Putyin nem akar békét, a háború elhúzódásával tudja akadályozni Ukrajna nyugati integrációját

Idehaza elsőként a 444.hu vette észre az NBC értesülését, hogy egy jelenlegi és egy volt magas rangú amerikai tisztviselő szerint az amerikaiak és az európaiak csendesen elkezdtek egyeztetni az ukrán kormánnyal arról, milyen esetleges, Oroszországgal folytatott béketárgyalások vezethetnek a háború befejezéséhez. A tisztviselők szerint a beszélgetések tág határok közt zajlanak arról, hogy Ukrajnának esetleg miről kellene lemondania a megegyezéshez. A megbeszélések egy része, amiket a tisztviselők kényesnek minősítettek, a múlt hónapban az Ukrajnát támogató több mint 50 ország – köztük NATO-tagok – képviselőinek találkozóján zajlottak le. Adrienne Watson, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szerint „a tárgyalásokkal kapcsolatos bármilyen döntés Ukrajnán múlik. Arra koncentrálunk, hogy továbbra is határozottan kiálljunk Ukrajna mellett, miközben megvédik szabadságukat és függetlenségüket az orosz agresszióval szemben.”

Mennyire reális, hogy a színfalak mögött valóban vannak egyeztetések arról, hogy Ukrajnának béketárgyalásokat kellene kezdenie Oroszországgal? Egyáltalán, mekkora erre az esély? – kérdeztük Kaiser Ferenctől.

„Gyakorlatilag a konfliktus első pillanatától kezdve vannak a háttérben különféle szintű – gyakran nem kormányzati – egyeztetések az amerikai és az orosz fél között, s nyilvánvalóan az EU, illetve egyes európai hatalmak és Oroszország között is” – szögezte le elöljáróban a biztonságpolitikai szakember. Miután pedig Moszkva az agresszor, a fennálló nemzetközi rendszer miatt ezek a tárgyalások nem folyhatnak nyíltan.

Az Egyesült Államokban választási év jön, a kampány minden „szépségével”, s már csak abból a szempontból sem árt, ha azt tudják mondani, hogy puhatolózó béketárgyalások folynak az ukrajnai háború lezárásáról. És persze érzékelhető a háborús fáradtság is, mind Európában, mind pedig az Egyesült Államokban, a közvélemény is elkezdett belefásulni az ukrajnai eseményekbe.  Bármilyen borzalmas is, de megtanultunk együtt élni vele, s ezzel az Ukrajna iráni szimpátia és támogatási hajlandóság is csökken. Ilyen körülmények között érthetően vannak olyan hangok, hogy le kellene ülni tárgyalni – magyarázta, hozzátéve: a kérdés inkább az, hogy milyen szinten. Kormányzati szinten ugyanis sem az európai, sem az amerikai vezetés nem teheti ezt meg, így tehát – egyelőre – nem fenyeget annak a veszélye, hogy ha az ukránok nemet mondanak, akkor a nyugati támogatói kihátrálnának mögüle. És persze az kérdés, hogy az oroszok egyáltalán akarnak-e ilyen tárgyalásokat, akarnak-e békét – tette hozzá Kaiser Ferenc.  

Vajon milyen pozíciót foglalhat el ebben Putyin, tekintettel arra is, hogy – az Infostart híradása szerint – a Levada közvélemény-kutató legfrissebb felmérése azt mutatja: csökkent a háború folytatását támogatók aránya, ami  jelenleg 37 százalékon áll. Ezzel párhuzamosan 4 százalékponttal 32 százalékra nőtt az „inkább kezdjünk béketárgyalásokat”-tábor aránya, illetve 23-ról 24 százalékra azoké, akik „mindenképpen béketárgyalásokat” akarnak kezdeni” – vetettük fel. „Ebből a szempontból Putyin abban a kényelmes helyzetben van, hogy nem kell törődnie azzal, mit is akar az orosz közvélemény” – szögezte le a szakértő. Láthatjuk, ha valaki nagyon erősködik, akkor az történik vele, mint mondjuk a bebörtönzött Navalnijjal, vagy Prigozsinnal, akinek a repülőgépe felrobban, merthogy állítólag kézigránátokat hajigáltak a repülőgépén, s előfordul az is, hogy egyesek „kiestek” az ablakon. Persze Putyin sem mehet teljesen szembe az orosz közvéleménnyel, de mint ismert, teljesen uralja az orosz médiát – emlékeztetett. 

Kaiser Ferenc
Fotó: ludovika.hu

Kaiser kitért arra is, hogy Oroszország még egyetlen olyan célját sem érte el, amiért elindította ezt a „különleges katonai műveletet”. Közülük az egyik a NATO „keleti terjeszkedésének” a megállítása volt, s „ez annyira jól sikerült, hogy a háború kitörése óta a szövetség már kibővült Finnországgal, és megkockáztatom, hogy Svédország csatlakozására is áldását fogja adni mind Törökország, mind Magyarország” – mondta. A két új tag felvétele mellett Putyin azt is elérte az Ukrajna ellen elkövetett agresszióval, hogy a NATO-tagállamok rájöttek arra, Oroszország tényleg valós katonai fenyegetést jelent, s emiatt a korábbinál sokkal komolyabban veszik a védelem kérdését. Más szóval, nemhogy nem sikerült meggyengítenie a NATO-t, a Kreml annak pont a fordítottját érte el.

Oroszország célja az is volt – folytatta –, hogy megakadályozza Ukrajna integrációját a Nyugathoz. Ukrajna NATO-tagsága ugyan továbbra is beláthatatlan távolságban van, miként minden bizonnyal az uniós tagsága is, ugyanakkor nagyon szoros partnerség alakult ki Kijev és a NATO, illetve az EU között. Más szóval: az orosz agresszió még inkább a nyugat karjába lökte Ukrajnát. És testvérnép duma ide vagy oda, Moszkva nem reménykedhet az ukrán lakosság döntő többségének Oroszország iránti szimpátiájában, köszönhetően annak a mérhetetlen borzalomnak, amit az elmúlt másfél évben az orosz haderő az ukránokra zúdított, kezdve a szülészetek megsemmisítésén, gyerekek és felnőttek tíz-, ha nem százezreinek az elhurcolásán át a népirtásig, mint amilyen például a bucsai is volt. Még ha a Nyugat el is kezdené mondjuk csak apránként adagolni a támogatást, s egyfajta megegyezésre kényszerítené Ukrajnát, az ukránok nem tartanák Oroszországot a barátjuknak, s persze az az ukrán vezető, aki elfogadná a jelentős területi veszteségekkel járó „békét”, az halott ember lenne. További folyományként a szakértő azt említette, hogy rossz nemzetközi precedenst teremtene, ha a nemzetközi közösség elfogadná, hogy egy nagyhatom, katonai erővel meghódíthat egy gyengébb országot, attól területeket vehet el, illetve azokat magához csatolhatja.

De még ha meg is születne a béke, és ad abszurdum Kijev lemondana az oroszok által meghódított ukrán területekről, Kaiser Ferenc szerint akkor is felmerülne a következő kérdés: mi akadályozná meg Ukrajnát és a nyugati közösséget abban, hogy akár gyorsított eljárással, azonnal felvegyék Kijevet a NATO-ba s az EU-ba; az elvesztett területei nélkül, új határral rendelkező országot, ami pont Putyin céljaival lenne ellentétes. 

„Putyin nem ezt akarta és nem ezt akarja” – szögezte le Kaiser Ferenc. Számára a legjobb az lenne, hogy az ukrajnai háború egy alacsony intenzitású konfliktussá változzon. Ez már bevált 2015 és 2022 között Donyeck és Luhanszk elfogadása után, amikor is folyamatos volt egy alacsony szintű fegyveres konfliktus a térségben, amit mesterlövészek vívnak. Nem naponta százak, hanem „csak” egy-két ember halna meg. Ez azzal is járna, hogy Ukrajna semmit nem tehetne ez idő alatt, hiszen amíg nem ura saját területének, amíg fegyveres konfliktusban áll egy másik országgal, addig nem csatlakozhat a NATO-hoz, ha ugyanis felvennék, akkor nyomban kérhetné az 5. cikkely alkalmazásával a szervezet katonai beavatkozását önmaga védelmében. „Oroszországnak pedig ismeretes módon hatezer atomtöltete van, s bár az állapotuk kérdéses, de ha csak ötszázat is bevetne, az ötszáz nyugati város megsemmisülését jelentené, s ha kizárólag csak New Yorkot célozná meg egyetlen rakétájával, akkor is – a teljes agglomerációt tekintve – mintegy húszmillió embert fenyegetne”. A NATO pedig nem akar – mint ahogy soha nem is akart – háborút Oroszországgal, bármint is mondtak és mondanak Moszkvában. Putyin az alacsony szintű fegyveres konfliktusfenntartást azzal éri el a leginkább, hogy ne integrálódhasson a Nyugathoz az az Ukrajna, amely már mostanra elveszítette a lakosságának majdnem a negyedét, s amelynek az infrastruktúrája romokban van. „Így tud tehát egy romokban heverő senki földjét kreálni az országból, ami az orosz birodalmi érdekek szempontjából nem is rossz forgatókönyv.” 

Kaiser Ferenc emlékeztetett arra, hogy amikor Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyik tanácsadója felvetette, mi lenne, ha Ukrajna leülne tárgyalni Moszkvával a békéről, Dmitrij Medvegyev korábbi elnök és miniszterelnök, az orosz nemzetbiztonság tanács jelenlegi helyettes vezetője nyomban úgy reagált, hogy többet akarnak, mint az elfoglalt ukrán területek, s példaként említette Odesszát. A szakértő szerint további nagy kérdés, hogy mi lehet a tárgyalási alap, hiszen még annak a négy „megyének” (oblaszty) sem ellenőrzik az oroszok a teljes területét, amely „önként csatlakozott” Oroszországhoz. Tehát hol húznák meg az új határokat, a frontvonal vagy a közigazgatási határok mentén? 

Az arcvonalak mindenesetre befagytak, sem az oroszok, sem az ukránok nem boldogulnak támadásaikkal, az erőik, képességeik kioltják egymást, bár hosszú távon az oroszok több mint háromszoros népességi fölénye, a jóval erősebb gazdasága és az orosz lakosság történelmükből fakadó képessége a szenvedésre azt erősíti, hogy csak a vezetőik birodalmi vágyai szabnak határt annak, hogy mit lépnek. Az idő Ukrajnát sürgetné, de az meg nem akar mindenáron békét, hiszen ahhoz le kellene mondania a területének csaknem az egyötödéről. Arról már nem is szólva, hogy semmi garancia sincs arra, hogy nyolc-tíz év múlva Moszkva ne kezdené újra a harcokat.

„Az oroszok el akarják húzni a háborút, Sojgu védelmi miniszter is azt mondta egy szűk hónapja, hogy az legalább 2025-ig tart majd, miközben ennek a háborúnak az ukrán agya, Valerij Zaluzsnij tábornok szerint is patthelyzet alakult ki, egyik fél sem tud teret nyerni” – mondta Kaiser. Ilyen körülmények között mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió hosszú háborúra készül, bár nyilván van tapogatózás Oroszország irányában.

Kaiser arra is emlékeztetett, hogy az oroszoknak, mint agresszornak kellene kezdeményezni a tűzszünetet, hiszen, ha az ukránok tennék ezt, az a vereség beismerésével lenne egyenlő. (Azaz, ha Oroszország jelentené be, akkor az véget vethetne a háborúnak, ha Ukrajna, az az önálló államiság elvesztését jelentené.) Az első előremutató lépést ehhez Oroszországnak kellene megtennie, a többi között a polgári infrastruktúra elleni támadások leállításával. Amíg ezt nem teszi meg, addig csak elméleti szinten vitatkozhatnak arról, hogy ki, hogyan és hol egyeztet a békéről. „A legvalószínűbb azonban a háború elhúzása, mivel Moszkva azzal éri el a legfontosabb célját, azt, hogy egyetlen négyzetcentiméter további terület se kerüljön az Európai Unió és a NATO ellenőrzése alá” – vonta le a következtetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.