Róna Péter: jön a 400 forintos euró
A kormány nagy tervekkel vágott neki 2023-nak, csakhogy már az idei büdzsé főbb mutatói sem voltak tarthatók. Ez derül ki a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és költségvetési előrejelzéséből.
Eszerint tovább nőtt a költségvetési hiány, amely csaknem 50 százalékkal lehet magasabb az eredeti tervekhez képest. A GDP-arányos hiányt is korrigálta a szaktárca. Ez 2023-ban az 5,9 százalékot is elérheti. Emellett a GDP előrejelzés is jelentősen romlott. A 4 százalékos növekedés helyett a Pénzügyminisztérium ma már 0,4 százalékos visszaesést prognosztizál 2023-ra.
Az ATV Híradónak nyilatkozó Csiki Gergely gazdasági elemző szerint ennél is nagyobb probléma, hogy a költségvetés bármikor átírható, és annak sincs következménye, ha a kabinet nem tartja ahhoz magát. „Elvesztette legfontosabb funkcióját, hogy egyfajta iránytűként szolgáljon a gazdaság szereplői számára. Részben egyébként ez azzal is összefügg, hogy a külső környezet rendkívül megváltozott."
A büdzsé folyamatos módosítása a magyar fizetőeszköz megítélését, így pedig az euró-forint árfolyamot is tovább ronthatja. „Most 380 forint körül van. Én azt hiszem, hogy jövőre át fogja lépni a 400 forintos határt.", vélekedett 2023 utolsó napján Róna Péter közgazdász, aki úgy látja: a következő év sem lesz egyszerű a magyar gazdaságnak. Róna nem lát reményt arra, hogy egy-másfél százalékos mértéknél nagyobb növekedésre lehetne számítani.