Stadionnyi uniós pénz felett hunyt szemet a kormány
Beismerő vallomásként értékelte tegnapi blogbejegyzésében Jávor Benedek, hogy a kormány visszavonja az uniós támogatási kérelmet az összes Elios Zrt. által elnyert közvilágítási projekt esetében. Az uniós képviselő a Hírklikknek ugyanakkor arról számolt be, hogy kevés esély van a 13 milliárd forintnyi uniós veszteség visszaszerzésére.
„Forrásaim szerint mivel a kormány képtelen volt meggyőzni a Bizottságot, hogy az OLAF-jelentés megalapozatlan, és az Elios-beruházások szabályszerűek voltak, ezért ebből az utolsó csomagból kivette Tiborcz István közvilágítási beruházásainak számláit, magyarán nem igényel uniós támogatást az Elios-projektekhez” – írta a Párbeszéd EP-képviselője.
Jávor Benedek értékeli ugyan az őszinteséget, de a pénzt kérné vissza a magyaroknak, mert az az övék, nem pedig a miniszterelnök vejéé. Összesen 13 milliárd forintról, vagyis egy átlagos stadion áráról van szó, amit a Jávor értesülései szerint nem az EU-s, hanem a magyar költségvetés, vagyis a magyar adófizetők fognak állni.
Arra, hogy ez ne így legyen, az uniónak már nincs ráhatása, ahhoz a magyar hatóságoknak kellene fellépni, azaz megállapítani a közvilágítási projekt körüli visszaéléseket. A Párbeszéd EP-képviselője a Hírklikknek ugyanakkor azt mondta, amíg a Polt Péter vezette magyar ügyészségnek kellene megállapítani, hogy korrupt módon kerültek a milliárdok az Elioshoz, sok jóra nem számíthatnak a magyarok.
A magyar ügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatallal (azaz az OLAF-fal) ellentétben ugyanis már kétszer is kimondta, hogy nem talált semmilyen visszaélésre utaló nyomot, így mostanra Jávor Benedek szerint egyetlen lehetőség maradt, mégpedig annak bizonyítása, hogy a projektek nem csak feleslegesek, túlárazottak és korruptak voltak, hanem sok helyen műszakilag is katasztrofálisnak bizonyultak.
Ha sikerülne az elsötétített települések műszaki engedélyeztetése körül is szabálytalanságokra bukkanni, az még esélyt adhatna arra, hogy az anyagi veszteségnek legalább egy részét a kivitelezőkre, és ne a magyar költségvetésre háruljon. Ez azonban halványan pislákoló reménysugár csupán, a korrupt magyar közbeszerzési rendszer sötét egéről tekintve pedig pláne nem felvillanyozó.