Pörög az inflációs számláló, de hol áll meg?
Az idén januárban az éves összevetésben számított infláció már 7,9 százalékos volt – a „meteorológia nyelvén” ezt úgy mondanák – emelkedő tendenciájú. A maginfláció és az indirekt adóktól szűrt maginfláció is elérte a 7,4 százalékot, fél százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest. Ez főleg az élelmiszerek, kisebb részben az iparcikkek és a piaci szolgáltatások árában jelenik meg. Az MNB elnöke a napokban – a februári adatok ismeretében – már 8,5 százalékot említett, s ez újabb inflációs csúcsot jelent. Sötét előttünk az áremelkedések „alagútja”, vagy már látszik valami fény a távolban? – kérdeztük Bodnár Zoltán közgazdászt, az MNB korábbi alelnökét.
„Ha egy héttel ezelőtt teszik fel ezt a kérdést, akkor is azt felelem, hogy ennek a folyamatnak valahol kétszámjegyű lesz a vége” – mondja Bodnár Zoltán, s ha nem is ezekkel a szavakkal, de azt érzékelteti, hogy ha fényt látunk az alagút végén, az legfeljebb egy vonat lehet. A januári inflációban még nem mutatkozik meg annak az irdatlan mennyiségben kifolyt pénznek – például az adó-visszatérítésnek, a 13. havi nyugdíjnak, a fegyverpénznek – az árfelhajtó hatása, amit a választási sikerek reményében a kormány rászabadított a gazdaságra. Ennek a lakosságnál lecsapódó extra jövedelemnek a nagyobbik része a fogyasztásban jelenik majd meg, aminek részben a februári számokban is érződhet már némi hatása, de a java alighanem a következő hónapokban jelentkezik.
Vannak, akik úgy számolnak, hogy az adó-visszatérítés nagyobbik szeletét a jobb módú, magasabb jövedelmű családok kapják, s az ő esetükben ez a megtakarításaikat is gyarapíthatja. Bodnár Zoltán sem tagadja ezt a lehetőséget, de mint mondja, a magas negatív reálkamatok miatt kétségei is vannak e téren. Nagyobb esélyt lát arra, hogy ezt a pénzt a középréteg korábban megtervezett, vagy elhalasztott fogyasztása fogja „felszívni”, s ha ez bekövetkezik, akkor számolni kell azzal, hogy 60-70 százalékban importból érkező holmikat vásárolnak belőle. A kör újra zárul: a jelentkező importigény hatással lesz a forint árfolyamára, rontja a külkereskedelmi egyenleget, és nőnek az árak.
A magyarországi 7,5 százalékos inflációt is érdemes górcső alá venni – folytatja az MNB korábbi alelnöke –, ugyanis az energia áremelkedésének hatása csak részben, a termékek árába beépítve, nagyon áttételesen szerepel ebben. A lakossági fogyasztókat kivonták az energiaárak robbanásának hatása alól, ami nemzetközi összehasonlításban is torzítja a hazai képet. A Nyugat-Európában mért inflációs adatokban ez a tétel súlyozottan szerepel, ha ezt nálunk is rászabadítanánk a fogyasztói árakra, akkor a januári infláció százalékpontokkal lenne magasabb.
Az idén januárban mért pénzromlásban az üzemanyagok ára 1,6 százalékponttal járult hozzá az éves inflációhoz, de ezt a tételt nem számítva, a fogyasztói kosár árváltozása így is 1,4 százalékos volt. A drágulás különösen azoknál a termékeknél és szolgáltatásoknál jelentkezett, amelyek előállításához nem vehettek igénybe kedvezményes áron gázt vagy villanyáramot, s ez a költségnövekedés beépült az áremelkedések spiráljába. Erre jó példa a szállodák, éttermek szolgáltatásainak drágulása.
„A rezsicsökkentés csak úgy tud megvalósulni, ha a kormány az energia-szolgáltatókat szubvencionálja” – mondja Bodnár Zoltán, és hozzáteszi: ezzel a költségvetés kiadásait növelik, ami az adósságot emeli, annak minden következményével. Ezt nem lehet a végtelenségig folytatni, amiből az következik, hogy valamikor – nem is a távoli jövőben – számolni kell az energiaárak emelésével, amit azonnal észrevesznek majd a fogyasztók a saját pénztárcájukon.
Inflációs várakozásokról szólva, nem lehet megkerülni a közelmúlt napok legújabb fejleményét, a háborús konfliktust sem. Egy ilyen nemzetközi eseménynek közvetlen hatása van a világgazdaságra, ami Európát is közvetlenül érinti. A gabonapiac egyik legjelentősebb exportőre Ukrajna, az oroszok a gáz és a kőolaj ellátásban megkerülhetetlenek egyelőre. Ez a világ többi exportőrét hozza a vártnál jobb tárgyalási pozícióba, amit bolondok volnának nem kihasználni, ha az árakról lesz szó. A drágulás majd az importált inflációban megjelenik nálunk is.
Egy másik tényezőre, a pénzpiaci kockázatok növekedésére is kitér az MNB korábbi alelnöke. A háborús helyzetben megjelenik a globális kockázat lehetősége, ami minden tekintetben óvatosságra készteti a befektetőket. Megeshet, hogy Magyarország e téren is a „rövidebbet” húzza: az adósságunk finanszírozása lényegesen megdrágul, nagyobb kockázati prémiumot kell fizetnünk az adósságért. Ez máris látszik: egyetlen nap leforgása alatt a magyar állampapírok referencia hozamai érzékelhetően emelkedtek. A tízéves papír 4,87 ről 5,05 százalékra nőtt, ami ilyen rövid idő alatt lényeges ugrás. Drágább lesz a költségvetési hiány finanszírozása, magasabb a büdzsé kamatterhe, ami a hiányt növeli, s azt csak adóssággal lehet ellentételezni. Ennek a folyamatnak egy másik eleme az árfolyamokra gyakorol hatást: a befektetők óvatossága a forint esetében akár órák alatt jelentős gyengülést hozhat magával. És a kör bezárul, a hiány újabb emelkedése folytatódik, az inflációs nyomás tovább nő.
Mit tehet ebben az esetben a Magyar Nemzeti Bank, amelynek szinte egyetlen hivatalos dolga volna, az infláció megfékezése? Bodnár Zoltán szerint már nem sokat. Lényegesen nagyobb kamatemelés segíthetne valamelyest, de ahhoz a kiáramló pénzt is gátak közé kellene szorítani. A jelenlegi fiskális dominancia mellett a bank pénzmennyiséget szűkítő intézkedései csak nagyon korlátozottan érvényesülhetnek. „Hiába emel kamatot a jegybank, hogy fékezze a pénz kiáramlását, amikor a költségvetés két marokkal szórja azt a másik oldalon.”
Ezért mondja, hogy az inflációs spirálnak még közel sem láthatjuk a végét, sőt, a tavalyi tesze-tosza kamat-intézkedések miatt kialakulhat egy bér-árspirál, ami várakozás-vezérelt inflációba torkollik. „Úgy tűnik, ebben már benne vagyunk és nem látok törekvést a kormány vagy a jegybank részéről arra, hogy összehangolt lépések sorozatával – mondjuk egy átfogó, háromoldalú bérmegállapodással – ezt megállítsák. Évek óta senkivel nem tárgyalnak, nem egyezkednek, így nagyon nehéz lenne olyan megállapodást kötni, ami egy kicsit lehűthetné az inflációs várakozásokat.”
Odadobta a kormány a gyeplőt? A választási győzelem érdekében számolatlanul költekeznek, a gazdasági szereplők „piacán” igyekeznek megszerezni még azokat a cégeket, amelyek eddig nem kerültek a NER kiváltságosainak kezébe, s eközben senki nem gondol a következő időszakra. Ha nyer az ellenzék, akkor ez az egész problémahalmaz az új kormány nyakába szakad, ha maradnak, akkor megint lesz négy éve Orbánnak arra, hogy kedve szerint, akármilyen megszorításokkal, próbálja menteni a menthetőt. A fájó intézkedések szükségességét majd ráfogja a háborúra, a baloldalra, a Sorosra meg a Gyurcsányra.
„Már most is a külföldre hivatkoznak, a miniszterelnök szerint a hazai drágulás 80 százaléka a nyugati áremelkedések következménye. Pedig éppen fordítva igaz. A magyar infláció okait „Made in Hungary” kell keresni. 2015-ben deflációból indultunk, 2017-ben, amikor a világban még sehol nem tapasztaltak pénzromlást, mi belendültünk. 2019 végére csaknem öt százalékra jutottunk, amikor még szó sem volt járványról, válságról. Ennek kétharmadát kizárólag a magyar gazdaság termelte ki” – húzza alá Bodnár Zoltán.
