Putyin vevőnek látszik a háború kiterjesztésére

HírKlikk 2023. szeptember 11. 17:45 2023. szept. 11. 17:45

„Ukrajna csak a kezdet, köztes lépés” – jelentette ki Andrej Mordvicsev tábornok egy propagandistának adott interjúban. A háború kiterjesztéséről szóló jóslat a jelek szerint tetszett Putyinnak, mert most előléptette Mordvicsevet – írta az ukrajnai háborúval behatóan foglalkozó Institute for the Study of War” (ISW) elnevezésű amerikai intézetre hivatkozva a szociáldemokrata világnézet felé hajló német Frankfurter Rundschau.

Az ISW értékelése szerint az előléptetés inkább a lojalitással, mint harctéri sikerekkel függ össze. Mordvicsev csapatai a Kupjanszk körüli fronton harcolnak, ahol az oroszok néhány hete támadást indítottak, és nyomást gyakorolnak az ukrán egységekre.

Spekulációkat kiváltó kijelentéseit a tábornok a Rosszija 1 elnevezésű tévécsatornán tette. Az interjúból rövid rész látható az X-en (korábban Twitter). A felvételen a következő párbeszéd hallható: „A háború sokáig fog tartani. Nincs értelme dátumokról beszélni. Ha Kelet-Európáról beszélünk, amit meg kell tennünk, természetesen, hogy sokáig tart majd….” A riporter közbeszól: „Ez csak egy szakasz?” Mire a tábornok: „Igen, pontosan. Ez csak a kezdet”.   

Nem kizárható, hogy Mordvicsev egy, a régi határok – például a cári idők határai – közötti új orosz birodalom kiépítéséről szól – írja a Frankfurter Rundschau. Ebbe beletartozott a mai Oroszországon kívül Ukrajna nagy része, Törökország jelentős észak-keleti területe, Örményország, Azerbajdzsán, Georgia (Grúzia) Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán, továbbá az 1867-ben Amerikának eladott Alaszka. Az sem kizárható azonban, hogy az orosz katonák az 1991-ig fennálló Varsói Szerződés határaiban gondolkodnak: a szovjet katonai szövetséghez tartozott Albánia, Bulgária, Lengyelország, Románia, az akkori Csehszlovákia és Magyarország. Bármilyen határokról is legyen szó ezúttal: annyi nyilvánvaló, hogy Putyin Nagy-Oroszországgal akar visszatérni a világszínpadra. – jegyzi meg a cikk szerzője.

Tavaly év végén Karl Schlögel történész egy német portálnak nyilatkozva amiatti félelmének adott hangot, hogy az oroszországi politikai szereplők változnak, de az agresszív retorika nem változik. Dmitrij Medvegyevet idézte, aki azt mondta: „Nekünk van időnk”. Ez a történész szerint félelmetes fenyegetés. Félreérthetetlenül azt üzeni: akárhány nyugati politikus biztosítja támogatásáról Ukrajnát, a végső szót Moszkva mondja ki.  

Ezt a fenyegetés ismételte most meg Mordvicsev: az időt látja a hadserege és küldetése hatalmas szövetségesének.

 

Forrás: Hírklikk