Sulykolják Orbán kétszeres rendszerváltó szerepét

NVZS 2019. augusztus 14. 17:00 2019. aug. 14. 17:00

„A történelmet a győztesek írják – szokták mondani, Orbán Viktor pedig most abban a pozícióban van, hogy meg tudja ezt tenni” – szögezte le a Hírklikknek Szentpéteri Nagy Richard, emlékeztetve arra, hogy „minden egyeduralkodásra képes és forradalmat csináló pártnak saját történelme volt”. Azzal kapcsolatban kerestük meg a politológus, alkotmányjogászt, hogy egyre inkább szembetűnő az a törekvés, ahogy Orbán és a Fidesz ki akarja sajátítani a rendszerváltást.

Az egyre fásultabbá váló társadalomban is nagy megütközést – és tiltakozást is –  keltett, hogy a soproni VOLT Fesztiválon Orbán Viktor 1989-es, Nagy Imre újratemetésén elhangzott beszédeit játszották be nagyszínpadi kivetítőkről; a felháborodás miatt a Balaton Soundon már Orbán beszéde nem hangzott el, de azért a rendszerváltásról voltak – sajátos szemszögű – videók; a Terror Háza Múzeum előtt tablókiállítással emlékeztek meg a rendszerváltás harmincadik évfordulójáról – a tárlat számos furcsa csúsztatása mellett szembetűnő volt az is, hogy a fekete-fehér tablókon használt egyetlen szín véletlenül nem más volt, mint a Fidesz narancssárgája; a tárlat azután vendégszerepelt a most végetért Sziget Fesztiválon is. S akkor mg nem szóltunk a számtalan más tendenciózus programról, kiadványról, rendezvényről. 

„Csodásan ki van ez találva, nem néhány hónap alatt tervezték meg a lépéseket, évtizedek óta dolgoznak azon, hogy megírják Orbán Viktor saját történelmét” – magyarázta a fenti példák által is illusztrált  törekvést Szentpéteri Nagy Richard. Hozzátette: „azt szokták mondani, hogy a történelmet mindig a győztesek írják – és valóban, ha megnézzük például a 2006. őszi eseményeket, akkor azt látjuk, hogy ugyan a kortársak különféleképpen emlékeznek vissza arra, mi is történt valójában, de megvan a sulykolt hivatalos narráció, amihez a többség ma már igazodik, s többnyire úgy emlékszik vissza az eseményekre, ahogy a Fidesz szeretné, hogy emlékezzen”. 

A politológus szerint ez egyáltalán nem egyedi dolog, „minden egyeduralkodásra képes, forradalmat csináló párt megalkotta a saját történelmét, a francia forradalomnak még saját időszámítást is alkottak – mond egy példát is Szentpéteri, hozzátéve „hosszan lehetne sorolni még példákat, kezdve Fidel Castro kubai forradalmával a Cseh Kommunista Párton át egészen Hitler náci Németországáig, ahol mindenütt saját történelemszemléletet alakítottak ki, miután forradalommal egy új rendszert hoztak létre”. 

A Fidesz számos saját hagyományt teremtett ,szisztematikusan, a saját történelemalkotás részeként és céljából – ilyen az orbáni évértékelő vagy éppen a tusnádfürdői beszéd, „és a rendszerváltás, amely kitüntetett helyen van a Fidesznél”. Ez utóbbival azt sulykolják, hogy a pártnak, de főleg Orbán Viktornak köszönhető maga a rendszerváltás, sőt, nem is egy, hanem kettő. Ahogy az idei tusnádfürdői beszédében maga is felvázolta: 1989-ben a diktatúrát váltotta a liberális demokrácia, majd 2010-ben jött az illiberális demokrácia („már amennyire lehet demokráciának mondani”). 

 Évek-évtizedek óta építik Orbán rendszerváltó imázsát: az első rendszerváltáskor, 1989-ben ugyan még voltak mások is Orbán mellett, s talán nem is ő volt a főszereplő, de a „mások” nemzedéke, a 68-asok, azaz a szabaddemokraták befejezték már tevékenységüket, és nem túl sikeresek – vázolja az alapszemléletet a szakértő. Hangsúlyozva: ugyanakkor Orbán megteremtette a saját generációja számára, hogy a hatalomba beülve húsz-harminc évig kormányozhassanak.  Az orbáni történelemírás szerint a második rendszerváltást 2010-ben Orbán már egyedül hajtotta végre. 

„Azaz, mind a két rendszerváltás Orbánnak köszönhető – az első nem kizárólag neki, bár ő is jelentős szerepet játszott benne, az általa játszott szerep növelésén buzgólkodik az állami propaganda” – összegezte Szentpéteri Nagy Richard. Majd hozzátette: „legalább azt nem hazudják, hogy volt benne szerepe, mert legalább tényleg  volt, még ha nem is olyan jelentős, mint ahogy azt igyekeznek beállítani, de legalább tényleg az történt, amit mondanak, csak éppen megnövelt jelentőséggel”.