Sneider Tamás már csak egy hónapig a Jobbik elnöke

HírKlikk 2019. október 17. 15:25 2019. okt. 17. 15:25

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, bejelentette, hogy a rövidesen összeülő tisztújító kongresszuson nem indul elnökjelöltként a pártban és semmiféle új tisztségre nem jelentkezik majd.

 Közölte, ő a maga részéről büszke arra, hogy az elmúlt évben munkájával „megteremtette a Jobbik újbóli felemelkedésének alapjait”, de a 2022-es választásig már nem ő vezeti majd el a pártot.

Az utódlásról Sneider jóslatokba nem kívánt bocsátkozni, jelezte azonban, hogy Jakab Péter már korábban bejelentkezett az elnöki posztra, a pártelnök pedig őt „megfelelőnek és alkalmasnak” nevezte, sőt, a párt tagságának figyelmébe ajánlotta.

Eközben Jakab Péter közösségi oldalán egy elnökjelölti szándéknyilatkozatot közölt.

Jakab tavaly decemberben lett országosan igazán ismert, amikor a rabszolgatörvény elleni tüntetéseken több ellenzéki képviselőtársával bement az MTVA székházába, majd néhány nappal később egy "ez a tévé hazudik" feliratú pólóban ment el a HírTV-be.