Prémium helyett Orbán Viktor arcképét kapták meg év végén a vízügyesek

HírKlikk 2025. január 8. 17:00 2025. jan. 8. 17:00

Egy Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot kaptak emailben az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozói, ők azonban inkább magyarázatot szerettek volna. Azt szerették volna tudni, mi lett az év végi többletjuttatásként beígért pénzükkel, amit nem kaptak meg, noha előzőleg szerepelt a bérjegyzékükben – tudta meg a Telex.

Az OVF a vízgazdálkodási feladatok országos szintű irányításáért és koordinálásáért felel. Az OVF tevékenysége alapvető fontosságú az ország vízkészleteinek védelme, a vízhasználat szabályozása, valamint az ár- és belvízvédelem biztosítása érdekében. Ahogy az egyik ott dolgozó a Telexnek fogalmazott, ez az a hivatal, amit az emberek gyakran a vízművel kevernek össze, és ahol „mérnökök és természettudósok, geológusok, vegyészek, fizikusok dolgoznak 350-400 ezer forint bruttókért”.

Az OVF általában csak akkor kerül az érdeklődés középpontjába, amikor például súlyos árvízi helyzet van. Így történt ez tavaly szeptemberben, amikor a Dunán árhullám vonult le, és a vízügyesek irányították a védekezést.

Akkor nemcsak az ellenzék ugrott rá az árvíztémára, de Orbán Viktor is igyekezett a vízügyesek (és az árvízi munkában szintén résztvevő katasztrófavédelmisek) kedvében járni: október 23-án a Millenárison tartott állami ünnepségre az árvízi védekezésben résztvevő tűzoltókat és vízügyeseket is meghívta, akik végig is hallgathatták a beszédét. A résztvevőket „színes gyermekprogramokkal, koncertekkel és ebéddel” várták, és köszönőbeszédet mondott nekik a miniszterelnök.

A kormány ezen felül októberben döntött arról is, hogy egyszeri nettó 200 ezer forintos pénzügyi elismerést kapnak azok, akik részt vettek a Duna magyarországi szakaszán levonult árvíz elleni védekezésben. Ez a jutalom csak azokat illette, akik közvetlenül az árvízi munkálatokban vettek részt.

A Telex vízügyes forrásból úgy tudja, hogy azok, akik mindeközben az OVF alapfeladatait látták el, nem kaptak prémiumot, ahogy az irodai dolgozók túlnyomó többsége sem. Márpedig az OVF állományából nem mindenki vett részt a védekezésben.

Az év végén az OVF-en belül először pletyka szinten terjedni kezdett, hogy a dolgozók bruttó 350 ezer, azaz nettó 230 ezer forint év végi prémiumot kapnak. Majd kiderült, hogy igaz a hír, december 13-án ki is írták a 350 ezer forintot a bérjegyzékben. Négy nappal később azonban a bérjegyzékben már nyoma sem volt a prémiumnak.

A dolgozók csalódottak, úgy érzik, átverték őket. Magyarázatot nem kaptak arra, miért lett mínuszolva a beígért prémium, de legalább kaptak egy Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot emailben a főigazgatótól. A dolgozók abban bíznak, hogy az idénre beígért 30 százalékos béremelést majd megkapják.

A Telex megkérdezte az OVF-et is arról, hogy mi lett a beígért, majd „visszahívott” prémiummal, és az idénre beígért 30 százalékos béremeléssel. Bár a beírt, majd törölt prémiumra vonatkozó kérdésre nem adott választ, az OVF azt írta, hogy „a vízügyi ágazatban dolgozók anyagi megbecsülése érdekében” idén átlagosan 30 százalékkal nő a vízügyi igazgatóságok, illetve az OVF bértömege, majd 2026-tól újabb 12, 2027-től pedig további 10 százalékkal emelkedik a dolgozók bére.

Egyúttal válaszukban emlékeztettek arra, hogy a szeptemberi árvíz elleni védekezésben való részvétel elismeréseként számos vízügyi szakember részesült a kormány által nyújtott egyszeri pénzügyi jutalomban.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. december 12-i adása itt nézhető meg:



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom