Romokban az egykor „félelmetes” magyar határátkelő, megkezdték a bontását
Az egykor „félelmetes” hegyeshalmi határátkelő épületeit bontani kezdték, mivel az állapotuk nagyon leromlott, és autópálya-pihenőt terveznek a helyére
Szőke László, Hegyeshalom polgármestere a Kisalföldnek elmondta, az ingatlan az államé, a nemzeti vagyonkezelő gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A hegyeshalmi önkormányzat még 2012-ben kötött bérleti és üzemeltetési szerződést a területre. Intézte a község a különböző bérbeadásokat, aminek fejében üzemeltették a határátkelő helyet. Rendezték a terepet többek között, gondoskodtak a szemét összeszedéséről és elszállításáról, gondozták a környezetet.
2015-ben vetődött fel a gondolat, hogy az autópálya vonalának kiegyenesítése miatt lebontják a főépületet is.
A mostani elképzelések szerint ezen a területen, mindkét oldalon autópálya pihenőt alakítanak ki. A két létesítményt felüljáróval vagy aluljáróval kötik össze. Lesz benzinkút, illetve a kilépő oldalon egy nagyobb méretű kamionos pihenőt terveznek – mondta a településvezető.
A hegyeshalmi határátkelő épülete (Fotó: Kisalföld/Cs. Kovács Attila)
Az átkelő főépületét egyébként 1982-ben adták át. A nagyhatár a San Diegó-i határátkelő másolata. Hazánk uniós csatlakozásáig működött a vám ellenőrzés, a schengeni csatlakozással, 2007-ben a sorompókat is leszerelték.
A Kisalföld képgalériát is közzétett az elhagyatott épületekről.