Pompeo: Magyarországban nincs meg a képesség és a kurázsi
Annak ellenére is kimarad Magyarország Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden Prágában kezdődött közép-európai körútjából, hogy a magyar miniszterelnök az amerikai elnök, Donald Trump nagy csodálója – olvasható a Balkaninsight.com-on megjelent írásban. Pompeo célja, hogy az eddiginél is jobban bevonja a térségbeli kínai és orosz befolyás visszaszorításába azokat az országokat, amelyek már egyébként is a Fehér Ház mellett állnak ebben az ügyben. Budapest azonban a térség fővárosai közül a legszorosabb kapcsolatokat ápolja Pekinggel. Figyelmen kívül hagyta a Huawei-jel kapcsolatos amerikai figyelmeztetést, s a kínai cég építi ki a magyarországi 5G hálózatot.
Az amerikai külügyminiszter elsőként Prágát kereste fel. Ezen túl, ellátogat Varsóba, Bécsbe és Ljubljanába is. A Balkaninsight.com cikke emlékeztet arra, hogy a külügyminiszter elutazása előtt Amerika nagy barátainak nevezte a most felkeresendő országokat.
Az egyik legfontosabb tárgyalási témájának ugyan az amerikai katonák telepítésének kérdését jelölték meg (a minap Washington bejelentette, hogy kivon tízezer katonát Németországból), de Pompeo valódi célja támogatást toborozni az USA Kína-ellenes fellépéséhez. A felkeresendő országok pedig késznek mutatkoztak arra, hogy kerüljék a kínai Huawei távközlési céget. Washington ugyanis arra figyelmeztetett, hogy a Huawei biztonsági veszélyt jelent, és azt tanácsolta, hogy zárják ki az 5G hálózatok építéséből.
„Egyértelmű figyelmeztetés, hogy Pompeo Magyarországot és Szlovákiát nem látogatja meg” – mondta Krekó Péter, a Political Capital intézet vezetője, emlékeztetve arra, hogy Varsó és Prága egyaránt szorosabban követi a jelenlegi amerikai kormányzat vonalát.
Utazása előestéjén Pompeo „a demokráciák új szövetségét” követelte, hogy szembeszálljanak „azzal a kínai századdal, amelyről Hszi Csin Ping álmodozik”.
Andrej Babis miniszterelnök, akit „a cseh Trumpnak” is neveznek, és aki a Huawei egyik legélesebb bírálója Európában, várhatóan lelkesen fogadja majd Pompeót – olvasható a közvetlenül a külügyminiszter indulása előtt írt cikkben. A cseh kormány ki is zárta a kínai céget a G5 hálózat építéséből és a közintézményeknek való szállításokból.
Cseh hivatalos források szerint, azonban – egyebek mellett – szó lesz katonai felszerelések esetleges rendeléséről is. Kína némi segítséget remél Milos Zeman elnöktől, aki ellentmondásos populista, s kelet felé igyekszik húzni Csehországot, s akinél Pompeo „udvariassági látogatást” tesz.
A szombaton kezdődő lengyelországi látogatásán mind a kormányfő, mind az elnök az ország saját külön érdekeit állítja majd a középpontba: Varsó régen sürgeti a NATO Oroszországgal szembeni elriasztó erejének erősítését, és éppen ezért, érzékenyen érinti a katonák kivonásának amerikai terve. A lengyelek felajánlották a költségek átvállalását, amire válaszként az USA ígéretet tett rá, hogy legalább egy ezer fős kontingenst áthelyez Lengyelországba, ahol már eleve ott állomásozik 4500 amerikai katona. Az amerikai hadsereg főparancsnoka augusztus 4-én pedig bejelentette, hogy a XX. század elején Fort Knoxban alakult úgynevezett V Corps hadtest előretolt parancsnoksága Lengyelországba települ át.
Varsó kapcsolata Kínával nem teljesen egyértelmű. A lengyel fél korábban azt mondta, hogy nem tilthatja ki a Huaweit az 5G hálózat építéséből, mert az országban sok távközlési szolgáltató Huawei-berendezésekkel működik. Az amerikai ígéretek nyomán, azonban a kormány legutóbb már azt kommunikálta, hogy „korlátozni fogja a komoly kockázatot jelentő szállítókat”. Pompeo tehát most nyilván kéri majd az amerikai szívességek ellenértékét – írta a szerző, aki egy lengyel politikai elemzőt is idézett, aki szerint Washington „udvarlása” Varsónak teljesen megváltoztatta Kína térségbeli stratégiáját. „Pekingnek rá kellett jönnie, hogy semmi olyat nem tud nyújtani, ami felvehetné a versenyt az amerikai katonákkal, ezért feladja a stratégiát, hogy Közép-Kelet-Európa útján szerez befolyást az EU-ban és a NATO-ban” – vélekedett az illető.
Pompeo ezúttal ugyan elkerüli Magyarországot, de nincs minden veszve Budapest és a hozzá hasonlók számára, legalábbis addig, amíg a Fehér Házban Orbán illiberális bajtársa lakik – szögezi le a cikk. Pompeo indulása előtt burkoltan célzott is arra, hogy az Egyesült Államok közép-kelet-európai elkötelezettsége a háttérben fennmarad. Kifejtette: „Néhány kis ország számára” nehéz csatlakozni a Kína elleni fellépéshez, „félnek, hogy kimaradnak. Ezért aztán néhányukban nincs meg a képesség és a kurázsi, hogy a jelen pillanatban kiálljanak mellettünk”. Végül újra Krekó Pétert idézte a szerző, aki Trump tévelygő külpolitikájában további veszélyt lát az olyan országokra nézve, mint Magyarország és Lengyelország, amelyek az egyre inkább tekintélyelvű rezsimjeik alatt küszködnek. „Az elnök meg tud semmisíteni Közép-Kelet-Európában bármiféle stratégiát. Trump inkoherens és következetlen külpolitikája végső soron csak erősíti az illiberális tendenciákat és a Kelet felé fordulást”.