Szabad önkormányzatokra van szükség 2022-től - 2. rész

– Az interjú első részében odáig jutottunk, hogy az önkormányzatokat elvben támogató feltételrendszer nem sokat javult, és bizonytalan. Milyen intézkedések lennének a legfontosabbak a választás után?

– Előbb meg kell nyerni a választást.

– Lehet-e bármilyen mozgástere egy új kormánynak az önkormányzati szorítások feloldásában?

– Abban, hogy az önkormányzatokat illetően milyen alapvető intézkedésekre lenne szükség, elég sok munkám van az eltelt másfél-két hónapot tekintve. Az egyértelmű, hogy teljesen új alapokra kell helyezni a működésünk lehetőségeit. A Magyar Önkormányzati Szövetség utolsó, 2021-es közgyűlésén elfogadott egy olyan anyagot, amely hosszan részletezi – az MTA munkatársai és különböző pénzügyi, gazdasági, önkormányzati ügyekkel foglalkozó szakértők bevonásával készült megállapítások alapján – a lehetséges alternatívákat. Ebben szerepel, hogy a jelenlegi helyzet miért tarthatatlan, milyen területeken lenne szükség a változásra.

– Melyek a legfontosabb területek?

– Gyakorlatilag egy sincs, ahol ne kellene változtatni. Nyilvánvaló, hogy szektorsemleges intézményfinanszírozási rendszerre van szükség. Meg kell szüntetni, hogy a pénzeket politikai alapon osszák el. Tisztességes, átlátható, felzárkóztató programokra van szükség, de nem úgy, hogy tönkretesszük azokat a településeket, amelyek jól gazdálkodnak, jól működnek, hanem az államnak meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyekkel, ha egy kisebb települési önkormányzat nem tudja fenntartani a feladatait, akkor ő is kiszámíthatóan hozzájuthasson a kellő támogatáshoz és ne kényszerüljön kuncsorgásra. Támogatni kellene a települések együttműködését is – hogy ezt miként nevezzük, vagy milyen formát találunk ehhez, az részletkérdés. Mindenesetre alapjaiban kell kidolgozni az önkormányzati reformokat akár az oktatási, akár a többi területen, ahol évek óta nem hallunk mást, csak süket dumát. Visszakérdeznék: például az elmaradott térségek kisiskoláinak a felzárkóztatása tekintetében fel tudunk mutatni bármilyen eredményt a tíz éve indult Hoffmann Rózsa-féle program gyümölcseként? Ahol nagyon fontos és jelentős lenne a segítség, rendre elmarad és a jól működő területeknél generál problémákat. Vekerdy Tamás számomra örökbecsű mondása, hogy mind az oktatásban, mind egyéb területen a gyerekek kapcsán minden, ami lehetséges, az pozitív és minden, ami kötelező, az negatív. A Hoffmann-féle reform és az azt követő káosz következménye a rengeteg kötelezettség lett. A kötelező tanrend, a kötelező tankönyvválasztás, az állami felügyeletű iskolák esetében a tankerületek kialakítása – mind-mind olyan elem, ami egyszerre tragikus és gyerekellenes. Mindez pontosan azt igazolja, amit tíz éve mondtunk, hogy az iskolák a legjobb helyen az önkormányzatoknál vannak. Amelyik település nem tudja egyedül ellátni, ott közös fenntartásról is lehet gondolkodni. Természetesen az sem kizárt, hogy az állam tartsa fenn egyes esetekben az iskolát, de ez választható legyen és ne kötelező.

– Pedig a rendszerváltás után nagy reményekkel igyekeztek leszámolni a szovjet-porosz típusú oktatási szisztémával.

– Akkor még szép illúzió volt annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy én vagyok felelős magamért, a gondjaimat magam oldhassam meg, kisközösségként pedig önálló jogaink vannak. Felcsillant a polgári attitűd reménye, hogy aztán a magát polgárinak nevező, de ezt már rég elhagyó Fidesz-kormányok kiöljék a mindennapokból. Ma már ismét kezd a feje tetejére állni, hogy a saját ügyeinkért mi tehessünk.

– Ezt jóformán megtanulni sem volt időnk ’90 után.

– Pontosan ezt akarom mondani, hogy szép lassan, mint az oktatásban is Magyar Bálinték, bizonyos reformokkal és a Bálint fejében meglévő nagyon jó elképzelések irányába haladtunk. De ezt egy csapásra lerombolták és minden romba is dőlt. Ugyanez történt az öntudatos polgári magatartással, az olyan társadalommal, ami nem felülről várja azt, hogy mindent megoldjanak helyette, megmondják a teendőket, de adjanak is neki jutalmat. John Fitzgerald Kennedy mondta, hogy „ne azt kérdezd, mit tehet érted Amerika, hanem azt, te mit tehetsz Amerikáért”. Meglehet, ez némileg patetikus. De nálunk sajnos valahogy nem gyökeresedett meg, hogy minek mi és hol van a helye. Ha olyan elemmel próbálunk érvelni, hogy mi a jogállamiság, mi az önkormányzatiság, ez hidegen hagyja a társadalmat. Márpedig, ha ezek a jogok csak megkarcolódnak egy fejlett nyugat-európai társadalomban, akkor ott kormányok buknak.

– Többen fontolgatják az önkormányzati lakásállomány reformját. Mit jelentene, s milyen módon lenne kivitelezhető lakosságbarát módon?

– Ez sem egyszerű kérdés, ne felejtsük el, hogy a rendszerváltás idején sokszor megtörtént, hogy átestünk sokszor a ló túloldalára. Ugyanakkor ez szociológiai témaként is eredeztethető egy olyan világban, ahol a demokratikus játékszabályokat nem nagyon sikerült megtanulni, de legalább, ha volt valami magántulajdona, akkor azt gondolhatta, hogy valamennyire stabil a létezése. Már a szocializmusban is, ha valakinek öröklakása volt, úgy néztek rá, mint egy félistenre. Az ingatlanállomány reformjának kérdésével két probléma is van. Az egyik a mobilitás hiánya, amivel saját magunkat kötjük röghöz, nem változtatunk rugalmasan – az élethelyzetünkhöz alkalmazkodva – a lakásmegoldásokban. A másik, hogy elképesztően magas volt a rendszerváltást követő magánosítási hullám, amikor nagyon olcsón megvehették a lakásokat. Ennek nyilván nagyon örültek azok, akiket érintett, de mindez a mobilitás ellenében hatott és nincs meg a következő lépcső. Nincs megfelelő bérlakási struktúra, jóval magasabb a magántulajdonban lévő, mint a bérlakások aránya, ami egyébként még a nálunk fejlettebb országokban sincs így. Egy dolgot talán meg lehetne tenni, de ehhez megint állami támogatás kellene: el lehetne indítani egy olyan bérlakás-programot, ami a pályakezdőknek viszonylag szerényen, adott időhöz vagy szociális helyzethez kötve nyújtana megoldást. De egy egészséges és életképes lakásstruktúra kialakítása a jelen helyzetben nagyon-nagyon nehéz, különösen akkor, amikor látható, hogy az építőipar és így az ingatlanárak miként változnak. És akkor még nem is beszéltünk az inflációról.

– Ön mit prognosztizál, leváltható-e a jelenlegi kormány áprilisban?

– Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a kormány rohamléptekben igyekszik mindenkit megvásárolni, iszonyú pénzek áramlanak ki, az szja-visszatérítés, a 13. havi mindenféle kifizetések, az ide- meg odaemelünk, ezek kiürítik az államkincstárat. Amire meg számítottak, az uniós források befagytak, úgyhogy itt érdekes szituációk alakulhatnak ki, miközben az infláció szerintem elszabadult.

– Hivatalosan öt százalék körüli inflációt lebegtet a kormány.

– Ha csak ennyi lenne, nem lennék ideges, de szerintem ennek a duplája is várható. Ez pedig egy olyan irányba viszi el a megtakarításokat, amik ingatlanokban landolhatnak.

– Amennyiben tavasszal nyer az ellenzék, belátható időn belül normalizálódhat-e az önkormányzatok helyzete?

– Az a nagy baj, hogy amikor az önkormányzati reformkérdésekkel foglalkozunk, akkor pontosan tudjuk, hogy az önkormányzatok nem egy elvont, a térben lebegő egységek, hanem az állam részei, annak egyik alrendszerét jelentik. Ha azt nézzük, hogy milyen jellegű feladatok vannak, mint például az egészségügy, milyen minőségű szociális, oktatási ellátás kellene, ezek mind finanszírozási kérdések. Ha a költségvetés padlón van, akkor mindaz, amiről beszéltünk, hogy mi lenne fontos, hogyan kellene megvalósítani, működni átlátható módon, miként teremthetnénk meg az önkormányzatok önálló gazdálkodási lehetőségét, mindez összefügg a gazdasági helyzet adta lehetőségekkel. Néhány dolgot persze így is meg lehet gyorsan tenni. Például azt, hogy ne politikai alapon osszák a támogatásokat, hanem a meglévő keretet tisztességesen és átláthatóan kezeljék. Ebbe beletartozik az is, hogy nem vesznek el büntetésből a fideszes önkormányzatoktól. Ha odakerülünk, én biztosan azon leszek minden erőmmel, nehogy revansot akarjon venni egy új rezsim. Legyen inkább magától értetődő az, hogy a fideszes többségű városvezetés alatt is ugyanolyan arányban élnek különböző beállítottságú emberek. Így mindenképpen tisztességes eljárásra van szükség. Az egy másik kérdés, hogy azt viszont, amit az elmúlt években elloptak bizonyos településektől, azt vissza kell pótolni. De nem más települések kárára, ami most a Fidesz gyakorlata. A beszélgetésünk elején idéztem az Alkotmánybíróság elnökének hűségnyilatkozatát. Ezzel is zárnám, mégpedig, hogy olyan szintű túlhatalmat épített ki a Fidesz és olyan szinten vezetett be egy kizárólagos hatalomgyakorlást, amiben már szinte az is kétharmados döntéshez kötött, ki menjen ki először a parlamenti mosdóba. Nos, Sulyok Tamásnak – hűségnyilatkozata helyett – kutya kötelessége lenne inkább ezeken elgondolkozni vagy lépéseket tenni ezek ellen. Neki hivatalból kellene tiltakoznia és megsemmisítenie azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik ezt a törvényalkotást. De az Alkotmánybíróság háza táján – érdekes módon – valamiért nagy a csend...