Síklaki István: a Fidesznél szemérmetlenebbül hazudni csak a bolsevikok tudtak

– Nem kellett sokat várni, hogy minden ott folytatódjon Magyarországon, ahol a választások alkalmából egy másodpercre abbamaradt, folytatódott az ellenzék „ekézése”. Miért van erre szükség?

– Ez egyrészt megszokás, másrészt egy olyan politikai alakulatnak, mint a Fidesz, pláne akkor, amikor nehéz helyzeteket kell megoldania, a tábor egyben tartása alapvetően fontos. A tábor egyben tartásához pedig folyamatosan szükség van a „harci indulókra”, és az ellenzék „ekézése” tipikusan nagyszerű eszköz ehhez. 

– Kocsis Máté például a parlamentben ma azt kérte az ellenzéktől, hogy próbáljanak meg a magyar érdekek mellé állni, tűzzék ezt ki célul a következő négy évben. Rétvári Bence államtitkár többek között elmondta: nem volt olyan tömeges választási csalási akció és külföldi beavatkozás, amit ne vetett volna be a baloldal. Orbán Balázs pedig arról beszélt, az ellenzék végre álljon a magyarok oldalára. Mintha az ellenzék nem a magyar érdekeket képviselné…

– Ebben semmi újdonság nincs, ez már az emblematikus „a haza nem lehet ellenzékben” mondatban megfogalmazódott. A jobboldalnak mindig is az volt az alapüzenete, hogy csak ő képviseli a hazát, és az ellenzék az hazafiatlan. Nem csak Magyarországon van ez így, hanem például az Egyesült Államokban (és másutt is) a republikánus-demokrata viszonyban. A jobboldal, amióta világ a világ, a hazafias húrokat mindig az ellenzékkel szemben pengeti. Az, hogy ez hazugság, lényegében mindegy is, mert folyamatosan szedett-vedett hazugsággal operálnak a politikusok. Igaz, azért ebben vannak különbségek. A Fidesznél szemérmetlenebbül hazudni csak a bolsevikok tudtak, meg az amerikai új jobboldal. 

– Mit tehet az ellenzék, reagáljon a hamis vádakra, vagy inkább hagyja magán száradni a hazugságokat?

– Ez a klasszikus rágalom-dráma. Arra, hogy mit tehet az ellenzék, nincs egyszerű válasz. Jól kell politizálni, nagyon ütősen, és ezektől a hazugságoktól, rágalmaktól teljesen függetlenül kell tematizálni a politikát. Nyilván nagyon nehéz, különösen akkor, amikor a kommunikációs hatalom ilyen egyenlőtlen. Ez ellen az ellenzék közvetlenül nem tud semmit tenni. Az biztos, hogy a direkt tiltakozás – mondván: „ez nem is igaz” – nem működik. Akiknek ugyanis szól, azokra ez nem hat, a saját táborban pedig fölösleges, vagy éppenséggel a gyengeségnek a tükröződése. A minimálisan legegyszerűbb reagálás a figyelmen kívül hagyás, hadd jártassák a szájukat.

– Az ellenzék hogyan tudna nem „a Fidesz térfelén játszani”?

– Ahhoz nagyon komoly politikai tehetség és koncepció kellene, aminek momentán nem nagyon látni a nyomát. Az ellenzéknek nyilván helyzeti nehézsége van, mert a diktálás pozíciója a hatalomé. Éppen ezért egy nagyon csekély hatalommal rendelkező ellenkező politikai erő iszonyú nehezen tud napirendet diktálni. Ehhez igazi politikai zsenialitás kellene. 

– Akkor várunk…

– Ez az egyik stratégia, várunk, amíg összeomlik ez a kártyavár. Tulajdonképpen szomorú, hogy leginkább ebben lehet bízni, mert az ellenzék részéről hatékony cselekvési utak nem nagyon látszanak. Még ha kizárólag mind nagyszerű, kiváló politikusok is volnának, akkor is borzasztó helyzetben vannak. Azon a kicsit defetista állásponton vagyok, hogy abban bízom, összeomlik a kártyavár, mert amúgy meg a történelem arra tanít, hogy ezek össze fognak omlani. Már csak az a kérdés, hogy magukkal rántanak-e bennünket, vagy sem. Persze, nincs az előre megírva az egekben, hogy utolsó csatlósként nekünk mindig az arrogáns, agresszív, bukott rezsim mellé kell állni. De hát mindig ez történik…