Saját jövőjét mérlegelve reagál a kormány a demonstrációkra
Nehéz megmondani, hogy a konkrét tüntetések miatt születnek-e a jogszabályi vagy szakpolitikai változások, valós meggondolások állnak-e a háttérben. Így kommentálta a Hírklikknek az egyre ismétlődő utcai megmozdulásokra adott kormányzati választ Mikecz Dániel politológus, társadalomkutató. Az biztos, hogy a hatalom szívesebben alkalmaz keményített kommunikációt, rendel el hatósági fellépést, hoz új jogszabályokat vagy állít adminisztratív akadályokat, mint hogy kompromisszumokat kössön vagy engedjen a tiltakozók követeléseinek, vagy változtasson politikáján. A közelmúltban tartott nagy tüntetések, mint például a Kossuth téri demonstráció, jelentős visszhangot váltottak ki mind társadalmi, mind politikai szinten, de a kormány válasza minden esetben ezekre az volt, hogy tovább húzott a „nadrágszíjon”, szigorította a gyülekezési jogot, megakadályozta például hídfoglaló akciók ismétlését.
Hogyan reagál a kormány az utcai megmozdulásokra? Mely szempontok szerint mérlegelnek, amikor például egy tüntetés zajlik?
Sok mindentől függ, hogy milyen választ ad a kormány egy-egy megmozdulásra. A fő szempontjuk, hogy mennyire veszélyezteti az ügy a saját újraválasztási esélyeiket, illetve mennyire érinti közvetlenül a saját választói bázisukat. Például a pedagógusok tüntetéseinél főként a résztvevők hiteltelenítésével próbálkoztak, de a tanárok társadalmi megítélésén nem akartak nyíltan rontani. Most a gyermekvédelmi tematika érzékeny terület számukra: a 2024 eleji „kegyelmi ügy” komolyan megrendítette a Fidesz korábbi család- és gyermekvédelmi kommunikációját. Ezek az ügyek valójában morzsolják a Fidesz táborát, különösen ezekben a hetekben, amikor a Szőlő utca botrány mellékágaként a kormánykoalíció legmagasabb köreihez tartozó politikusok neve is bekerült a közbeszédbe. A Fidesz próbál olyan látszatot kelteni, mintha valójában politikailag elkötelezettek, hiteltelenek lennének azok a szereplők, akik ezeket a politikai támadásokat generálják, illetve azok a tüntetők, akik az utcán is hangot adnak az elégedetlenségüknek, a felháborodásuknak a „családbarát kormány” kétarcú politikája miatt.
Addig a pontig, amíg ezek a támadások nem igazán tántorították el a törzsszavazóikat, a kormányzati és hatósági reakciók „halkabbak” voltak. Nem így látja?
Amikor az ellenzék megerősödését a Tisza melletti demonstrációkon a tömeges részvétel igazolta, a Karmelitában is el kellett gondolkodni azon, vajon a tüntetések hatására a korábban stabil szavazói bázis nem erodálódott-e? Csak a korábbi ellenzéki szavazók és a bizonytalanok körében tapasztalható-e a kormánnyal szembeni elégedetlenség? Bizonyos értelemben a zavar jelének is tekinthetjük azokat az intézkedéseket, amelyeket a gyülekezési jog korlátozására hoztak az utóbbi időszakban. Előbb a „gyermekvédelemre” hivatkozva tiltottak be minden olyan utcai demonstrációt, amelyet valamilyen szinten az LMBTQ közösségekhez lehetett kötni, de egy idő után elegük lett a Hadházy Ákos által szervezet hídfoglalásokból is. Ezek a korlátozások leginkább napi politikai, vagy kommunikációs célokat szolgáltak, sokszor nem is valamiféle hosszú távú hatalomtechnikai tervezés eredményei, hanem egy-egy helyzetre adott azonnali válaszok voltak. Különösen az tűnik fel, hogy kisebb demonstrációk esetén gyakrabban alkalmaznak szankciókat, vélhetően azért, mert egy kisebb tömeg könnyebben kezelhető.
Ez a kormány oldaláról egyfajta taktika? Erőt is mutat, máskor szemet huny, amikor a kelleténél erősebb társadalmi reakcióval kerülne szembe?
Nehéz megmondani, hogy a konkrét tüntetések miatt születnek-e a jogszabályi vagy szakpolitikai változások, valós meggondolások állnak-e a háttérben. Előfordulhat, hogy a pillanatnyi társadalmi légkör, illetve a választói visszacsatolások motiválják a döntéshozókat, de azt sem lehet kizárni, hogy hosszabb távon bizonyos szakpolitikai preferenciák, átrendeződések működnek. De ezek ritkán köthetők össze egy-egy demonstrációval. A nyáron nagy visszhangot keltettek a koncerteken rendszeresen felhangzó Fidesz-ellenes skandálások, amelyekre egy ideig nem is nagyon reagáltak, de később igyekeztek elbagatellizálni, ifjúsági „hevületnek” minősíteni, mondván, csupán a korosztály természetes lázadása, nem pedig valós politikai alternatíva támogatása lehet a háttérben.
A nyári budapesti Pride előtt nagyon kemény fellépést ígértek azokkal szemben, akik a hatósági tiltás ellenére mégis kimennek az utcára. Mindez olaj volt a tűzre?
Biztosan jóval kevesebben vállalkoztak volna arra, hogy részt vegyenek a büszkeség menetén, ha a kormány kommunikációja nem bosszant fel annyi embert. Az arcfelismerő kamerák bevetése, a többszázezer forintos bírság „meglebegtetése” egyértelművé tette, hogy ezeknek a szankcióknak a célja egyrészt az elrettentés, másrészt az, hogy kevesebben vegyék maguknak a bátorságot megjelenni hasonló utcai eseményeken. Harmadrészt próbáltak konfliktust vagy ellentétet gerjeszteni a Tisza Párt és a Pride mellett kiálló liberálisabb jogvédő szervezetek között. A kormány kommunikációja arra törekedett, hogy ezt a két ellenzéki, de egymástól ideológiailag élesen elválasztható „társaságot” valamilyen módon összemossák. A Tisza nem szólalt meg, a százezres tömeg rendőri módszerekkel büntethetetlen lett. Egyedül Karácsony Gergelyen próbálnak fogást találni, de eddig nem sok sikerrel.
A budapesti Pride ilyen értelemben arcvesztés volt? A hét végi pécsi Pride pedig újabb erőpróba? A tiltás ellenére volt többezernyi tüntető, voltak a kamerás rendőrautók, és igazoltatásokról is érkeztek hírek…
Budapesten a nagy létszám és a figyelem miatt a hatalom nem feltétlenül mert erélyesen fellépni, de nem gondolnám a kormány gyengeségének, hogy elmaradt a retorzió. Vidéken más a helyzet. Noha pécsi méretekben sokan mentek ki az utcára a tiltás ellenére is, de kisebb csoportokkal szemben még mindig könnyebb elrettentő eszközöket alkalmazni. A rendőrség tette a dolgát, igazoltattak, feltartóztatták az ellentüntetőket, de ha mégsem szabnak majd ki látványos összegű bírságokat, az önmagában még nem jelent presztízsveszteséget a kormány számára sem.
