Porgy és Bess: Nem elég négernek lenni…
Lehet abban valami, amit - hol elismerően, de inkább rosszallóan - a magyarokról gondol a világ. Jelesül: ha egy magyar mögötted lép be a forgóajtón, biztos lehetsz benne, hogy előtted jön ki onnan. Ha úgy tetszik, ügyes nép vagyunk, ha meg úgy, akkor ügyeskedő.
A Porgy és Bess című operáról van szó, amivel kapcsolatban a szerző, George Gershwin örökösének az az előírása, hogy csak úgy lehet színpadra állítani, ha a szerepeket afroamerikai (fekete, néger) szereplők játsszák. Ő a jogtulajdonos, övé a szerzői jog, ő döntheti el, hogy milyen körülmények között állíthatják színpadra a darabot. Mindegy, hogy mi mit gondolunk erről, nincs más dolgunk és lehetőségünk, minthogy tiszteletben tartsuk a döntését.
Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a maga sajátos (unortodox) módján tartja tiszteletben a döntést. Nem alkalmaz fekete színészeket, énekeseket, viszont jó magyar szokás szerint megpróbálja kijátszani a szerződésben foglaltakat. Felkérte a darab szereplőit, hogy vallják magukat afroamerikainak (feketének, négernek). 28-ból tizenöten nyilatkoztak úgy, hogy afrikai identitásuk van.
Zsidónak, romának, kínainak egyelőre senkinek nem kell vallania magát az Operaházban.
Jó 15 évvel ezelőtt cigányválogatottat szerveztek profi labdarúgókból. Sok ismert játékost meghívtak a csapatba, a legtöbben el is vállalták a szereplést, de voltak, akik udvariasan ugyan, de határozottan visszautasították a meghívást, mondván: szívesen játszanának a cigányválogatottban, ám legnagyobb sajnálatukra nem tehetik, merthogy ők nem romák.
Most mindez fordítva történt. Nem mintha Ókovács főigazgató annyira kedvelné a négereket - igaz, azt sincs okunk feltételezni, hogy a baja lenne velük. Ókovácsot nem hallottuk még migránsozni, és ez kétségkívül a javára írható. Azonban ő is a NER része, nem vonhatja ki magát az általános szabály alól. Ez az általános szabály pedig röviden így foglalható össze: bármit is teszünk, az törvényes, ha akarnánk sem tudnánk törvénytelenséget elkövetni, már csak azért sem, mert mi magunk vagyunk a törvény.
Ne a szemének higgyen kedves közönség! Azok a fehérbőrű emberek, akiket a színpadon látnak, egytől egyig afroamerikaiak, más szóval feketék, vagyis, négerek.
Klasszikussal szólva: nem elég négernek lenni, annak is kell látszani.
