Rendhagyó pedagógusnapi köszöntő
Június első vasárnapja Pedagógusnap. Gyerekkorunk óta megszoktuk, hogy ezen a napon kenetteljes, vagy kevésbé kenetteljes hangon, aki teheti, mindenki köszönti a pedagógusokat. Az előbbi hangot főleg azok a politikusok ütik meg, akik tudomásul se véve a mai magyar oktatás ezer sebét, elsősorban népszerűségük emelkedését várják ettől. És persze, vannak, akik őszintén gondolják azt, amit ilyenkor egy-egy virágcsokor átadása közben köszönetként eldadognak. A Hírklikk a hétköznapokban nyomon követi az oktatásban történteket, a pedagógusok, a diákok, a szülők harcát a kormánynak az oktatást érintő elfogadhatatlan intézkedései ellen. Ezen a Pedagógusnapon mi rendhagyó módon köszöntjük a pedagógusokat. Köszöntőnkben három hang, három vélemény követi egymást, vagy a június 1-jei tüntetésen hangzottak el, vagy egy honlapon olvasható. Így együtt – a három a magyar igazság jegyében – azonban hűen tükrözik a magyar oktatás mai állapotát.
Jelenleg még tanár vagyok. Mondjátok meg; szeptembertől mi a franc legyek?
Tóth Bence beszéde 2023.06.1-én a Tanítanék és a noÁr által szervezett státusztörvény elleni „Levegőt” című tüntetésen hangzott el Budapesten.
„Tanár vagyok – immár öt éve. Ráadásul egy kihalófélben lévő faj utolsó példányai közül egy: fiatal, kémia szakos és férfi.
A mai tüntetés a státusztörvényről szól, én mégis egy általánosabb problémáról, mindannyiunk közös élményéről fogok beszélni. Arról, hogyan küzd az átlagos adófizető az életben maradásért.
A rosszmájú híresztelésekkel ellentétben, a kezdő tanári fizetésből simán ki lehet fizetni egy budapesti albérletet. A felmerülő kérdés csak az, hogy szoktál-e enni? Hordasz-e ruhákat? Otthon töltöd a csekély szabadidődet, vagy esetleg néha elmész otthonról? Ha ezekre a kérdésekre a válaszod igen, az megnehezíti a dolgot. Elmondom, hogy ebben az esetben mik a kilátások...
Egyedül élek egy kis albérletben, egy külvárosi panelben, amit csak annak köszönhetően tudok kifizetni, hogy egy ismerősömtől bérlem, aki megsajnált és engedett egy keveset a feléből. Ha nem lenne ilyen szerencsém, a tanári fizetésemből lakhatnék a szüleimmel 30 évesen a kisszobában, esetleg két-három lakótárssal együtt, albérletben. De így, a második és harmadik munkahelyemen keresett összeggel együtt már nem állok rosszul; néha még tejtermékeket is vásárolok.
Tudtad, hogy egy kezdő pedagógus a nettó órabéréből akár 20 deka vajat is vehet? Egyhavi fizetéséből pedig kijön 500 liter tej. Ezt a mennyiséget egy átlagos fejős tehén 20 nap alatt adja le. Éppen annyi idő alatt, amennyit én dolgozom érte. Így egyszerű a matek: egy tanár, egyenlő egy tehén.
Csodálkozunk, hogy az állást kereső tanárok hirdetéseiben első helyen szerepel, hogy szolgálati lakással keresnek munkát?
Tán csak nem az a cél, hogy olyan legyen a pedagógus, mint a boci-boci tarka? Behúzza fülét-farkát és oda megy lakni, ahol tejet kapni??
Ez legyen a tanár? A Maslow-piramis pincéjében öntudatlanul botorkáló, porlepte múmia?
Méltó ez az értelmiségi léthez? Vagy egyáltalán… Méltó ez bármilyen léthez?
A képlet egyszerű. Szerinted mennyi energiám jut a gyerekeid problémáival foglalkozni, ha a sajátjaimat sem tudom megoldani? Ha az alapszükségleteim nincsenek kielégítve, hogy várhatja Pintér, hogy kreatív legyek, kipihent és felkészült? Hogy foglalkozzam így gyerekekkel?
Jól van ez így? Hagyjuk ezt?
Szeretnék saját lakást, családot, megélhetést, de ez már a jelenlegi körülmények között is lehetetlen. Ha bevezetik a státusztörvényt, akkor már ezt a beszédet se mondhatnám el retorzió nélkül.
Jelenleg még tanár vagyok.
Mondjátok meg; szeptembertől mi a franc legyek?”
Nem lehet olyan, hogy valaki következmények nélkül, tudatosan butítsa népét
Az Egységes Diákfront tagja, Perlaki-Boros Noel beszéde ugyanazon a tüntetésen volt hallható.
„Nincs tanár, nincs jövő! Skandáltuk ezt már hangosabban, majd egyre halkabban, míg végül odáig jutottunk, hogy nincs mit tenni. Beletörődtünk. Csak a múltat látjuk. A szebb országról szóló álmunkat lassan elfelejtjük. Néha, néha fel-felébredünk, emlékezünk, de annyira elveszünk a mindennapjainkban, hogy közös álmunk végül a feledésé lesz.
De, ha a múltra képesek vagyunk emlékezni, akkor azt is tudjuk, hogy ez nem volt mindig így. Nem törődtünk bele, nem hagytuk, hogy az önkény úrrá legyen rajtunk! Nem engedtük, hogy átlépjenek rajtunk, nem néztük tétlenül a saját kizsákmányolásunkat élősködők által! Harcoltunk! Azért küzdöttek ’48-ban, vagy ’56-ban, hogy most sanyarúan bámuljuk a kirakatból rajtunk kacagó nagyurakat?! Hogy ma csendben tűrjük a saját kifosztásunkat, hogy amíg mi megdolgozunk a jövőnkért, addig a Várban piócák dőzsöljenek? Hogy kisajátítsák a mi sikereinket, hogy kisajátítsák a mi saját nemzetünket?! Vagy nem hagyjuk, hogy a kordon mögött bujkáló kordonkormány könnygázzal és gumibottal verje szét a közös álmunkat?!
Megvártuk. Megvártuk, de most már elég! Harcoljunk a jövőnkért, a jelenünkért, a múltunkért, és harcoljunk egymásért! Legyen hangos újra a „talpra magyar!”.
Álmodjunk nagyot, álmodjunk nagyot és ne felejtsük el, hogy miről szólt. Együtt! Közösségben bármire képesek vagyunk!
Nem áll már a berlini fal, nincs többé vasfüggöny, és az Orbán-rendszer sem örök! Takarodjon el a Fidesz, takarítsuk el Orbán Viktort, de ordítva, amíg az unióban vagyunk!
Nem lehet, és nincs is olyan, hogy valaki magát kereszténynek hazudva, nyomorba taszítsa roma honfitársainkat, amíg aranykanállal magába tömi a gyémántozott pacalpörköltjét. Nem lehet olyan, hogy valaki a pedagógusokból rabszolgát csinál, a barátaiból pedig ostoba arisztokráciát! Nem lehet olyan, hogy valaki következmények nélkül, tudatosan butítsa népét, cserélje a kultúrát valutára, és taszítson félelembe mindnyájunkat!
Közös dolgunk egységesen kiállni egymásért, nemet mondani a kizsákmányolásunkra, ellenállni az elnyomóinknak! Higgyétek el, hogy képesek vagyunk rá, mert ellenszélben lobog igazán a zászló!”
Az első szó a köszöneté június első vasárnapján!
„A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöksége pedagógusnapon elismerését és háláját fejezi ki azoknak az oktatásban dolgozóknak, pedagógusoknak, oktatóknak, akik hivatástudatból, elkötelezettségből, gyermekszeretetből a pályán maradtak.
Köszönet nekik mindennapos küzdelmükért! Köszönet azért, hogy a jövő generációja érdekét tekintik elsődlegesnek akkor is, ha egyre nagyobb teher hárul rájuk, miközben nem érzik a megbecsülést!
Köszönet illeti azokat is, akik az elmúlt években kiálltak az oktatás ügye mellett, támogatták szakszervezetünket a sztrájkok, a tüntetések szervezésében, részt vettek a tiltakozó akciókban!
A Pedagógusok Szakszervezete továbbra is azért küzd, hogy az oktatásban dolgozók nélkül a kormány ne hozhasson döntéseket, továbbá a kormány és a társadalom is megbecsülje azokat, akik ezt őszintén megérdemlik!”
Összeállította: Millei Ilona
