Orbán háborúval akar választást nyerni

Föld S. Péter 2026. január 16. 14:00 2026. jan. 16. 14:00

A miniszterelnök az utóbbi időkben látványosan hanyagolta a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorát, ám ennek most vége, Orbán Viktor visszatért péntek reggeli igehirdetéseinek kedvenc színhelyére. S ha már ott volt, elmondta, amit már sokszor előadott: hogy a DK és Tisza párt magyar fiatalokat küldene harcolni és meghalni Ukrajnába. Ám, Orbán szerint, van választás, mert – szemben e két párttal – a Fidesz és a KDNP egy magyarbarát, és Brüsszel követeléseinek ellentartó, annak ellentmondó, azzal szemben lázadó politikai erő. „Ez a magyar valóság. Ebből lehet választani.”

Ez nem a magyar valóság, legföljebb Orbán és a Fidesz valósága. Sokszor idéztük már a miniszterelnöknek azt a gondolatát, amelyet először 2017-ben, az Ericsson népligeti székházának avatóján tárt a nyilvánosság elé, miszerint meg kell próbálnunk magunk felé hajlítani a valóságot. A kísérlet Orbánnak és a Fidesznek fényesen sikerült, jó ideje mást sem tesznek, mint hajlítgatnak. Ami amúgy az ő szempontjukból érthető: a hazai eredményekkel nemigen dicsekedhetnek, és ez a választási kampány hajrájában hátrányt jelenthet a kormány számára. Márpedig a Fidesz szempontjából kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredmények ismeretében mindennél fontosabbá vált a bizonytalan szavazók megnyerése, illetve a nyájból elkóborolt hívek visszaterelése. Rájuk pedig leginkább a biztonság ígéretével lehet hatni, ezért ígéretekben nincs hiány, mert annyira még nem szegényedett el az ország, hogy a kormány legalább ígérni ne tudna az állampolgároknak. 

Orbán most sokadszorra is azzal hitegeti a magyarokat, hogy amíg a Fidesz vezeti az országot, addig nem sodródunk bele a háborúba. Arról nem szólt a miniszterelnök, hogy azok az országok, amelyek támogatják Ukrajna honvédő háborúját, nem akarják, hogy ez a Magyarországgal szomszédos ország orosz befolyás alá kerüljön, szintén nem kívánnak harcoló katonákat küldeni Ukrajnába.

Mindez nem zavarja Orbánt, aki – mint mindig – most is azt mondja, amit a fideszes propaganda által megvezetett emberek hallani akarnak. Nőni fog a nyomás – így a miniszterelnök –, hogy magyar fiatalok is katonaként menjenek Ukrajnába, ráadásként még azzal is fenyegeti az anyagilag nem jól eleresztett magyarokat, hogy az uniós tagállamoknak a következő tíz évben mintegy 800 milliárd dollárt kell összedobniuk Ukrajna működtetésére és újjáépítésére, ami 9 milliárd dolláros kiadást jelentene hazánk számára. Erre nincs fedezet, mondja Orbán, ezért Brüsszel elvenné „a 13. és 14. havi nyugdíjat, az otthonteremtési támogatásokat, a CSOK-ot, a rezsicsökkentést, az egykulcsos jövedelemadót, a munkáshitelt, valamint az édesanyáknak, fiataloknak és családoknak járó adókedvezményeket.” 

A miniszterelnök, ahogy mondani szokás, nem fedi fel az igazság minden részletét. Ukrajna ugyan valóban szeretne kapni 800 milliárd dollárnyi támogatást, ám ennek folyósításáról jelenleg nincs szó. Egyelőre 90 milliárdos összeget szavaztak meg a 2026-27-es évre, emellett arról született döntés, hogy nem szabad magára hagyni az orosz agresszió ellen küzdő országot. 

Orbán Viktorból a kétségbeesés beszél, amikor a háborús kártyát húzza elő a kalapból és ezzel a mutatvánnyal igyekszik maga mellé állítani a Fidesztől elpártolt, vagy még bizonytalan szavazókat. Ehhez a szemfényvesztő parasztvakításhoz kell a most indított petíció, amelynek egyébként semmi értelme, hiszen minden normális ember békében szeretne élni.

Azok, akik mégsem, háborúval riogatják a többieket.