Sok helyen hír a Fudan Egyetem Budapestre települése

HírKlikk 2021. április 8. 20:25 2021. ápr. 8. 20:25

Az uniós tagállamok fővárosaiban már 2019-ben bírálattal fogadták, hogy a magyar kormány kampuszt szándékozik építeni a shanghaji székhelyű Fudan Egyetemnek Budapesten. Ez akkor történt, amikor Orbán Viktor a később Bécsbe költözött CEU ellen folytatott háborút. Most a projekt teljes gőzzel halad, és a tervek szerint 2024-re teljesen felépül a kampusz – írta a felzárkózó országok gazdaságának bemutatására szakosodott BNE Intelinews portál.

A Direkt36 portált idézve, a BNE Intelinews kiemeli, hogy a kínai kormány ezt a kétoldalú kapcsolatok vezető projektjének tekinti, ami egybeesik a magyar kormány szándékával, hogy stratégiai kapcsolatokat ápoljon Kínával, és a közép-kelet-európai régióban a kínai befektetések és know-how központjává váljon. 

A budapesti kampuszt – egy kétoldalú megállapodás keretében – kiveszik az uniós közbeszerzési szabályok hatálya alól, akárcsak a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Paksi Atomerőmű fejlesztését. A dokumentumok szerint az 1,4 milliárd eurós építkezés fővállalkozója – a jövedelme szerint a világ legnagyobb építőipari vállalata – a Kínai Állami Építőipari és Gépészeti Társaság (CSCEC). Az összeg egyébként több mint a teljes magyar felsőoktatásra 2019-ben fordított összeg. A CSCEC ajánlata mintegy húszmilliárd forinttal olcsóbb a magyar kormány által eredetileg tervezettnél, de az ajánlatban nincs benne az utak és parkok építése. 

A építkezéshez a magyar kormány hatalmas hitelt vesz fel Kínától, akárcsak a Budapest-Belgrád vasútvonal esetében. A Fudan Egyetemnél a magyar rész mintegy 100 milliárd forint, a többi kínai hitel, 10-15 év futamidővel, és a jüan-hitelre maximum 4,5, az euró-hitelre 1,9 százalékos kamattal. A működés a magyar félnek évi 10-15 milliárd forintba kerül majd. 

A Fudan a világ 40 legjobb egyeteme között van a QS világranglista szerint – közölte a magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium. A budapesti kampuszon a tervek szerint 4500 oktató tanít majd több mint 30 ezer diákot. A Fudan nem csupán elit egyetem, de egyben a kínai politikai befolyásszerzés fontos eszköze is: tevékenyen együttműködik a kínai hírszerzéssel. A tanárok és diákok legalább negyede tagja a Kínai Kommunista Pártnak – írta a portál a Ditrekt36-ot idézve. 

 

Forrás: Hírklikk