Sokkal többe kerül a budapesti Fudan Egyetem, mint amennyit eddig bevallottak

HírKlikk 2021. május 14. 14:30 2021. máj. 14. 14:30

Ráadásul a kormány már 2019-ben megegyezett a kínai partnereivel az egyetem valós méreteiről és a Diákváros háttérbe szorításáról.

Már Vang Ji kínai külügyminiszter 2019 júliusában tett látogatásakor eldőlt a sanghaji Fudan Egyetem budapesti kampuszának építése – írja kiszivárgott kormányzati dokumentumokra hivatkozva a Direkt36. Vang Ji először Matolcsy György jegybankelnökkel és Palkovics Lászlóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetőjével, majd még külön Szijjártó Péter külügyminiszterrel is egyeztetett (a kiemelt képen) a Fudan egyetemről.

2019 második felében dőlt el az is, hogy a kínaiaknak a kispénzű magyar egyetemistáknak szánt Budapest Diákváros helyszíne, a dél-pesti terület tetszett meg a leginkább. A Diákváros fejlesztéséért felelős Fürjes Balázst és a Budapest Fejlesztési Központot (BFK) legkésőbb 2020 nyarán már egyértelműen utasította a kormány, hogy tervezzék újra a Diákváros felosztását és találjanak helyet a Fudannak, állította egy kormányzati forrás a Direkt36-nak. 

A Direkt36 derítette ki azt is, hogy nagyjából 550 milliárd forintba kerülhet az egyetem felépítése, amit kínai hitelből finanszírozna a magyar kormány. Ez több mint egyharmada annak az 1500 milliárd forintnak, amiból az Orbán-kormány a következő években akarja fejleszteni a teljes magyar felsőoktatást. Ráadásul a következő tíz évben ennél jóval több pénz megy majd el a budapesti Fudanra: az ITM számításai szerint 2023–27 között nagyjából 100 milliárd forint magyar közpénzt, majd 2028-tól évi 15,5 milliárdot kellene a Fudan működtetésére költeni.

Forrás: Direkt36