Raskó György: az orosz-ukrán háború levét végső soron a magyar fogyasztó fogja meginni – 1. rész

„Őszintén szólva, magára a magyar alapanyag-termelésre jó hatással van az orosz-ukrán háború” – kezdte az elemzést. Raskó György úgy véli, amennyiben az előnyöket és a hátrányokat szembeállítjuk egymással, az a magyar mezőgazdasági termelők számára pozitív hatással jár. Azoknak, akik alapanyagot – konkrétan búzát, kukoricát, vagy épp napraforgót – termelnek, kiesett egy nagy konkurensük. Ukrajna ugyanis versenyképesebb, mint a magyar mezőgazdaság, és az utóbbi időben komoly beszállítóként jelentkezett az uniós piacon. Ők a nagyüzemi termelés térhódítása miatt olcsóbban tudnak termelni, mint a magyar agrártermelők. Ez pedig akár a búza, akár a kukorica, vagy épp a napraforgó esetében alacsonyabb beérkezési árat jelentett, és ennek nem örültek a magyar gazdák. Most ilyen nincs. A magyar termelők számára az árak nagyon nagyot emelkedtek. 

Igaz, hogy másik oldalról a költségek is drasztikus mértékben drágultak – elsősorban a műtrágyáé, de az energiáé is –, az összhatás miatt az egy hektárra jutó árbevétel azonban a mostani árszinteken olyan magas, hogy átlagos termés mellett ezek a költségek megtérülnek. Sőt, komoly extra jövedelmet lehet vele elérni. Vagyis a magyar mezőgazdasági termelők jól jártak vele. 

Az élelmiszeriparnál pont fordítva van. Ott alulról is indult egy nagyon erős hatás, akár a malom-, akár a húsipar, vagy a növényolajgyártó – amely a búzától a sertéshúsig, napraforgómagig megvásárolja az alapanyagot –, alapanyag-költségei óriásit emelkedtek. Náluk ugyanúgy, mint a termelőknél emelkedett az energiaköltség, emellett az élelmiszeriparban nagyon erősen nőttek a munkabérek. A másik oldalon pedig, a kiskereskedelemben az árbefagyasztás nem engedte meg azt, hogy az átadási áraikat ugyanúgy emeljék a kereskedelem felé, ahogy a mezőgazdasági termelők emelték áraikat az élelmiszeripar felé. Vagyis az élelmiszeripar kettős présbe került, egyik oldalon sújtotta az alapanyagár-emelkedés, a másik oldalon az árbefagyasztás miatt felülről kapott egy erős nyomást. Választása maximum abban volt, hogy legföljebb nem a hazai piacra adja el a termékeit, hanem exportálja azokat. 

A július 1-jéig meghosszabbított árstoppal ez a probléma tovább éleződik, hiszen közben az európai piacokon olyan mértékű termelői áremelkedés történt, hogy a magyar élelmiszergyártóknak most sokkal előnyösebb exportra eladni a termékeiket, mint itthon. Például most a csirkemellért a dupláját kapják annak, mintha hazai boltoknak adnák el. Száz százalékos árkülönbség pedig azért óriási. 

A következő két hónap komoly dilemmája, hogy a hazai eredetű termék helyett importból kerül majd be baromfihús, sertéshús, cukor stb. az itteni piacokra, és ha ez tartóssá válik, akkor a kiskereskedelem nem a hazai beszállítóktól fogja vásárolni az alapanyagot. Akkor az új importcsatornán keresztül, esetleg kiépít egy olyan hosszabb távú üzleti kapcsolatot, ami a hazai élelmiszergyártók számára nagyon hátrányos lesz. Csakhogy az élelmiszeripari termelőket nem lehet arra kényszeríteni, hogy az állam helyett szociális feladatokat lássanak el. Amit viszont a magyar élelmiszer-kereskedelem importból hoz majd be, az sem lesz olcsóbb, csak legfeljebb rosszabb minőségű. A kereskedelmi láncok pedig az ár-befagyasztott termékek miatti veszteséget ráteszik majd a fogkrémre, a tisztítószerekre, samponra stb., azok árát megemelik annyival, amennyi az itteni veszteségük.

Mindennek a levét a magyar fogyasztó issza meg. Az tehát, akit a kormány annyira véd. Az árat már most is a magyar családok fizetik, hisz' az infláció a befagyasztások ellenére is jóval az uniós átlag fölött van. Ha pedig majd megszűnik az árbefagyasztás, akkor úgy fog kilőni a magyar infláció, hogy attól a nyugdíjasok és a nagycsaládosok is nagyon rossz helyzetbe kerülnek. „Azt, hogy az orosz-ukrán háborúnak a levét végső soron a magyar fogyasztó fogja meginni, azt én mint tapasztalt közgazdász mondom, aki a piacgazdasági viszonyokban már régóta elég jól eligazodik.”

(Folytatjuk)