Saját önkormányzat és főpolgármester – Molnár Zsolt beterjesztette a Balatont érintő törvénymódosító javaslatait
Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője, pártigazgatója a nyári sajtótájékoztatóin elmondottaknak megfelelően, a parlament elé terjesztette a Balaton térségének érdekeit szolgáló javaslatait.
Az MSZP-s országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatot, valamint határozati javaslatot is benyújtott, amelyeknek tárgysorozatba vételével kapcsolatosan többször is felszólalt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Molnár Zsolt expozéjában kifejtette, hogy hosszú idő óta küzd a magyar Riviéráért, a Balatonért. A kormánypárt rendszeresen a Balaton Fejlesztési Tanács intézményére hivatkozik akkor, amikor a térség erősítésével kapcsolatos kérdéseket számon kérik rajtuk. Ez a szervezet azonban nem tudja érdemben és hatékonyan ellátni a feladatát, hiszen a minisztériumok, valamint a vármegyék képviselői folytatnak ott csupán szakmainak látszó vitát. Molnár Zsolt szerint szükség lenne arra, hogy legalább az országgyűlési frakciók egy-egy képviselőjével is ki legyen egészítve ez a tanács, hiszen így nemcsak a kormánypárti, hanem az ellenzéki szempontok is megjelenítésre kerülhetnének. A Kárpát-medencében élő magyarság társadalmi leképeződését is így lehetne leginkább képviselni, és így lehetne megvalósítani a nemzeti konszenzust a magyarság egyik legszebb, legféltettebb nemzeti kincsével, a Balatonnal kapcsolatosan.
Még a bizottság kormánypárti alelnöke, Witzmann Mihály is elismerte, hogy a Molnár Zsolt által felvetett javaslatok érdemesek a megfontolásra, az eszmecserére. „Érdekes területfejlesztési, hatósági és egyéb szabályozási kérdéseket vetne fel, ezt én alátámasztom és egyetértek vele” – fogalmazott az MSZP-s javaslatcsomagról, a Balaton Térség Önkormányzatának koncepciójáról a bizottság kormánypárti alelnöke, majd hozzátette, hogy személy szerint is nyitott arra, hogy erről a kérdéskörről tovább folytatódjanak az egyeztetések.
Molnár Zsolt szerint helyes, hogy a Balaton Fejlesztési Tanácsban jelen vannak azok a szereplők, akiket a szabályozás meghatároz, nem is ezek helyett javasolna mást, hanem ennek kibővítéseként volna szükség arra, hogy más nézőpontok is megjelenhessenek a diskurzusban, amely a döntéshozatali arányokon sem változtatna, de így az intézmény legalább alkalmassá válhatna arra, hogy érdemben megjelenhessenek a kormánypártok nézőpontjától eltérő szempontok is.
A bizottsági ülésen Molnár Zsolt egy következő napirendi pontban fejtette ki, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács kibővítése csupán átmeneti megoldás lenne, hiszen a Balaton térsége ennél nagyobb volumenű képviseletért kiált. A kormánypártnak is ideje lenne belátni, hogy a jelenlegi közigazgatási rendszer nem alkalmas arra, hogy egy komplex, egységes szemlélet érvényesüljön a Balaton térségével kapcsolatosan. A Balatont három vármegye, 41 település, 11 város veszi körül. Ugyan sokan foglalkoznak a Balaton ügyével, de az érdekérvényesítés ilyen fragmentáltság mellett elképzelhetetlen. A Balaton térségének tehát olyan választott testületre lenne szüksége, amely egységesen tud fellépni a tó menti fejlesztésekkel kapcsolatosan.
Molnár Zsolt hosszú évek óta küzd a Balatonért, amelyet második otthonának is érez. A Balaton egységes érdekérvényesítésével kapcsolatos elképzeléseit idén nyáron tárta a nyilvánosság elé. Az MSZP országgyűlési képviselője komplex javaslatcsomagot dolgozott ki a Balaton Térség Önkormányzatának megvalósításával kapcsolatosan. A javaslatcsomag szerint egyetlen hatáskört sem kellene elvenni a települési önkormányzatoktól, hanem a Balaton egész térségét érintő fejlesztési-, környezetvédelmi-, rendészeti- és biztonsági kérdésekben, valamint a hajózási ügyekben lenne indokolt az egységes önkormányzat döntése, amely figyelembe venné, hogy nemcsak egy-egy településnek, hanem az egész Balatonnak is vannak érdekei. A koncepció szerint szükség lenne egy balatoni főpolgármesteri tisztségre is. A megválasztott főpolgármester pedig reprezentálná, képviselné, összefogná a Balaton működésével, érdekérvényesítésével kapcsolatos kérdéseket.