Putyin nem áll meg, ha a Nyugat feladja

HírKlikk 2024. január 8. 16:16 2024. jan. 8. 16:16

A cikk szerint Volodimir Zelenszkij után a nyugati vezetőknek is tudatosítaniuk kell saját országuk lakosságában, hogy Ukrajna kulcsfontosságú a Nyugat biztonsága szempontjából, és éppen ezért, folytatni kell a támogatását pénzzel és fegyverrel. Egyes nyugati politikusok ugyanis a jelek szerint azt hiszik, hogy a háború kérdése háttérbe szorulhat, mások pedig azt hiszik, előnyhöz juthatnak, ha ellenzik a támogatást.

Ám vitába kell szállni azokkal az érvekkel, miszerint az elakadt ellenoffenzíva azt bizonyítja, hogy Kijev nem nyerhet, továbbá hogy Moszkva nem veszélyezteti a NATO-t, és hogy az ukránoknak szánt pénzt inkább a Kína elleni védelemre kell költeni.

Az Economist szerint Ukrajna még nyerhet, ha virágzó, nyugatbarát demokrácia lesz belőle. Putyin számára az a vereség, ha azt látja, hogy az invázió teljesen hiábavaló volt és elveszett egy csomó fiatal élet, valamint az ország jövője. Viszont ha azt érzékeli, hogy a Nyugat feladja a hitét, akkor nem áll meg. Kell neki valami, amivel igazolja elnyomó hatalmát.

Nincs szüksége arra, hogy még egy agressziót kövessen el a NATO szétverésére. Elég, ha provokálja a balti államokat és kiderül, hogy nem ér semmit a kölcsönös segítségnyújtást előirányzó 5. paragrafus. Alighanem utána Kína, Irán és Észak-Korea is próbára tenné Washingtont, és akkor Oroszország újabb elrettentésére sokkal többet kellene fordítani, mint amennyit arra kell, hogy győzzenek az ukránok.

 

Forrás: Hírklikk