Rajzért börtönt követel a Jobbik

Puzsér Róbert 2020. november 14. 10:49 2020. nov. 14. 10:49

Jakab Péter pártja a nyugati szabadság korlátozásával fékezné meg az iszlamista terrort. Mi lesz a következő javaslatuk? Ha Kelet-Magyarországon nem javul a közbiztonság, eltörölnék a magántulajdont?

A Jobbik törvényben tiltaná a vallási tárgyú karikatúrákat. Már nem a kereszténységükre meg az érzékenységükre hivatkoznak, mint tíz éve, amikor egy ilyen törvényjavaslattal még a rendpártiságukat és a liberális kultúrával szemben táplált ellenszenvüket demonstrálták volna: intézkedésük szándékát „terrormegelőzésnek” nevezik.

Főhajtásuk az iszlám radikalizmus előtt a legalávalóbb gyávaság, amely még egy liberális amerikai egyetemen is döbbenetet váltana ki – az egykori fasiszták hamarosan érzékenyítő tréningeket tarthatnak a CEU kurzusain és az Összefogás rendezvényein.

Remélem, Jakab Péter már fogalmazza a következő törvényjavaslatát, mellyel azokra a terrortámadásokra reagál, amiket nem karikatúrák miatt követtek el, hanem zsinagógákkal és templomokkal, rabbikkal és papokkal szemben, vagy mondjuk egy koncerten az istentelen zene vagy a feslett öltözékben bulizó lányok ellen „tiltakozva”. Alig várom, hogy a Jobbik ezeket is be akarja tiltani, hisz mind-mind provokálják a politikai iszlámot.

És miért is kéne itt megállni? Jakab Péter tiltassa be a Prófétának nem tetsző öltözködést, csavartassa burkába a magyar nőket, üldöztesse a sertéshúst, az alkoholt és minden mást, ami provokálhat – hisz emberi életek múlnak ezen. Végső esetben az iszlám hitet is fel kell venni.

Aztán el kell küldeni Jakab Pétert Egyiptomba, hogy magyarázza el tízmillió üldözött kopt ortodox hívőnek, hogy jobb lenne, ha elfelejtenék a kereszténységüket, és felvennék végre az iszlámot, hisz akkor az őket sújtó terror egy csapásra véget érne. Aztán Jakab Péternek el kell mennie a síitákhoz is, és el kell magyaráznia nekik, miként kell élniük, hogy többé ne támadják őket az Iszlám Állam radikálisai. Ha Jakab Péter tényleg a Próféta törvényeit akarja érvényesíteni, és nem a magyar meg az európai értékeket képviselni, esetleg álljon be Abu Bakr al-Bagdadi egyik osztagába!

Miféle emberek azok, akik rendőrt küldenek valakire egy nyomorult rajzért? A Jobbik tényleg az ötvenes évekbe akarja visszavezetni Magyarországot? Jakab Péter tényleg nem érti, hogy a vélemény szabadsága, a sértés szabadsága, a gúny szabadsága a nyugati civilizáció alapja? Ha ma muszlimok érzékenységét védi a jog, holnap kiét fogja? Bárkiét, aki hajlandó ártatlanokat gyilkolni egy ilyen törvényért? Így szűnik meg a szabad véleménynyilvánítás. Vagy járjon büntetés a cigánybűnözőzésért is? A Judapestezésért is? A tetűcsúszdásozásért is? Vagy ezekért inkább ne? Hogy van pofája pont a Jobbiknak politikailag korrekt beszédet kényszerítő törvényt követelni?

Ha pedig Jakab Péter ennyire érzékeny a vallási jelképekre, más jogainak korlátozása, fasiszta törvények előterjesztése helyett mi lenne, ha pártjának logójából sürgősen eltüntetné az apostoli kettős keresztet? Sok vallásos keresztény él ugyanis Magyarországon, akit hitében sértett, hogy Jakab Péter fasiszta pártja egy vallási jelkép árnyékából uszított cigányok és zsidók ellen egy évtizeden át. Fogadni merek, hogy ma is van egy csomó keresztény fideszes, akit kifejezetten zavar, hogy Gyurcsány Ferenc fegyverhordozói egy számukra szent szimbólumot politikai célokra használnak. Vagy az ő érzékenységük már nem is számít? Ártatlanokat kéne gyilkolniuk, hogy Jakab Péter rájuk is tekintettel legyen?