Polyák Gábor: vérlázító hazugságok vesznek körül minket

– A Mérték Médiaelemző Műhely online konferenciát tartott a közelmúltban. A vezetésével az elmúlt egy évben a szlovák Memo98, a cseh MediaForum és a román ActiveWatch együtt vizsgálta a négy ország médiapolitikáját.  De hogy került sor egyáltalán erre a vizsgálatra?

– A Mérték 2011 óta minden évben elemez a magyar médiarendszerrel kapcsolatban néhány nagy területet, ilyen a médiapiacon a tulajdonosi szerkezet változása, az állami reklámköltések alakulása, az újságíróktól interjú, vagy kérdőív segítségével megtudakoljuk, hogy ők miként élik meg a helyzetüket, hogy látják a sajtószabadságot. A Médiatanácsnak elsősorban a frekvencia-pályázatait szoktuk alaposan kielemezni. A sajátos magyar helyzetre tekintettel, mindenki másnál jobban tudjuk, hogyan kell a médiapolitikát elemezni, és már évekkel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy ezeket megpróbálnánk más országban is alkalmazni, megvizsgálni, hogy ott milyen eredményre vezetnek. Úgy alakult, hogy volt pályázati lehetőség, és így be tudtunk vonni három másik országot is. Volt egy partnerünk Csehországból, egy Szlovákiából és egy Romániából. Többé-kevésbé ugyanazon szempontokból, ugyanazokkal a módszerekkel vizsgálták ők is a saját médiapolitikai helyzetüket, amiből így nem csak a magyar, hanem egy közép-kelet-európai összkép is kirajzolódik.

– Ezt az amerikai National Endowment for Democracy finanszírozta?

– Igen. Ott volt ilyen pályázati lehetőség. Ez a National Endowment for Democracy nevű szervezet annyiban érdekes, hogy az Európai Unóhoz való csatlakozás után Magyarországról – ahogy az egész régióból – kivonult. Mostanra, látva, hogy a demokrácia problémáit az EU nem képes megoldani, úgy döntött, hogy visszajön, és beszáll – némi projektfinanszírozással – bizonyos ügyek megtárgyalásába. Nem csak a mi pályázatunk, de úgy tudom, más régiós civilek esetében is.

– Mik voltak ennek a vizsgálat legfontosabb megállapításai?

– Ott tartunk, hogy a magyar médiahelyzettel kapcsolatban már nehéz meglepőt mondani. Ami engem mégis csak igazán meglepett, az megint a Médiatanács frekvenciapályázati gyakorlata. Az, hogy milyen döbbenetes sikerszériát tudhat maga mögött a Karc FM. Miközben kivégezték a Klubrádiót, a Karc FM gyakorlatilag országos, fideszes beszélgetős rádióvá nőtte ki magát – a KESMA keretein belül működve. De ugyanígy az elmúlt időszak másik nagy nyertese a Rádió 1. Úgy látszik, hogy sikerült a tulajdoni viszonyokat Mészáros Lőrinchez elég közel hozni ahhoz, hogy egy rövid megtorpanás után, az elmúlt két évben megint lendületet kapjon. Egészen elképesztő, ahogyan a pályáztatás zajlik. Azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag megszűnt az a típusú helyi rádió Magyarországon, amelyik nem csatlakozik be egy nagy hálózatba, és ezek a nagy hálózatok rendre vagy a KESMA-hoz, vagy a Rádió 1-hez, vagy más fideszes érdekkörhöz tartoznak.

Az a helyzet, hogy a legritkább kivétellé vált Magyarországon, hogy egy kis helyi vállalkozás valóban a helyi közönség érdekeit vagy ízlését kiszolgálva működtet egy kis helyi rádiót. A médiahatóság, az egész politikai rendszer a helyi frekvenciákat egyszerűen arra használja,  hogy éjjel, nappal, minden frekvencián ugyanúgy az országos fideszes propagandát nyomják, mint ahogy ez zajlik a teljes Fidesz-médiában. Ezt – számszerűen látva is – meglepő eredmény volt. Igen nagy arányban győznek a Fidesz-közeli vállalkozások, és ez még akkor is meglepő, ha 2010 óta mindig így volt. Az, hogy közben eltűntek a valódi helyi tartalmak, fájdalmas változás. Igazából nem látunk megtorpanást a reklámköltések mértékében, a piac felfalásában: az Index bekebelezése, a Klubrádió bedarálása is erre az időszakra esett, a Civil Rádiót szintén ebben a két-három évben végezték ki.

Miközben a fideszes potentátok percről-percre több embert érnek el, a független média egyre kisebb szigetekre szorul vissza. És nem most derült ki, de korábbi tanulmányainkból is már levonható egy szomorú tanulság: egyre több olyan média van, ami tartalmában kifejezetten kritikus, tehát semmiképpen sem tekinthető kormánypárti médiumnak, de tulajdonosi, finanszírozási hátterét tekintve, mégis teljes mértékben kiszolgáltatott. Sajnos a Népszavától az ATV-ig pont azok a médiumok sorolhatók ide, amelyek nagyon széles tömeget képesek még mindig elérni egy nem kormánypárti narratívával, de miután vagy egy egyházon keresztül, vagy a finanszírozáson keresztül függenek a Fidesztől, ezért az életük nincs biztonságban. Bőven van miért aggódniuk, bármikor átállíthatók, vagy leállíthatók.

– Akkor az az újdonság, hogy most már nem magát az újságot, a rádiót kebelezi be a Fidesz, nem a saját emberét teszi oda, hanem a média pénzügyi hátterét próbálja meg a kezében tartani?

– Én ezt sem mondanám valójában újdonságnak. A Mértéknél 2011 óta rendszeresen készülnek az elemzések, 2014-re készen volt ez a rendszer. Gyakorlatilag Simicska Lajos találta ki azt, ahogy a Fidesz médiapolitikája működik: hogyan kell a közpénzeket becsatornázni olyan cégeken keresztül, amelyek egyébként számos más iparágban is rengeteg közbeszerzés nyertesei, hogyan kell újabb és újabb médiumokkal megjelenni különböző területeken, kiszorítani a független hangokat. Tehát 2014-re működőképes volt a rendszer, akkor a PR miatt ugyan maga Simicska kiesett, de az egész logikája nem változott. Azután volt még egy ciklus, amikor a kis fideszes tulajdonosok – Schmidt Máriától a Matolcsy családig – mindenki kapott egy médiumot.

Ennek 2018-ban megint vége lett, és akkor jött a KESMA, amikor tulajdonképpen minden egy kézbe került. Addigra jutottunk oda, hogy ma már egyáltalán nincs olyan gazdasági szereplő a Fidesz körül – szerencsére attól függetlenül még van néhány, de nem túl sok –, akit ne kézből etetnének. Úgyhogy tőlük Orbán Viktornak annyira sem kell tartania, mint Simicskától annak idején. Azt is látjuk, hogy médiaügynökségi, nyomdai, a műsorterjesztési piacon keresztül lényegében a médiához kapcsolódó minden piacon megjelent az elmúlt tíz évben a Fidesz – valamilyen álarcban. Övék a Digi, az államosítással 2013-ban visszakerült hozzájuk az Antenna Hungaria. A Magyar Hangnak Szlovákiában kell nyomtatnia a hetilapját. A lapterjesztésből most a Posta is kivonult, és maradt a Mediaworks Médialogja. A médiának minden szegmense teljesen át van politizálva, úgyhogy nem kell már itt a klasszikus értelemben vett cenzúra, bárki bármikor megfojtható. Rengeteg irányból lehet támadni a független médiát, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az újságírók milyen nehéz helyzetben vannak, ha kérdést akarnak feltenni.

– Az Európai Bizottság június 9-én kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen, mert álláspontja szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság erősen megkérdőjelezhető alapon utasította el a Klubrádió pályázatát a sugárzási frekvenciára. Várható-e ettől, hogy a magyar médiahelyzet változik?

– A kormánynak két hónap áll rendelkezésére a Bizottság levelére válaszolni. Aztán majd a Bizottság ül rajta. Az a szomorú, hogy mi 2013-ban megírtuk már – nem beadványként, hanem blogbejegyzésként –, hogy az Európai Bizottság nem tolhatná el magától a Klubrádió ügyét, mert van egy európai jogszabály, ami az ilyen típusú döntéseket a frekvenciákkal kapcsolatban egyértelműen jogsértőnek mondja. Akkor, 2013-ban, megoldódott a Klubrádió ügye. De ettől függetlenül, ha az Európai Bizottság akarta volna, azóta is foglakozhatott volna ezzel az európai jogsértéssel. Megvárta, amíg megint beüt a katasztrófa, gyakorlatilag megvárta, hogy tényleg elvegyék a Klubrádió frekvenciáját. Lassan mind a két perben megszületik a jogerős ítélet. Én egyfelől bizakodó vagyok, de azért azt látni kell, hogy a Kúria vált a bírósági rendszer legátpolitizáltabb elemévé. Ha az Európai Bizottság összekapja magát, akkor is leggyorsabb esetben másfél-két év, mire az Európai Unió bírósága a Bizottság kezdeményezése alapján ki tudja mondani, hogy fennáll egy uniós jogot sértő helyzet.

Az egy egészen más kérdés, hogy ezt a két évet a Klubrádió online formában hogyan vészeli át. 2010 óta tényleg azt látjuk, hogy minden nap egy elvesztegetett nap az Európai Bizottság, meg az Európai Unió életében. Én azt gondolom, hogy letettek Magyarországról, legyintenek ránk, ha nekünk ez így jó – bár sokaknak nem jó -, és azzal áltatják magukat, hogy Magyarországon végül is Fidesz-kétharmad van. És akkor ők ezzel már hadd ne foglalkozzanak, van ennél fontosabb dolguk is, mint egy ilyen pici ország piszlicsáré ügyei. Ezzel azért az az alapvető problémánk, hogy ez a kétharmad mitől kétharmad, abban ugyanis már a 2010 utáni médiaátalakításnak is igen nagy szerepe volt, és amibe a Bizottság intenzívebben bele tudott volna avatkozni. Az pedig már réges-rég nem igaz, hogy ez csak a mi piszlicsáré ügyünk, hiszen az, hogy Oroszországot és Kínát a keblünkre öleljük, nyilván az egész unió egységét életveszélyes mértékben gyengíti. Azt gondolom, ha a Bizottságba most beülne egy megfelelően agilis munkacsoport, és éjjel-nappal csak a magyar ügyekkel foglalkozna, akkor is elkéstek.

– Ha jól látom, a gazdasági, és minden egyéb eddig beszélt szempont mellé, bejön a jogi környezet, és az is rátenyerel az egész sajtóra. …

– Teljesen jól látja, én csak azt vitatom, hogy ez új jelenség lenne, tényleg ez zajlik 2010 óta. Nem az én hasonlatom, talán Majtényi Lászlótól hallottam, egyszerűen olyan ez, mint a béka, amelyiket beletesznek egy lábos vízbe, és alágyújtanak. Fokozatosan „főttünk meg”, és, ha optimista vagyok, akkor az utolsó erőnkkel még ki tudunk kapaszkodni, de, ha nem vagyok az, akkor egyébként már megfőttünk. Ez zajlott a médiában, és ez zajlik az egész országban.

– Orbán Viktor Boris Johnsonnal való találkozója után újságírói kérdésre mégis azt mondta, „Ha valaki egy magyarországi újságosstandnál olyan újságot kér, amely támadja a kormányt, legalább egy tucatnyit tudnak neki ajánlani”…

– Ez olyan fokú vérlázító hazugság, hogy… De hát ebben élünk, vérlázító hazugságok vesznek körül minket az oktatási rendszertől a melegek helyzetéig. A társadalom ezekkel már tényleg nem tud mit kezdeni, teljes bénultságban fogadjuk a híreket, már meg sem halljuk azokat.

– A másik három vizsgált országhoz képest a sajtó teljes elnyomásában mi vagyunk a „zászlóshajó”?

– Abszolút ez a helyzet. A vizsgálatban résztvevő partnereinkkel nagyon furcsa beszélgetéseink voltak, mert sokszor az általunk kidolgozott módszertant és szempontokat próbáltuk rájuk vetíteni, de azt sem értették, hogy mit kérdezünk. Mert például annyira nincs náluk jelentőségük a frekvenciapályázatoknak. Egyik országban sem merül föl, hogy azt úgy alakítja a médiahatóság, hogy a mindenkori oligarcha mindent vigyen. Az állami reklámköltések annak a töredéksúlyával sincsenek egyik országban sem, mint nálunk. Oligarchák mindenhol vannak, mindegyik országra jellemző, hiszen mondjuk Babis is egy médiaoligarcha, a románoknál mindig is az oligarchák által meghatározott médiapiac volt, Szlovákia sem érintetlen ebben, ott is voltak gyanús üzleti mozgások (ráadásul volt újságíró gyilkosság is), de összességében fényévekre vannak tőlünk. Ha pedig a rangsorokat nézzük, akkor a román sajtóhelyzet van hozzánk a legközelebb, Csehország Babis ellenére is egy nyugat-európai színvonalat tud produkálni sajtószabadságban. Sőt, Szlovákia is most már, az újságíróik azt nyilatkozzák, hogy tulajdonképpen ott olyan nagyon nem kell aggódni a sajtószabadságért, végül is tudnak újságot írni. Ennyivel azért mindenki beérné. És bár Románia nagyon messziről indult, most már ők is előttünk vannak az összes rangsorban. Minden demokrácia és sajtószabadság rangsor is azt erősíti meg, amit például ezek az újságírók nyilatkoznak, hogy ők azért azokat a problémákat, amiket mi magyar szempontból felvetünk, nem tudják a magukénak érezni.

– Ezek után mikor, egyáltalán várható-e a magyar médiahelyzet változása?

– Önmagában a médiát nem lehet meggyógyítani ebből a halálos betegségéből, ehhez meg kell gyógyítani a jogállamot, a piacgazdaságot. Az kell hozzá, hogy legyen Alkotmánybíróság, amelyik kimondja az alkotmánysértésről, hogy az az, legyen reklámozó, amelyik nem az alapján helyezi el a reklámját, hogy tartania kell a politikai bosszútól, vagy nem, hanem az alapján, hogy hol lehet elérni a közönséget és hol nem. Azt kell mondanom, hogy valójában még a kétharmad sem elég. Annyira mélyre süllyedtünk, hogy ebből a mostani helyzetünkből akkor tudunk igazán kijönni, ha az orbáni politika tartósan eltűnik a magyar közéletből. Nem egy ciklus erejéig, hanem addig, amíg az a mérgező közélet, amit a Fidesz áraszt magából, az az akarnok, senkinek teret nem hagyó hozzáállás kihal a magyar politikai gondolkodásból. És itt csak a legkisebb kockázat az, hogy nem lesz kétharmad. Az igazán nagy kockázatot abban látom, hogy ez a mérgezett gondolkodás bizony nem idegen az ellenzék egyes tagjaitól sem. Igen mély kulturális válság van, amiből pusztán jogi megoldásokkal biztosan nem lehet kijönni. Idő kell hozzá, és nagyon tudatos kimondása annak, hogy mi a demokrácia, és mi nem demokrácia.