Romsics Ignác: ezt azért olvastam fel, hogy nevessenek, vagy sírjanak
A sajtó- és médiaszabadság, a civil szervezetek megerősítése, a sokféleség elfogadása az 1994 és '98 között hatalmon lévő kormány kimondott célja volt. Erre az időszakra emlékezett vissza Romsics Ignác az Egy történelmi kísérletről című konferencián. A Politikatörténeti Alapítvány, a Szociális Demokráciáért Alapítvány és a Táncsics Mihály Alapítvány szervezésében emlékeztek arról, hogy a baloldali pártok harminc éve győztek először Magyarországon szabad választáson.
Mélyelemzés a kilencvenes évek Magyarországáról – akár ez is lehetett volna Romsics Ignác előadásának címe. A történész beszélt a rendszerváltás utáni évek politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi változásairól.
„A modernizáció a fejlődés motorja, de ehhez a kor követelményeinek megfelelő változtatásokra van szükség. Ahhoz, hogy egy társadalom modernizálódjon, a demokráciának meg kell szilárdulnia, a gazdaságot a piacnak kell dominálnia, készen kell állnunk az újításokra és békés, szakszerű vitákra, valamint elő kell segíteni az integrációt és a kirekesztés felszámolását” – mondta Romsics.
A Horn-kormány a Nyugat-Európához való felzárkózást elősegítő törekvéseket értette modernizáció alatt, ami a fentiekhez hasonló elvekre épült. Ebben az időszakban döntöttek népszavazással a NATO-csatlakozásról, és a ciklus végén kezdődtek a tárgyalások az uniós csatlakozásról is. Az 1995-ös Magyarország az új Európában program – amit Romsics ma is vállalhatónak nevezett – a piacgazdaságot, a demokratikus jogállam intézményeinek működését, a társadalmi megbékélést, a nemzeti összefogást helyezte előtérbe. Fontossá vált a sajtó- és médiaszabadság, a civil szervezetek megerősítése, a világnézetek és az életvitelek sokféleségének elfogadása. „Jól sejtik: ezt azért olvastam fel, hogy ki-ki vérmérséklete szerint nevessen, vagy sírjon” – egészítette ki a történész. Elmondta azt is, hogy a békés és szakszerű vitakultúra, ami szintén a modernizáció fontos kritériuma, nem tartozik a mai rendszer sajátosságai közé, de azért, hogy ma rosszabb a helyzet, mint a kilencvenes években volt, nyilvánvalóan nem a Horn-kormány a felelős.
A ciklus elején Magyarország az államcsőd közelében volt, a kormánynak elsősorban a gazdasági és szociális válság leküzdésével kellett foglalkozni a piacgazdaság fellendítése mellett. A Bokros csomag hatására az államadósság a GDP 80 százalékáról 63-64 százalékra mérséklődött, ami már közelített a 60 százalékos maastrichti kritériumhoz. A kilencvenes évek utolsó harmadára a lakosság addigi drasztikus életszínvonal-csökkenése megállt. A reáljövedelmek, a fogyasztás és a nyugdíjak is növekedésnek indultak. Az egy főre jutó GDP 1999-re érte el az 1989-es szintet, a következő évben pedig öt százalékkal meghaladta. Az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson mérve az Egyesült Államokénak harmadát, a fejlett európai országok többségének 40-50 százalékát, a dél-európai országok 60-70 százalékát érte el a ciklus végére. A társadalom felső és alsó rétege közötti különbség viszont hatszorosról kilenc-tízszeresre emelkedett, ami az államszocializmus után a magyarok többsége számára kiábrándító volt. 1995-ben – részben emiatt – a társadalom többsége (54 százaléka) gondolta, hogy az új rendszer rosszabb a réginél.
Az Antall- és a Horn-kormány a GDP 4-5 százalékát fordította oktatásra. Később ez 6-7 százalékra nőtt, de efölé azóta sem emelkedett. Az általános iskolai tanulók száma 1995-re egymillió alá esett vissza, a csökkenés azóta is folytatódik. A felsőoktatási intézmények és a hallgatók száma viszont ugrásszerűen nőtt a kilencvenes években: a nappali tagozatos hallgatók száma 70 ezerről 170 ezerre, az esti és levelező tagozaton tanulókat is beleszámítva 100 ezerről 300 ezerre emelkedett. Kutatás-fejlesztésre viszont egyre kevesebb pénz jutott: az 1990-es 1,6 százalékról az évtized közepére 0,6 százalékig csökkent a GDP-arányos költség. „Az oktatás és a kutatás tartós elhanyagolása nyilvánvaló fékezője a modernizációnak” – emlékeztetett Romsics Ignác.
