Sulyok Tamás elment a határra és meggyőződött arról, hogy továbbra is nyugodtan alhatunk

HírKlikk 2025. február 12. 05:45 2025. feb. 12. 05:45

Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Szegeden újságíróknak, a magyar-román és a magyar-szerb határon tett látogatása után.

„Meggyőztek arról, hogy továbbra is nyugodtan alhatunk", a határainkat felkészült emberek professzionális eszközökkel védik – jelentette ki az államfő.

Közölte: az alkotmány oldaláról közelítve, rendkívül fontos az, hogy az állam területére belépő személyek fölött kontrollt tudjunk gyakorolni.

A rendőrök és a határvadászok, akik ellátják ezt a feladatot, az alkotmányos rendünket védik nap mint nap áldozatos munkával, jól felkészülve – fűzte hozzá.

Sulyok Tamás kifejtette, azt tapasztalta, a rendőrök és a határvadászok professzionálisan végzik munkájukat és minden szempontból megfelelő a technikai felszereltségük. A határvédelmére használt technikai eszközökkel „a legutolsó fa alá vagy a bokrok mögé is be lehet látni éjjel, nappal" – mondta.

Az államfőnek a rendőri vezetők beszámoltak arról, hogy Románia schengeni csatalakozását követően átszervezték a nagylaki határrendészeti kirendeltséget.

Az állomány egy része mélységi ellenőrzési feladatokat lát el, részben a román társszervekkel együttműködve, amelyekkel példaértékű az együttműködés. Másik részük a szegedi határrendészeti kirendeltség tevékenységét segíti, illetve más területeken vesz részt a rendőrség munkájában.

Szécsényi Gábor alezredes, a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője Röszkén az államfőnek elmondta, a 61 kilométeres Csongrád-Csanád vármegyei magyar-szerb határszakasz védelmét a kirendeltség mintegy háromszáz fős állománya mellett a készenléti rendőrség és a főkapitányság más egységei, valamint a határvadász századok biztosítják, munkájukat segítik a polgárőrök és mezőőrök, valamint osztrák és török rendőrök is.

A határvédelmet erősítik a stabil hőkamerák, amelyek látótávolsága 8-10 kilométer, az ideiglenes biztonsági határzárhoz a megyében telepített több mint kétszáz kamerából álló rendszer, vadkamerák, mobil hőkamerák, drónos egységek és a Tisza határszakaszán pedig járőrhajók.

Míg a határzár felállítása után az embercsempészek alagutak ásásával próbálkoztak, később a létrás mászás volt jellemző, illetve a Tiszán szállították át az illegális migránsokat, az utóbbi időben szinte minden esetben kerítés átvágásával próbálkoznak. Ezzel párhuzamosan folyamatosak voltak a határt védőket érő támadások – tudatta az alezredes.

A kirendeltségvezető kitért arra, hogy a röszkei autópálya határátkelőhely az ország legnagyobb forgalmú átkelője. A pandémiát követően rohamosan növekedett a forgalom, tavaly több mint hétmillió utast és kétmillió gépjárművet ellenőriztek, a magyar határt átlépő buszforgalomnak pedig 29 százaléka itt zajlott.

A köztársasági elnök kérdésére, hogy lehet-e a határátkelés gyorsaságán javítani, Balogh János országos rendőrfőkapitány elmondta, a humán erőforrás biztosítása érdekében más megyei rendőr-főkapitányságok állományából, illetve a készenléti rendőrségtől vezényeltek Röszkére szakembereket.

A két éve indult határvadászprogram is lehetővé tette a korábban a zöldhatár védelmét ellátó hivatásos állományból az útlevélkezelők számának bővítését. Az utóbbi időszakban pedig több határvadász is kapott ilyen képzést.

A román határon felszabaduló képességek is komoly segítséget jelentenek majd, különösen a frekventált időszakokban – közölte az altábornagy.

Emellett számos technikai fejlesztést is végrehajtottak. Egy hordozható eszköz segítségével az útlevélkezelők már a fülkékből kilépve is elvégezhetik a sorban állók okmányainak ellenőrzését.

A busszal utazók iratait pedig olyan automata beléptető rendszer segítségével ellenőrzik, amely a Liszt Ferenc Repülőtéren kívül csak a röszkei buszterminálon működik – közölte a főkapitány.

Balogh János hangsúlyozta, a szerb hatóságokkal jó a viszony, ezért dolgoznak azon, hogy bevezessék a kisebb átkelőhelyeken már működő egy megállásos ellenőrzést. A belépő utasok okmányait a magyar, a kilépőkét a szerb oldalon lehetne kezelni.

Így nem kellene új átkelőhelyet építeni, hanem a meglévő infrastruktúrát lehetne hatékonyabban kihasználni. Mint mondta, Magyarország már készen áll erre, és a szerb hatóságok is kifejezték szándékukat.

A Szegedre és környékére ingázó vajdaságiak igényeinek megfelelően, meghosszabbították a nyitvatartási időt a röszkei közúti átkelőn. Itt hamarosan új sávot alakítanak ki, amely dedikáltan a nagy szegedi cégeknél dolgozók átkelését tenné lehetővé előregisztrációt követően – tudatta a tábornok.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. április 2-i adása itt nézhető meg: