Stratégiai látogatás a szimbólumok és a PR jegyében

Millei Ilona 2021. november 13. 07:40 2021. nov. 13. 07:40

Törökországnak fontos szerepe van Orbán stratégiájában, illiberális szövetségesét egyfajta alternatívaként akarja felmutatni: van még, ahol komolyan veszik. A törökökkel való barátkozás láthatóan annak a tervnek a része, hogy a migrációnak nagyon fontos szerepet szánnak a választási kampányban – mondta Szent-Iványi István. Az Új Világ Néppárt külpolitikusa szerint ahogy Lukasenko, úgy Orbán is megtanulta a törököktől, hogy a török stratégia sikeres, az Európai Unió igenis zsarolható a migránsokon keresztül. Ráadásul, miközben Orbán teli szájjal szidalmazza az Európai Uniót, az egyik fontos külpolitikai eszköze, hogy az unió nevében nyilatkozik. Mint uniós tag, ígér fűt-fát, azonnali tagságot, támogatást a balkáni országoknak, és ezzel gyakorlatilag a saját ázsióját növeli, mert úgy tünteti föl magát, mint aki ezt majd el tudja intézni. És, valószínűleg vannak olyan komoly közös üzleti érdekek is, amelyek ugyan nem nyilvánosak, de erősítik az érdekközösséget.

– Orbán menekülési útvonala az Európai Unióból Törökország?

– Én nem feltétlenül ezt mondanám, de az nyilvánvaló, hogy Törökországnak fontos szerepe van a stratégiájában. Egyrészt ez egy illiberális ország, ami ilyenkor szövetségesnek számít, egyfajta alternatívaként akarja felmutatni. Neki szüksége van arra, hogy azt tudja bizonyítani, vannak partnerei, akik komolyan veszik. Nagyon régen volt már, hogy európai vezetők meghívták volna őt bárhova. Neki nagyon jól jön ez az ankarai látogatás. Szimbolikus ügyekkel foglalkozik, ezt mutatja az 50 török határőr küldése Magyarországra. Ez láthatóan beleilleszkedik abba a tervbe, hogy a migrációnak fontos szerepe legyen a választási kampányban. Ehhez nagyon kiváló statiszták a törökök, mert segítenek nekünk. Itt vannak, szükség van rájuk, mert sokan akarnak bejönni. Szerintem erről van szó.

– Vagyis Törökországgal együtt zsarolja a migránsokkal az EU-t?

– Bizonyos értelemben ezt már régen teszi. Sőt, volt már olyan nyilatkozata is, amiben azt mondta, hogyha Európa ragaszkodik hozzá, akkor ő nyit egy humanitárius folyosót. Ezt nagyon sok helyen, például Szíriában is úgy értelmezték, hogy akkor Magyarországon keresztül lehet menni nyugatra. Ha az unió nem fogadja el az ő álláspontját, akkor ő nagyon szívesen nyit egy humanitárius folyosót, és azon az megy át nyugat felé, aki akar. Most ezt még kiegészítette azzal is, hogy támogatja a lengyeleket és a litvánokat abban, hogy az ő kerítésépítésüket finanszírozza az EU, és azt kéri, hogy akkor fizessék ki utólag a magyar kerítés költségeit is. Amit egyébként hihetetlenül eltúlzottan, 590 milliárd forintra tesz, bár messze nem volt ilyen magas a kerítés költsége, de ez most mindegy is. Egyszóval ő már használta, és most is használja azt az eszközt, amit a törökök tökélyre fejlesztettek.

Látjuk most is a kibontakozó belarusz-litván drámában, hogy Lukasenko a törököktől tanult. Lukasenko azt látta, hogy a törököknek bejött a zsarolás a migránsokkal. Amíg ők szabadon engedték a migránsokat, addig elárasztották Európát, és amikor megállapodtak abban, hogy Törökország először 3, aztán 6 milliárd eurót kap a migrációs problémák kezelésére, akkor nagyjából leállította. Persze, nem teljesen, mert mindig szivárog a rendszer, a görög határokon azért mindig van nyomás. Ebből Lukasenko és Orbán is azt tanulta meg, hogy a török stratégia sikeres, igenis zsarolható az Európai Unió a migránsokon keresztül, mert továbbra is védtelen, továbbra sem készült fel erre a problémára, és továbbra is veszélyes dolog számára, ha tömegével jelennek meg a migránsok. Aki ezzel tud fenyegetőzni, az zsarolni képes.

– És miért Orbán kér uniós támogatást Ankara számára?

– Orbán a Balkánon ugyanazt játssza, hogy miközben tele szájjal szidalmazza az Európai Uniót, az egyik fontos külpolitikai eszköze az, hogy az unió nevében nyilatkozik. Mint uniós tag, ígér fűt-fát, a balkáni országoknak azonnali tagságot, támogatást, és ezzel gyakorlatilag a saját ázsióját növeli, mert úgy tünteti föl magát, mint aki ezt majd el tudja intézni, aki kiáll értük, aki segít. De kétélű fegyver ez, mert ma az unióban inkább árt, mint használ annak, aki mellé odaáll Orbán. A Balkánon egyébként több vezető felismerte azt, hogy látszólag a magyar kormány a legnagyobb támogatója a csatlakozásának, de igazából nem mennek vele semmire, mert gyanakvást kelt a többiekben.

– Az mire utal, hogy a csütörtöki Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülésére hat miniszter is elment vele?

– Ez megint szimbolikus dolog. Nem hiszem, hogy nekik nagyon fontos szerepük van, de kifelé azt sugározza, hogy a két ország között rendkívül szoros és nagyon fontos együttműködés van, és főleg azt tervezik a jövőre nézve is. Ezért gyakorlatilag ez szinte egy „közös kormányülés”. Ezzel is azt üzeni a nyugati partnereknek, hogy igenis vannak neki komolyan vehető partnerei, és egyben a törököket is megtiszteli azzal, hogy ő nagyon komolyan veszi ezt a kapcsolatot. Sok ilyen stratégiai együttműködést kötött már különböző országokkal, de legyünk őszinték, még nem nagyon mutatkozott meg a hasznuk. Van ilyen stratégiai együttműködésünk Kínával, Oroszországgal, Szerbiával is, de látványos és érdemi hasznot sehol nem hozott. Ezek mind a politikai PR részei.

– Orbán azt is mondta, Budapest számára geopolitikai szempontból fontos, hogy Berlin és Moszkva mellett Ankarával is baráti, stratégiai szövetséget ápoljon. Ez szintén a politikai PR része?

– Évek óta mondja, hogy Magyarországnak ez a három legfontosabb főváros, és ehhez kell igazodni. Szerintem nagyon vitatható is ez az állítása. Magyarország szempontjából Berlinnek és Németországnak kulcsfontosságú szerepe van, ezt senki nem vitatja. Ugyanakkor Oroszországnak folyamatosan csökken a jelentősége a magyar külgazdasági forgalomban, de más szempontból is. Hiszen nem lehet arról megfeledkezni, hogy Oroszország az EU kihívójaként jelenik meg, szankciók vannak az országgal, illetve vezetői egy részével szemben, egyik szomszédos országa egy részét folyamatosan megszállva tartja. Igen furcsa, hogy Orbán ezt tekinti különlegesen fontosnak. Ankara meg még inkább az. Ankarának a jelentősége a mi számunkra gazdasági értelemben nagyon csekély. Szlovéniával, ami egy kis ország, szinte nagyobbak a gazdasági kapcsolataink. Ezért Ankarát kiemelni, és érdekes módon Washingtont (amely szövetségesünk a NATO-ban), vagy Brüsszelt (mivel az EU-nak tagjai vagyunk) nem, és meg sem említeni őket mint igazodási pontot. Ez nagyon nehezen igazolható.

– Pénteken Orbán Viktor a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozóján tárgyalt partnereivel Isztambulban. Ők miért fontosak neki?

– Ezek a türk nyelven beszélő államok Törökország számára nagyon fontosak, az ő közép-ázsiai befolyásszerzését szolgálják, és, ha Törökország ezt csinálja, azt tökéletesen megértem. De, hogy mi, magyarok mit keresünk ott, az nagyon kérdéses. Főleg azért, mert nekünk ez a kaland hihetetlenül sokba kerül. Fönntartjuk a Türk Tanácsnak egy intézményét Budapesten, ahol mindent, még a Türk Tanács diplomatáinak bérét is mi fizetjük, és nem látom be a hasznát. Semmi nem igazolja, hogy nekünk ilyen kiemelt kapcsolatban kellene velük lennünk, vagy Magyarországnak ez bármilyen szempontból érdeke lenne. Orbán régóta folytatja ezt a politikát, itt mondta el, hogy kipcsakok vagyunk, Nazarbajev gyakorlatilag a mi tiszteletbeli elnökünk.

Ezek döbbenetes dolgok. Ráadásul nagyon sértő két olyan ország, Finnország és Észtország számára, amelyek viszont sokkal fontosabbak lennének a mi számunkra. Ők korábban mindig úgy tekintettek ránk, mint a nagy finn-ugor testvérre, ráadásul ők azért EU-tagok, Észtország NATO-tag is, és szoros kapcsolataink vannak velük. Ők nehezen fogadják el, hogy lecserélték őket a türkökre, a kazahokra, a türkménekre. Nem akarom lebecsülni őket, semmi baj azzal, hogy kapcsolataink vannak velük, azt ápoljuk, ki akarunk építeni gazdasági kapcsolatokat velük, de túlzásnak érzem azt, amit erre áldozunk. Egy csomó felszerelést juttatunk el hozzájuk, méregdrágán vett vakcinákat, lélegeztető-gépeket. Itt fönntartunk számukra egy épületet, aminek minden költségét fedezzük, és ami évente milliárdokba számolható. Ezt nagyon erős és értelmetlen túlzásnak tartom, ráadásul Orbánnak pedig még nem is sikerült bekerülni a tanácsba, csak megfigyelő tag. Vagyis ők sem veszik teljesen komolyan.

– Végül is ez az egész török barátság miért olyan fontos Orbánnak?

– Ennek egyik oka az ideológiai azonosság, Erdogán az illiberális ideológiának az egyik ikonikus figurája. Putyin, Erdogán, Orbán, mindig együtt szokták őket emlegetni. Nagyon hasonlóak az elképzeléseik a jogállamisággal, a demokráciával, illetve ezek korlátozásának szükségességével kapcsolatban. Ezen túlmenően, van egy olyan szándék is benne, hogy megmutassuk, nekünk nem olyan fontos az EU, nekünk vannak más kapcsolódásaink, és más fontos partnereink is.