Rogán, és a nagy vakcina-átverés

Kardos Ernő 2020. december 11. 07:21 2020. dec. 11. 07:21

Eddig 15 millió koronavírus elleni vakcinát kötött le Magyarország. Pedig még be sem fejeződött az adatgyűjtés, amely a járvány leküzdéséhez szükséges igényeket méri fel. Az internetezni nem tudó nyugdíjsok papír alapú kérdőívet kapnak. Közben felmerült a gyanú, hogy az egész adatfelmérés a Fidesz adatbázisának bővítését és a választási céljait szolgálja.

Komáromi: a vakcina beadásáról csak a kliens és orvosa dönthet

„A kormány visszaél a hatalmával és megtéveszti az embereket!” – dühöng az ATV Egyenes beszéd című műsorában Komáromi Zoltán. A háziorvos amiatt háborog, hogy a kormány úgy kívánja felmérni az országban a vakcinaigényeket, hogy a Rogán-féle kabinetirodában, tehát Orbán Viktor előszobájában listát készít személyes adatokból, amik akár politikai célra is felhasználhatók.

A politika ugyanis azt a látszatot kelti, hogy a védőoltások beszerzéséhez van szükség olyan listára, amely tartalmazza az oltásra jelentkező nevét, TAJ számát, születési dátumát, és mobilszámát, s hogy ezen adatok alapján mindenki tökéletesen átláthatóvá válik, s minden betegsége megismerhető. Holott a kormánynak semmi köze nincs az állampolgárok személyes adataihoz, sem ahhoz, hogy az elmúlt tíz évben milyen betegséggel kezelték, vagy milyen gyógyszereket szedett.  

Komáromi Zoltán a leghatározottabban állítja, hogy a beadandó – orosz, a kínai vagy az amerikai – védőoltásról kizárólag a kliens és az orvosa hivatott dönteni. Szükségtelen emiatt tömegek titkait Rogán Antalra és Habony Árpádra bízni. A háziorvos szerint máris óriási hibát követett el az a százezer ember, aki kiszolgáltatta adatait, személyes információit, és oltásra online leadta a jelentkezést a Miniszterelnöki Kabinetirodába.

Egyelőre ugyanis semmilyen vakcina nincs az országban, Müller Cecília pedig butaságokat beszél össze-vissza, amikor azt állítja, hogy az emberek nem választhatnak az amerikai, az orosz, vagy a kínai vakcina között. Ez tévedés, aminek könnyen az lehet a következménye, hogy a kormány átadja a hiteles tájékoztatást az oltásellenes mozgalmaknak. Ami pedig szabad utat enged a járvány pusztításának. Komáromi értesülései szerint az orosz orvosok nagy számban tagadják meg a vakcina beadását, mert megbízhatatlannak tartják a vele adott tájékoztatást.

Péterfalvi: érzékeny adat nem kerül a politika kezébe

Mind a védőoltásra való jelentkezést, mind pedig az adatszolgáltatást törvényesnek találja Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Péterfalvi Attila szerint a jelenlegi rendszerben a TAJ szám nem kerülhet a hatalom kezébe azzal, hogy a jelentkezéseket a Miniszterelnöki Kabinetirodába kell leadni. Ugyanis segítségével legfeljebb a páciens egészségügyi előéletét tanulmányozzák, hogy az oltás biztonságosan beadható legyen. Ezek után ugyan felvetettük, hogy ez a feladat elsősorban a kliens kezelőorvosának, és nem a Rogán-féle hivatalnak a jogköre, de Péterfalvi a leghatározottabban azt nyilatkozta, hogy a beteg bizalmas adatait csak azon szervek ismerhetik meg, amelyek erre fel vannak jogosítva.

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint tehát a „célhoz kötöttség” megvalósul, mert az adatokat csak az erre felhatalmazott orvosok ismerhetik meg. Valószínű azonban, hogy nem ezek az orvosok oltanak majd, mert még senki nem tudja, hogy kik adják be a vakcinát. Vagyis teljes a zűrzavar a vakcina körül. Az adatvédelmi hatóság elnöke azt is elárulta, hogy a jövőben már nem csak online (egy email-címről csak egyszer!) lehet jelentkezni a védőoltásra, hanem a Magyar Államkincstár külön erre a célra felszólító levelet küld majd a 65 éven felüli állampolgároknak. Péterfalvi szerint ennek is megvan a jogalapja, a módszer tehát az elnök szerint törvényes.

Arra a felvetésünkre, hogy a beoltandó páciens állapotfelmérését miért valami ismeretlen egészségügyi központban végzik – a miniszterelnöki hivatal közbenjárásával –, miért nem a körzeti orvosra bízzák ezt, Péterfalvi Attila azt mondta, hogy egyelőre még az sem világos, hogy a körzeti orvosokat kérik fel erre a feladatra, vagy oltópontok lesznek csupán. Mindenesetre az adatvédelmi hatóság elnöke úgy látja: hiába van a betegekről a legtöbb információ a körzeti orvosoknál, nem biztost, hogy az oltást ők végzik majd el.

Arra az ismételt kérdésünkre, hogy mi köze van a Miniszterelnöki Hivatalnak az állampolgárok egészségügyi adataihoz, Péterfalvi megismételte, hogy a Miniszterelnöki Hivatal semmiféle egészségügyi adatot nem kezelhet, legfeljebb az oltásra jelentkező címe lehet a birtokában.  Felvetésünkre, hogy akkor a vakcina igényléséhez miért kell beküldeni a kormányhivatalba a TAJ számunkat, a hivatali elnök azt mondta, hogy azt a kormányhivatal nem tanulmányozza, legfeljebb küldi tovább illetékes helyre.

Azt az érzésünket mindenesetre megerősítette Péterfalvi Attila, hogy a járvány kezelésében egyelőre sajnos nagyon sok a bizonytalanság. Ezért is állíthatta Müller Cecília, hogy nem lehet választani a vakcinák között, majd nem sokkal később ezt a véleményét megváltoztatta a tiszti főorvos. Ezek után Péterfalvi meglepő kijelentést tett. „Az nem egészségügyi kérdés, hogy ki milyen vakcinát kap, azt kapják az emberek, amilyen lesz”!

Persze, ha valaki nem bízik az orosz, az amerikai vagy a kínai vakcinában, az legfeljebb nem oltatja be magát – közölte Péterfalvi, ugyanis a védőoltás nem kötelező. Ahogy önkéntes az online, vagy majd a papír-alapú regisztráció is. A hivatal elnöke megerősítette, hogy az ügyben a kormány konzultált az adatvédelmi hatósággal. A találkozó után valósult meg a célhoz kötött adatkezelés, továbbá jogalapot kellett teremteni, hogy a 65 év felettieknek kiküldhető legyen a „papíralapú” kérdőív. A válasz természetesen önkéntes. 

Arra kérdésünkre, hogy aki nem jelentkezik a Rogán-féle hivatalban, az vajon később oltást sem kap, Péterfalvi csak annyit mondott, hogy jelentkezéstől függetlenül oltást bármikor mindenki ingyenesen kaphat. Persze, majd ha lesz! A kormány jelentkezési akciójának csak annyi értelme van, hogy a hatóságok oltási tervet tudjanak csinálni. Ismételt felvetésünkre, hogy a kormány oltási tervéhez minek a tömegek TAJ száma, amely érzékeny információt tartalmaz. Péterfalvi azt mondta, hogy az emberek egészségügyi előéletének ismerete nagyban befolyásolja az oltási terv alakulását. Hiszen lehet, hogy 3 millió oltóanyagra van szükség, lehet, hogy 5 millióra.

Majtényi: az adatbázissal vissza is lehet élni

Az egykori adatvédelmi biztos, Majtényi László szerint „törvényes cél nélkül nincs adatkezelés!” Ha az önkéntes adatkezelés célja nincs meghatározva, akkor a beleegyezés nem tudatos, és nem is jogszerű!  Ha a jelen akció során a jelentkező az adatért cserébe sorszámot kapna, vagy soronkívüliséget élvezne, az sem felelne meg a jelen körülmények között az integritás, avagy a korábbi fogalomhasználat szerinti adatbiztonság követelményének.  A kormány képviselői ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, mert egyszer arra utalnak, hogy a jelentkezés előnyökkel jár, máskor pedig azt, hogy ez csak igényfelmérés. Nincs világos tájékoztatás, egyébként is hiányoznak az alkotmányos garanciák.  

Elvben az is lehetne adatkezelési cél, ha fel akarnák mérni a járvány kezeléséhez szükséges számú vakcinát. Ez az adatgyűjtés ehhez képest viszont az előbbieken túl, nem felel meg az adattakarékosság elvének sem, amely szerint a törvényes cél eléréséhez szükséges legkevesebb adat kezelése lehet csak jogszerű. Viszont a hírek szerint a kormány eddig 15 millió vakcinát rendelt meg, ami nagyjából a duplája a szükségesnek. A járvány hullámzásával az igények változhatnak ugyan, de ha az oltóanyagból valóban sokszoros mennyiség áll majd rendelkezésre, akkor az egész jelentkezés feleslegesnek tűnik. Azt pedig senki ne gondolja, hogy egy ilyen adatbázissal nem lehet visszaélni. Aki ilyen adatkezelésben részt vesz, annak speciális a személyes karaktere, amit akár marketing célra, akár politikai kampány során ki tudnak használni.  

A másik fontos elem, hogy az adatszolgáltatáshoz két nyilatkozatot kell tenni: az egyik a regisztrációt szolgálja, a másik pedig felhatalmazást ad a későbbi kapcsolattartásra. Az ma már olvasható, hogy ezt a kapcsolatot olyan cég fogja tartani az oltásra jelentkezővel, amelynek a tulajdonosai részt vettek a Fidesz 2010-es választási kampányában is. A többit ki lehet találni. 

Egyébként Majtényi állítja, hogy az adatkezelések ügyében még a demokráciában is gyanakvónak kell lenni, de egy illiberális autokráciában fokozott óvatosságra van szükség.