Sokáig eltarthat Izrael és a Hamasz háborúja
Egy hónapja éli hadiállapotban mindennapjait Izrael. Tegnap volt egy hónapja, hogy a Hamasz brutális kegyetlenséggel lerohanta az éppen vallási ünnepét ülő országot. A napok számánál már csak az áldozatok száma pörög jobban, és „ki tudja, hol áll meg”. A konfliktus tényei nem is annyira a számadatokban, mint a Hamasz földalatti alagúthálózatánál is bonyolultabban indázó viszonyok között rejlenek.
A zsidó naptár szerint tegnap november 7.-e hesván 23.-a volt, amely azt jelenti, hogy 31 napja volt tisri 22.-e, azaz szimchát tóra ünnepe, amely az idén október 7.-én szombatra esett. Azaz harmincegy nappal ezelőtt rohanta le a Hamasz brutális kegyetlenséggel Izraelt, legyilkolva és elrabolva ártatlan civileket. 1948, azaz a modern kori Izrael újbóli megalakulása óta példátlan eset fordult ezzel elő. Idegen katonák hatoltak be Közel-Kelet egyetlen demokráciájának földjére. Bár példátlan esemény, az emberi gondolkodás analógiákat keres, ezért Izrael és a Hamasz 2023-as háborúját az 1973-as Jom kippuri háborúhoz vagy a 2001-es szeptember 11-i terrortámadáshoz szokás hasonlítani. Vagy a holokauszthoz.
A párhuzamosság a Jom kippuri háborúval nem csak szimbolikája miatt állja meg a helyét. Éppen ötven évvel ezelőtt történt, szintén egy szombatra eső zsidó ünnep alkalmával, amely ráadásul a legszentebb vallási nap. Jom kippurkor még a vallástalan Tel Avivban is megáll az élet, ahogy megállt 1973-ban is az egész országban mindaddig, amíg az egyiptomi erők támadásba nem lendültek. Jom kippur, azaz tisri 10-e majdnem napra pontosan akkorra esett, mint az idén szimchát tóra (a mozgó zsidó naptár miatt), október 6-ára. De indokolja a párhuzamosságot a mostani és az akkori események között az is, hogy Izraelt mindkét támadás váratlanul érte, és azóta először lépett hadi állapotba az ország.
A különbségek is jelentősek azonban, ezért használnak más analógiákat is a mostani háború jellemzésére. A Jom kippuri eseményekkel szemben most nem államok harcolnak egymással, mert Izrael egy terrorszervezettel küzd. Ebből kifolyólag a harcmodor sem hasonlítható össze. A Hamasz október 7-én a gázai övezetet körbeölelő egyes határvédelmi katonai pontok kiiktatása után, tudatosan nem hadászati célpontokra támadt, hanem készakarva civilek lemészárlásába fogott egy fesztiválon és több faluban, kibucban. Különbség az is, hogy ellenséges katonák lepték el Izrael földjét, akik visszaverése több napot vett igénybe. Ezért is hasonlítják az eseményt az Amerika (és a nyugati civilizáció) életét felkavaró és alapjaiban megrendítő szeptember 11-éhez. Izraelben ezzel nemcsak egy tragikus történelmi mérföldkővé vált 2023. október 7.-e, hanem – legalábbis egy időre – megrendült az állam identitása is. Az ország azon önképe, hogy az eltelt 2000 év hontalansága és üldöztetései után végre biztonságra és otthonra lelhetnek a zsidó identitású és származású polgárok.
A Hamasz katonáinak kegyetlensége, kíméletlensége és tudatosan civilekre törő „harcmodora” miatt a holokauszthoz is hasonlítják a terrorszervezet, vagy másként mondva palesztin milícia támadását. Maga Joe Biden, amerikai elnök is meghúzta ezt a párhuzamot október 18.-án újságíróknak nyilatkozva Tel Avivban. „Október 7.-e a holokauszt óta a leghalálosabb nap volt a zsidó közösség számára, ami felszínre hozta a fájdalmas emlékeket” – jelentette ki.
A párhuzamosságok, különbségek és a számok, amik elvileg a tisztánlátásban igazítanának el bennünket, ennek a háborúnak a kulcspontjai. Október 7.-ével és a Hamasz terroristáinak kiűzésével ugyanis nem ért véget a háború. És messze nemcsak azért nem, mert ejtettek túszokat is, akik sorsáról nagyon keveset tudni. Izrael léte ugyan nincs veszélyben, az ország mégis megrendült a fentebb soroltak miatt. Az államot váratlanul érő brutális támadás hazai földön, az áldozatok magas száma, a túszok sorsa, mindezt pedig a közösségi médiában közvetlenül közvetítve, sokkolta az izraeli polgárokat, és megfosztotta őket a biztonság érzetétől, vagy pesszimistábban fogalmazva, annak illúziójától.
Az ország élén a rendkívüli helyzet következtében hirtelen félresöpörték a szintén történelmi léptékű politikai megosztottságot, és egységkormány jött létre, amely az első pillanattól fogva lépés- és bizonyítási kényszerben van. Izraelnek nemcsak a külvilágnak és a létét fenyegető ellenségeinek kell megüzennie, hogy továbbra is jelentős hatalom, és nem éri meg őt ilyen orvul megtámadni, hanem – és talán elsősorban – saját polgárai bizalmát kell visszanyernie, és megrendültségüket enyhítenie. Amikor Benjamin Netanjahu, Izrael 2022-ben újból megválasztott miniszterelnöke október 7.-én bejelentette a hadi állapotot, máris megfogadta, hogy romba döntik a Hamaszt, és győzni fognak.
Gáza ostromához, a szárazföldi offenzíva megkezdéséhez azonban október 27.-éig várni kellett. Komoly előkészítő munka és hadi cselekmények, légi támadások és felderítések előzték meg a hadsereg szárazföldi válaszlépését. Izraelnek azonban nem pusztán a Hamasz komisszárjaira kell figyelemmel lennie. Sőt, rájuk a legkevésbé, viszont tekintettel kell lennie a túszokon túl, a gázai civilekre és velük együtt a nemzetközi közvéleményre is.
A terrorszervezet által ejtett túszokon túl, a gázai civilek védelme a legnagyobb kihívás a közel-keleti ország számára ebben a konfliktusban. A Hamasz tudatosan használja fel ugyanis „állampolgárait” élő pajzsként, hogy Izrael imázsát roncsolja az elesettek sorsa iránt érzékeny nyugati társadalmak szemében, ráadásul a terület maga is szűkös, a világ egyik legsűrűbben lakott földje, és a hadviselést tovább nehezíti a felszín alatt húzódó alagúthálózat. A terrorszervezet 2021-ben erről azt nyilatkozta, hogy 500 kilométernyi földalatti rendszert épített ki, s ennek az adatnak a pontosságát nehéz ellenőrizni.
A helyzet tehát bonyolult. Nem mond el mindent Izrael gázai háborújáról az, aki pusztán annyit sorol fel, hogy ebben a háborúban több mint 1400 izraeli vesztette életét (köztük több külföldi és legalább 400 katona, valamint rendőr), több mint 200 túszt hurcoltak el. Ezzel szemben a Hamasz egészségügyi minisztériuma – nyomatékosítandó, hogy ez egy terrorszervezet által fenntartott intézmény, igaz, külföldi, független szervezetek képviselői is hatással lehetnek az összesítésekre – által közölt gázai áldozatok száma a 10 ezret is meghaladta.
Ugyan az izraeli vezetés jelenleg arról beszél, hogy akár egy évig is eltarthat a mostani háború, mindez bizonytalan, hiszen ilyen léptékű hadműveletet ilyen hosszan történelmében ez az ország nem folytatott még. Azt azonban csak remélni lehet, hogy nemcsak a háború napjainak száma nem szökik magasra, hanem az áldozatoké sem.
