Sokba kerül nekünk az orbáni „karcsú állam”

NVZS 2023. július 15. 14:50 2023. júl. 15. 14:50

Karcsú és hatékony államot ígért a hatalomba visszakerült Orbán Viktor 2010-ben – a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok számából ítélve az immár ötödik kormányát jegyző miniszterelnöknek valahogyan ez nem igazán sikerült. Kapaszkodjanak meg! E cikk megírása idején az ötödik Orbán-kormányban – a miniszterelnök és a helyettese mellett – 14 miniszter, 70 államtitkár és 131 helyettes államtitkár dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a kormányzati vezetők száma most éppen 217 (!). Összehasonlításképpen: 2010-ben a leköszönő Bajnai-kormányban a miniszterelnök mellett 15 miniszter, 20 államtitkár dolgozott és 49 helyettes szakállamtitkár és helyettes volt, azaz 85-ös volt ez a létszám.

„Sem rangkórság, sem kormányzati dáridó nem fér bele” az új kormányzati rendszerbe – mondta Orbán Viktor az első kétharmados győzelmét hozó, 2010. április 29-i választás után. (Az idézetért köszönet a HVG-nek!)

„Hatékony államra törekszünk, ezért a közszolgálat személyi állományát és szervezeti felépítését is mindig az adott feladatok alapján alakítjuk ki” – ezt pedig 2018 végén Gulyás Gergely válaszolta egy írásos választ igénylő képviselői kérdésre. A kormányfő és a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentése között eltelt nyolc és fél év, s mint láthatjuk, változott a nézet is. Ha úgy tetszik, pragmatikussá vált Orbán hozzáállása a karcsú államhoz – bár persze úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nézetét utána igazította az éppen aktuális igényeihez (persze ilyet szakmányban látunk tőle). Mondhatni: egyre több szájat kell betömnie. Arról pedig már nem is szólva, hogy az Orbán-rezsimhez hasonló rendszerek ismérve az egyre burjánzó bürokrácia. 

Az Orbán előtti kormányok azért többé-kevésbé egy szinten tartották a legfelsőbb kormányzati szinteken dolgozók létszámát. Ahogy azt az alábbi táblázat is mutatja.

Forrás: Hírklikk-gyűjtés

A táblázatban nem kapott helyet a helyettes államtitkárok számának alakulása, aminek az oka, hogy nehezen lehet a neten hozzáférni az előző kormányokra vonatkozó hiteles adatokhoz. A jelenlegi kormányé fellelhetők (nagyjából aktualizált állapotban) a kormány honlapján, a korábbiakra csak szakállamitkári/helyettes államtitkári (mikor, hogyan hívták) keretszámokat találtunk. Például azt, hogy az Antall- és a Boross-kormányokban 56 ilyen posztot töltöttek be, a Horn-kormányban 56 és 62 között mozgott a számuk, az első Orbán-kormányban pedig 52–65-en voltak. A Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormányok 65 és 80 közötti létszámmal dolgoztak ebben a beosztásban. Ehhez képest napjaink Orbán-kormánya 131 ilyen „éhes szájat” etet. 

Megnéztük azt is, hogy ma melyik minisztériumban dolgozik a legtöbb államtitkár, illetve helyettes államtitkár. A legkevesebb államtitkárt – mindössze hármat – a még jelenlegi felállású (Varga Judit által irányított) igazságügyi tárca foglalkoztatja, a legtöbbet a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség, 9-9-et. A legtöbb tárcánál egyébként 5-re rúg a számuk.

Ami a helyettes államtitkárokat illeti (ma már nincs szakállamtitkári pozíció): a Honvédelmi Minisztérium nagyon szerényen csak hatot foglalkoztat. A skála másik végén a Miniszterelnökség van, 18 helyettes államtitkárral. A legtöbb tárca 10-15 ilyen beosztású emberrel dolgozik.

Nekünk sokba kerül ez a seregnyi államtitkár és helyettes államtitkár, de nekik több mint megéri a kormánynak dolgozni. A Központi Statisztikai Hivatal összesítése szerint a „törvényhozó, miniszter, államtitkár” kategória tavalyi bruttó átlagkeresete 1 832 868 forint volt, amivel – a légiforgalom-irányítók és a szakorvosok után – a harmadik legjobban fizetett csoportot jelentették. Ráadásul azóta lefolyt némi víz a Dunán, s jócskán megemelték a jövedelmüket. Mára – ahogy arról a HVG példákon keresztül beszámolt – egy közigazgatási államtitkár fizetésének a felső határa 2,5 millióra nőtt (32 százalékos növelés után), a helyettes államtitkároké pedig 2,1 millióra (+27 százalék). A miniszterelnök ennél hatványozottan jobban járt: miközben egy éve még csak 1,5 milliót kapott a munkájáért, az idén márciustól – számolt be róla a 24.hu – 4 millió 178 ezer forintra emelkedett az ezért kapott pénze.