzék kormányprogramjának kidolgozásába, szakértőként itt is volt módja megosztani meglátásait a törvényalkotókkal?

Nagyon nem ezt javasoltam. Nagyon sokszor hallgattak meg engem is, személyesen mindenféle parlamenti bizottság, szakértő, képviselő, és tulajdonképpen el vagyok keseredve, hogy nem értették meg, hogy az, ami nálunk elromlott, azt finomkodó, nyugati módon, a kisujjat eltartva már rég nem lehet megoldani. Végeredményben a jogszabályról az mondható, hogy hoztak is, meg nem is. Vagy elérünk egy politikai rendszert Magyarországon, amely komolyan veszi médiaszabadságot, és akkor mindegy, hogy van-e ilyen európai rendelet, vagy így fogunk meghalni, akkor pedig azért mindegy, hogy van-e ilyen európai rendelet.