Semmi értelmük az Orbán-interjúknak
Állítólag egy demokratikus jogállamban élünk – ezt egyébként én kétségbe vonom –, egy plurális társadalomban, ahol a miniszterelnök hetenként egyszer egy mikrofonállvány jelenlétében elmondja a maga szózatát – mondta Gábor György filozófus a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Gábor György szerint érdekes lenne a miniszterelnököt hallgatni, ha folyamatosan konfrontálódna, mondjuk egy ott ülő politológussal, aki mer kritikai észrevételeket tenni. A riportertől sem hallunk releváns kérdéseket, olyanokat, amelyek az országot valóban érdekelnék, hanem csak alákérdezéseket, mintha előre tudnák, hogy mit kell kérdezni a miniszterelnöktől.
A filozófus szerint, ha nem pártszolgálati, hanem közszolgálati lenne a rádió, akkor a következő műsorba meghívnák a különböző pártok vezetőit, képviselőit, szakértőit. Mert a közszolgálatnak az lenne a feladata, hogy a különböző véleményeket, álláspontokat ütköztesse. Ehelyett steril laboratóriumi körülmények között megy az alákérdezés, amely műfajilag is értelmezhetetlen, semmi értelme nincs az egésznek – tette hozzá.
Gábor György szerint már a 80-as években a Kádár-rendszer is másként működött, ez a legrosszabb időkhöz való visszatérés, ami azt jelzi, hogy ez nem egy jogállami demokratikus, hanem egy diktatórikus társadalom.